Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mennyire jött ez ki rosszul?

Mennyire jött ez ki rosszul?

Figyelt kérdés

Ugye visznek a munkahelyre reggel és délután is haza, ugye benzinpénzt is fizetünk, úgy beszéltük meg, hogy olcsóbb legyen mint a busz. Négyen mentünk, de előtte csak hárman, közben jött egy új ember. És az új ember miatt megváltoztatták a megszokott útvonalamat is, ott intézek mindent, kaját ott veszem, mert ezen a másikon nincs semmi és selejtes zsömlét kellett emiatt vinnem. Volt egy másik lehetőség is, akik a régi útvonalamon tesznek ki, korábban megbeszéltem velük ha ők nem tudnak esetleg jönni és nincs kocsi beférek-e hozzájuk. Azt mondták persze, csak szóljak akkor ha úgy gondolom velük megyek.

Tegnap és ma a régi emberekkel mentem az új útvonalon. Viszont ma kicsit hamarabb jött, de épp h odaértem, azt láttam h a másik munkatársam már száll be (a másikat máshol vesszük fel). Gondoltam nem sietek úgyis megvárnak, de azt láttam, hogy már igyekezett volna elhajtani, ezért szaladni kezdtem bár nem sokat csak közel voltam. Látták hogy jövök nem merte volna megtenni h elhajt. Ha nem vagyok ott, otthagy tuti. Nem tudom miért de ilyen érzésem volt. Reggel sofőr viccelődött velem, legalábbis ezt állitotta, de inkább féltékenység meg gúny volt benne mert már régebb óta észrevettem h nem tetszik neki h ott vagyok ahol már pár hete, mivel ezzel kapcsolódott az ő nagy vicce. Közöltem vele h nem vettem a viccét. Aztán még ő volt felháborodva meg h nehogy megsértődjek már. Eleve bunkó. Ekkor döntöttem úgy h a másikkal megyek, beszéltem vele, ő mondta megbeszéli a sofőrrel hogy legyen, de elvileg jöhetek. Addig nem akartam a másiknak szólni mig nincs lebeszélve teljesen. Viszont van egy ember aki ok nélkül utál, mikor erről beszéltünk h inkább a másikkal megyek, ő ekkor megjelent, meghallotta egészen biztos. És a sofőrömmel dolgozott ma és már tegnap is.

Végül azt beszéltük meg h délután facebookon megbeszéljük a részleteket, ezért azt terveztem h a másiknak ott irok akkor h ne várjanak rám meg megindokoltam volna h az útvonal miatt választottam őket.

De már a fülébe jutott hogy mással akarok menni ebből az jött le h a háta mögött sunnyogok és azt gondolja h a szánalmas vicce miatt csináltam.

Ezt már kimagyarázni nem lehet, úgysem hisz már el semmit

Arra lennék kiváncsi ki mit tenne ezek után? Vagy ki hogy reagált volna? szó szerint nekem rontott a kocsiban. Úgy gondoltam ezek után nem tartozom magyarázattal neki aztán már ki is kellett szállni.



2016. dec. 6. 19:43
 1/5 anonim ***** válasza:
Na, ezért nem dolgoznék soha gyárban (már ha ez egy gyár, és nem kisegítő iskola).
2016. dec. 6. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
igen gyár, és nem kisegítő iskola. Egyrészt nem vagyok sérült, másrészt az iskolás korból kinőttem, harmadrészt kényszerből vagyok ott, mert egyszerűen sehová nem vettek fel meg ahol én lakom leginkább csak gyári munkák vannak. Pedig van 3 szakmám, de a másik oka h nem akarok azokban dolgozni ezért tervezek egy másik sulit és egy negyedik szakmát, de még nem jött el az ideje. Ha sikerül suliba menni akkor is csak estire, és az mellett tudnám ezt a munkát csinálni mert akkor megyek amikor akarok
2016. dec. 6. 19:51
 3/5 A kérdező kommentje:
máshol is hasonló lenne
2016. dec. 6. 19:53
 4/5 anonim ***** válasza:
Én inkább járnék a drágább busszal, vagy összespórolnék egy biciklire, de ennek nem vitetném magam olyan emberekkel, akik szemmel láthatóan tehernek éreznek.
2016. dec. 6. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

*de nem vitetném magam

Nem tudom, miért van ott az "ennek"

2016. dec. 6. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!