Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Miért gondolják azt a cégek...

Miért gondolják azt a cégek hogy a gyakornokok ingyen is dolgoznak nekik?

Figyelt kérdés

Utolsó éves egyetemista vagyok, szeptembertől kell megcsinálnom a gyakorlatot, ezért elkezdtem keresni gyakorlati helyet, hátha sikerül már nyáron elkezdeni a gyakorlatot.

Sajnos olyan megyében lakom, ahol kevés a normális munkalehetőség, de megpróbáltam keresni a lakóhelyemhez közeli helyet, hogy ne kelljen napi 1-1,5 órát utaznom.

Találtam is egy helyet, ahonnan rögtön másnap hívtak is, elmondtam mikor tudnék kezdeni, stb. Ahogy hallgatta az illető a végén nagyon lelkes lett. Meg is beszéltük péntekre az interjút, de gyanús volt, hogy ilyen könnyen találnék munkát, ezért megnéztem újra a hirdetést, az alján ott szerepel kis betűkkel, hogy fizetés az első 6 héten nincs utána a jogszabályi minimum (azaz a minimálbér 30%a időszakra leosztva).

Az egyetem mellett végig dolgoztam szakmába vágó helyeken is, de egyébként sem értem miért gondolná azt egy cég, hogy bárki is ingyen dolgozna nekik?

Szerintetek ma visszahívjam őket és mondjam le az interjút vagy csak írjak egy emailt hogy nem dolgozom ingyen (hisz ez utóbbi hozzájuk illően költséghatékony módszer).


2016. márc. 16. 13:38
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Azért, mert lesz aki elválalja ingyen is :) Ha nem te leszel, elválalja más.
2016. márc. 16. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Megfordíthatnánk a kérdést:Miért gondolod, hogy a gyakorlatért fizetnek?

De tényleg, én tavaly januárban diplomáztam, előtte nyáron kellett egy 6 hetes gyakorlatot teljesítenem. Jó kapcsolatban voltam a csoporttársaimmal, folyamatosan kommunikáltunk, akik más szakirányra jártak azoknak a szakirányfelelőse keresett gyakorlati helyet. Én magamnak kerestem, mert a mi szakirányunkon ez nem működött. Sőt 3X kellett odavissza ingáznom a gyakorlati hely HR-ese és a szakirányfelelősöm között, mert addig szivatott a papírmunkával, hogy már úgy nézett ki, hogy a HR-es rámun és elküld a sunyiba. Nem győztem mentegetőzni. 6 hét helyett 4-re tudtak felvenni. Természetesen fizetésről szó se esett, örülhettem hogy ingyen felvettek. Persze lehet más egyetem más szakán ez máshogy megy. Én sok embert ismerek az egyetemen különböző karokról, szakokról, de senkinek nem fizettek. Max volt 1-2szerencsés aki alapból dolgozott egy cégnél a suli mellett, ami tudott neki megfelelő gyakorlati pozíciót adni. Az is úgy nézett ki, hogy a sima melóját fizették és mellette bejárt pluszba ingyen "gyakorlat"címszóval. A másik srácnak meg ugyanez volt csak a sima melóért kapta a fizetést és kapott egy igazolást, hogy megcsinálta a gyakorlatot (nem járt be pluszba). Még talán ő járt a legjobban.

2016. márc. 16. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Azért gondolom, mert a legtöbben a csoporttársaim közül már -mint írtam- egyetem mellett is dolgozunk, egyébként kontrollernek tanulok és jelenleg egy éve egy cégnél a pénzügyön dolgozom, ahol leigazolnák nekem a gyakorlatot sőt mióta ott vagyok fizetést is kapok, tehát eszükbe nem jutott volna ingyen alkalmazni. Azért keresek gyakornoki helyet, mert már így 3 év után elegem van az ingázásból napi 1,5-1,5 óra ezért gondoltam a gyakorlatot megcsinálnám a közelben. Elképzelhető, hogy számodra az a furcsa ha fizetnek bár nem tudom melyik főiskolára jártál, de én nem ismerek olyat, aki ingyen dolgozna gyakornokként, minden ismerősömnek legalább a minimálbért fizetik. Én úgy gondolom, hogy nem azért tanultam 3 évet hogy ingyen elvégeztem neki a munkát, hisz neki is haszna van abból, higy valaki megcsinálja.pl. Gondolj csak bele olyan mintha a diákmunkákért nem fizetnének pl. Egy pénztárosnak.
2016. márc. 16. 14:07
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
SZTE-re jártam. Nem tudom nálatok mennyi a gyakorlat ideje. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember képességeitől függetlenül itt senki nem végez érdemi munkát a gyakorlati idő alatt. Értsd úgy 6 hétig fénymásolsz kb.
2016. márc. 16. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Így érthetőbb, de ha úgy nézed, akkor a fénymásolást is meg kell csinálnia valakinek, hisz ha nem lenne ingyenes gyakornokuk, akkor fizetniük kellene valakinek, persze amíg találnak ingyenes "munkaerőt", aki ingyen elvégzi nekik, addig eszükben sincs fizetni. Mindenesetre szerintem a fénymásolás nem gyakornoki munka, viszont vannak hasonló diákmunkák, ahol a fénymásolásért is fizetnek. Nálam a gyakornokság ott kezdődik, hogy szakmába vágó munkát csinálok, mégha az alapokat is, de a fénymásolás semmiképp nm tartozik ide.

