Szerintetek ez már nagyon szégyen?

Lassan két éve, hogy fölköltöztem Budapestre. Ezalatt volt pár munkahelyem. Dolgoztam eladóként és gyárban is. Az eladói munkát eleve utáltam de még ott voltak a legnormálisabbak a munkatársak. De ott elég nagy visszaélések voltak, nem fizették ha beteg volt az ember és otthon maradt, a fizetés az meg még a nevetségesebbnél is nevetségesebb volt, a szabadságot sem fizették volna ki ha mentem volna. Ez nem nagyon tetszett, szerintem észrevette az arckifejezésemen a főnök ezért elküldtek indoklás nélkül. Aztán volt olyan hely ahonnan én jöttem el mert alkalmatlan voltam a feladatra. A gyárban még talán jobban tetszett a munka, de ott meg szemét emberekbe botlottam sajnos. A lényeg az, hogy volt itt Pesten négy munkahelyem amiből kettőt én hagytam ott, a másik kettőről meg engem küldtek el. Egyik sem élte meg a három hónapos próbaidő leteltét sajnos. Kezdek kétségbeesni, hogy lesz-e valaha hosszabb ideig tartó állandó munkahelyem. Vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindig szemétláda, rosszindulatú kollégákat fogok ki. Nem mindegyik az,ismertem meg kedves embereket is, de akivel többségben kellett dolgoznom ott valami idióta mindig volt. Az egyik helyet megbántam, hogy otthagytam mert lehetett volna több kitartásom is, csak akivel dolgoztam az mindig alám tett a felettesénél. Vidéken is volt egy munkám de akkor még nagyon tapasztalatlan voltam, sokat hibáztam az azért nem sikerült csak két hónapot. Kezdem azt hinni, hogy amiatt néznek ki engem mindenhonnan mert nem vagyok beszédes, és nem pofázok egész nap. De én nem vagyok ilyen és nem is leszek. A legutóbbi helyen valóságos marslakónak néztek emiatt, hogy ez milyen furcsa, hogy itt mindenki milyen sokat beszél én meg milyen keveset. Pedig amúgy beszéltem de csak kevés emberrel akit szerettem, azzal is magunk között. Nagyon jó téma lehettem, mert két csaj folyamatosan rólam pofázott de persze nekem semmit sem szóltak. A férfiakkal jól elvoltam, a nők között is voltak jópofák, de ott is kifogtam a kreténeket. De megkérdeztem tőlük a végén mi a probléma, miért vagyok téma, legalább kiálltam magamért, de nem eléggé. Szerintük mindenki beszél úgyis mindenhol mindenkiről. Lehet, meg tudom is, de én nem. Én leszarok mindenkit, van jobb dolgom is mint susmusolni. A férfiakkal gyakran sokkal könnyebben ki lehet jönni szerintem, bár ott is vannak k..csögök, de a nőkkel sokszor kedvesebbek, a nők meg szemetebbek egymással, rivalizálnak. De én nem vagyok ovis szinten, engem ez az egész nem érdekel. Szóval nagyon nehéz jó munkát találni normális emberekkel, mert rájöttem azon múlik minden, ki hogy érzi magát amilyen társaságban van. Bár a gyárban eleve munkaközvetítős voltam, így könnyebben megváltak tőlem.

Annyira kezd már elegem lenni ebből az egészből, már előre félek a következő munkától, már ha lesz egyáltalán valami. Elegem van Budapestből is, tiszta szivemből utálom. Sosem akartam idejönni, de ha már nagyváros, ez volt a legközelebb. Ha ilyen nagyvárosokban laknék, mint Szeged, Debrecen vagy Győr, sosem jutott volna eszembe idejönni. Mindig is utáltam a nyüzsgést, a sok őssze- vissza embert, a zajt, a koszt, retket. Nyomasztó egy hely. Szépnek szép az oké, de élni akkor is rossz itt nekem. Nem is szeretnék én örök életemben itt maradni. Ha nem lenne párkapcsolatom már régen hazamentem volna.

Már kedvem sincs itt munkát keresni, na de vidéken még ennyi lehetőségem sincsen, de már egyre nehezebbn viselem itt. Otthon szép nagy házunk van, itt meg egy

emeletesházban vagyok bezárva. Engem sosem érdekeltek a

bulik, a színház meg egyebek, ami miatt megérné nekem itt lakni. Nem tudom mit csináljak, de félek milyen retardáltakba botlok majd megint ha találok munkát. Nem akarom, hogy a következő is csak két- három hónapig tartson. Nem hiszem már el, nem hiszem el, hogy csak velem van a hiba! Már rá nyomja lehet a teljesítményemre a bélyegét az, hogy mennyire utálom ezt a várost, ezzel a rohanással meg a sok idegbeteggel együtt. Tudom, hogy valaki szeret itt élni, meg is értem, de az nem én vagyok. De azt a várost is utálom ahol éltem. Én magam sem tudom már mit akarok. Mindig olyan helyen szeretnék élni ahová kevés az esély eljutnom.

Szerintetek ciki, hogy ennyire nyomorult vagyok a munkahelyekkel? Valaki azt mondja, nem feltétlenül rossz ez, mert legalább több dologban is szereztem tapasztalatot. Én is ezzel vigasztalom magam. De már lehetne valami borúra derű. De egyszer az életben valaki más is megszívhatná én helyettem aki megérdemli, és őt rakhatnák ki mert egy szemétláda.

Előre köszönöm annak aki elolvassa és ír!