Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Sok kórháznak minek telefon?

Sok kórháznak minek telefon?

Figyelt kérdés

Én ezt komolyan nem értem.

Velem is számtalanszor előfordult, ismerőseimmel is (mind másik kórházban), és még szemtanúja is voltam ennek.


A telefont az esetek 99%-ában fel se veszik, vagy hagyják 10-15 percig is csörögni. Időpontot akartam kérni, mondták, hívjam fel őket XY számon. Megtettem egy nap 4-szer, sosem vették fel. Felhívtam azt a részleget, ahol majd kivizsgálnak, ott elküldtek a halálba, hogy ne zaklassam őket, meg nem őket kell hívni, ha időpont kell.

Ismerőseimmel ugyanez volt. Telefont 10-ből 9-szer nem veszik fel.


Viszont egyszer bent voltam abban a kórházban, ahol a kartonozót kellett felhívjam.

És a saját szememmel láttam, hogy nyugodt szívvel beszélgetnek meg nevetgélnek az asszisztensek, meg az ügyfélszolgálatosok (ismertem őket, tudtam hogy ők vannak ott), a telefon meg már 10 perce ordít mellettük, és nem veszik fel! Majd elmentek máshová, azt is beszélgetve, a telefon meg csak csöngött és csöngött.


Természetesen nem azt mondom, hogy ez az átlag, de minek nekik egyáltalán telefon, ha fel se veszik? Ismerősöm is mesélte, hogy szinte lehetetlen volt elérnie a kórházat telefonon, mert sosem vették fel, meg 20 percet várakoztatták, pedig őt is elküldték, hogy telefonon kérjen időpontot.

Amikor rákérdeztem, hogy miért nem veszik fel, még én voltam a hülye meg türelmetlen, mert ők egyrészt mindig felveszik, másrészt nekik annyi dolguk van.....persze beszélgetni 20 percekig van idejük.


Nem provokálni akarok, de ezt nem értem.

Vagy én gondolom rosszul, és "illene" a telefont 10-20 percig is tartani?

Ti mit gondoltok?


Veletek már történt ilyen, vagy csak én vagyok ilyen "szerencsés"?

Mit lehet ilyenkor csinálni?



2017. ápr. 12. 07:47
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Jah és sosem jelzett foglaltat, vagy max 1-szer. De ha foglaltat jelezne, még megérteném.
2017. ápr. 12. 07:48
 2/13 anonim ***** válasza:
93%

Sok hivatalban is ez van. Okmányirodában rendszeresen látom, mert most kellett lecserélnem az irataimat, eltöltöttem ott fél délelőttöket, az üvegfal másik oldalán meg kávéznak, virágot locsolnak, a telefon meg cseng.

Ha elkezdenék ezt ellenőrizni és szépen kirugdalni azokat, akik ennyire beletojnak a munkába, akkor a morál sokat javulna. Amíg viszont következmények nélkül lehet ilyet csinálni, addig ez bazi kényelmes mindenkinek. Csak az ügyfélnek/betegnek nem.

2017. ápr. 12. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
92%

Nekem nem volt ilyen tapasztalatom szerencsére, de én is csináltam már előjegyzést és sajnos van hogy egy 6 órás műszak alatt vagy 50-en kérnének időpontot és ha még problemazik a páciens akkor 10-15 percig kell hallgatni és miatta nem tud más elérni minket.


Az nem lenne megoldás, hogy az igazgatóságra vagy a telefonközpontra telefonálni és megmondani nem veszi fel senki?

2017. ápr. 12. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
97%

Én is tapasztaltam ezt, kórházban is, meg az okmányirodában is.

A telefon az náluk kb csak egy díszlet, hogy fenntartsák a "hivatalos szerv" látszatát. De az e-mail cím még rosszabb. Az okmányirodák többsége, és a kórházak gyakorlatilag soha nem válaszolnak egyetlen egy e-mail-re sem. Nekem el is mondta az egyik ott dolgozó, hogy e-mail-lel ne is próbálkozzak. Akkor meg minek van? Minek hoztak nekik létre e-mail címet, ha azt a büdös életben nem használják soha?

Amikor útlevelet csináltattam, én is láttam ezt. Hatalmas sor, 2 ablak nyitva, a maradék dolgozó meg kávézgat, cseverészik, a telefon meg már fél órája csörög, míg az egyik dolgozó ki nem nyomta.


Sajnos ilyen a magyar munkamorál. Külföldön ezért simán kirúgnak embereket, itthon meg nyugodtan sz@rhatnak bele az egészbe.

2017. ápr. 12. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Nyilván nem arról beszélek, amikor foglalt a telefon, mert azt még meg is érteném.

Az igazgatót még nem próbáltam, de nem hiszem, hogy sokat foglalkoznának vele, gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek nem veszik fel a telefont, és nem csak engem irritál ez.


Én a postán tapasztaltam még ezt.

2017. ápr. 12. 08:04
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Mindenhol ez van.
2017. ápr. 12. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Kár ezen agyalni, felesleges. A legutolsó emlékem pár hónapos. Anyám beakarta jelenteni, hogy lebetegedett nem tud megjelenni kontroll vizsgálaton a kh-ban. Egy olyan telefonszámot hívott ami a leletein felvolt tüntetve, ha problémája adódik akkor jelezze. Felvette a nő a telót, közölte, rossz számot hívott, de megpróbálja kapcsolni az illetékest. Addig de addig kapcsolgatta, míg 1500 Ft le is ment a telefonjáról néhány perc leforgása alatt. Végül az osztályt ahol annak idején feküdt hívta fel és hagyott üzenetet, hogy szóljanak már a rendelésre oda, mert képtelenség telefonon felvenni velük a kapcslatot. xD
2017. ápr. 12. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
* Tavaly pont ugyanígy jártam én is. Megvolt adva egy szám, nem vették fel a telefont, bejelentkezett a központ és elkezdett kapcsolgatni. Nagy nehezen felvette egy asszisztens aztán az is kapcsolgatott ide oda, lement 1000 ft.
2017. ápr. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Tapasztaltam én is. De ennek az az oka, a Honvédban legalábbis, hogy egyetlenegy valaki veszi fel a telefont, ami abszurd, hogy egy akkora kótházban egy embert tartanak erre a célra.
2017. ápr. 12. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Én is tapasztaltam már ilyet. És amikor odamész személyesen időpontot kérni, mert már eleged van, akkor közlik, hogy kizárólag telefonon lehet.
2017. ápr. 12. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!