Van olyan kollégátok, aki mindig Veletek együtt akar hazamenni, akkor is, ha ti nem akarjátok? Hogy szerelitek le UDVARIASAN?

Eléggé kimerítő a munkám jelenleg, így néha élvezem, amikor kilépek az épületből, a buszig elszívok egy cigit, leülök és hazáig csendben nézek ki a fejemből. Viszont - Van egy kolléga, neki a gondolat, hogy egyedül lennék fel se merül.

Illetve magát a társaságát se kedvelem; kedves, aranyos ember, de a beszélgetéseink vontatottak, kb semmilyen közös témánk nincs.

Tudom mindenkinek az a válasz ugrik be először, hogy "Mond meg simán, hogy egyedül mennél haza", de nagyon könnyen sértésnek veszi a szimpla kérést; ő nem azt látja, hogy azt jeleztem, hogy le vagyok terhelve és magányra vágyom, hanem azt, hogy nem vágyom a társaságára. A célozgatásokat pedig nem érti meg.

Én jeleztem neki többször szóban, amikor csatlakozott hozzám úton hazafelé, hogy milyen jó is egyedül lenni munka után, meg hogy jól esik a csönd munka után, meg minden hasonlót, de nem nagyon veszi a lapot.

Gyakran végzünk egy időben; út felénél beér és rögtön elkezd beszélgetni. Vagy volt már olyan, hogy a buszmegállóban megláttam, rámosolyogtam udvariasan, tisztes távolságban megálltam tőle (amivel már bőven jeleztem, hogy egyedül szeretnék hazamenni) aztán elfordultam és elkezdtem a telefonomat nyomkodni és amikor felnéztem látom, hogy ott áll előttem és elkezdett beszélni.

Egyszer volt olyan is, hogy udvariasan jeleztem, hogy a buszon majd telefonoznék, de úgy is odajött a buszon és ott állt mellettem.

Udvariasan szeretném valahogy leszerelni, hogy tehetném?