Egyébként voltam már korábban olyan marketinges cégnél is interjún ami szintén gyakornokként hirdette az állást, ott már komolyabb feladatokat kellett volna végezni - persze tőlem távol áll a marketing, így nem vállaltam - de ott is ingyen kellett volna dolgozni.

2016. márc. 16. 15:59
 6/13 anonim ***** válasza:
Nálunk is fizetetlen volt a kötelező gyakorlat, de fel sem merült senkiben, hogy ezért pénzt kéne kérni. Gyakorlatilag ugyanolyan kurzusnak számított minden félévben a gyakorlat is, mint az órák. Minden félévben volt egy keret óraszám, amit le kellett dolgoznod valahol, arról hoztál igazolást, és kaptad a kreditet érte. Az volt a "fizetség". Azért sem fizetett senki, hogy bejártál előadásra, akkor a gyakorlatért, miért fizetett volna bárki?
2016. márc. 16. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Én ezt másképp gondolom, véleményem szerint ha rendesen tanulsz, jó átlagot érsz el, akkor kapsz azért is "fizetést", tanulmányi ösztöndíj formájában, ezen kívül ha még kiemelkedőbb a tanulmányod, akkor el lehet nyerni egyéb ösztöndíjakat is, például ismerek olyat, aki több, mint havi 100 ezer forintot kap ösztöndíj formájában, tehát ez is egyfajta fizetség azért, mert ülsz az órákon és tanulsz. Tehát ha hajlandó vagy tanulni, akkor igen is fizet valaki, mégpedig az állam, az egyetem vagy egyéb intézmények akik ösztöndíjat hirdetnek azért, hogy bent ülsz órákon.

Nálunk nem félévente kell gyakorlatot csinálni, hanem az utolsó félévben, amikor már megvan minden tárgy, tehát itt jobb esetben a hallgató már használható tudással rendelkezik, nem pedig fénymásolni akar. Nyilván ez pl. egy ápolóképzőnél másképp megy, hisz ott szükség van minden félévben gyakorlatra is, ami közben megmutatják mi hogy zajlik, a kórházi "oktatók" ideje megy rá a tanításra, tehát itt nem várható el fizetség. Viszont szerintem egy olyan munkahelyen, ahova a hallgató a már megszerzett tudással megy és max. az első 1-2 hétben kell elmondani neki mi hogy megy, majd rá lehet bízni önálló kisebb projekteket ott szerintem már elvágható fizetség.

Pl. ami miatt felmerült bennem a kérdés az egy HR gyakornoki munka volt - itt nem akartak fizetni- (annyira nem vonz a terület, de gondoltam kipróbálnám), a munkaleírásban nem fénymásolás volt, hanem interjúk szervezése, lebonyolítása, csoportos tájékoztatók lebonyolítása, munkavállalók értesítése, tájékoztatása és még sorolhatnám. Úgy gondolom, hogy ezek olyan feladatok már, amikért elvárható fizetség, hiszen önálló munkavégzéssel jár, a cég ezáltal előrébb lesz, így véleményem szerint a munkavállaló jogosan vár érte jutalmat.

Egyébként pl. épp most nézegetem a Telekom és az Audi gyakornoki hirdetéseit, sehol sem várnak el ingyen munkát, az Audiban egy ismerősöm gyakornokként minimálbért kapott, a Telekomnál egy ismerősöm pedig a gyakornoki ideje alatt jóval a minimálbér felett, ezért is volt számomra ez új, hogy van aki hajlandó ingyen dolgozni.

2016. márc. 16. 17:41
 8/13 anonim ***** válasza:
ha ki tudod magadnak alkudni, akkor kapsz fizut, amúgy nem kötelesek fizetni a 6 hetes gyakorlaton
2016. márc. 16. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Mint már korábban említettem -bár lehet, hogy nem teljesen egyértelmű-nálunk az utolsó félévben kell gyakorlatot csinálni, az utolsó félév pedig nem 6 hetes, hanem 3 hónapos,tehát ez alapján gondoltam kikövetkeztethető, hogy nálunk a gyakorlat időtartama 12 hét, heti 40 órában. Nálunk a mérnököknek van 6 hetes gyakorlat, amit nyáron kell megcsinálniuk, de Közülük is akiket ismerek mindenki kapott fizetést. Persze egy totál kezdőnél érthető lenne, hogy 6 hétre nem szívesen fizetnek, de az is elvégzett munka, ezért nem értek vele egyet.
2016. márc. 17. 06:30
 10/13 anonim ***** válasza:
Mi se választottuk, hogy csak fénymásoljunk. Nyilván a munkaleírásban sem volt benne, hogy fénymásolás :) Az egyetem felé azt kellett kommunikálni, hogy igenis érdemi munkát végeztünk és arról beszámolni. De ez minden cégnél így ment. Volt valami kis érdemi rész, aztán fénymásoltál. Amit úgy állítottál be, hogy komoly adminisztrációs tevékenység folyt.
2016. márc. 17. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!