Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogyan lehet véget vetni a...

Hogyan lehet véget vetni a pletykáknak?

Figyelt kérdés
Az egyik barátnőmről azt pletykálják a munkahelyünkön, hogy viszonya van az egyik nős pasival, aki velünk dolgozik, pedig csak beszélgetni szoktak, meg néha szünetben együtt kajálnak. De nincs köztük semmi, legalábbis a barátnőm részéről biztosan nincs (egyébként is szerelmes valaki másba, csak az illető nem veszi észre őt), a pasiról nem tudom, hogy akar-e valamit. De a lényeg, hogy nem történt köztük semmi. Hiszen a csaj velem is szokott beszélgetni, meg együtt szoktunk kajálni (jó, tudom, sokak szerint nő és férfi között nincs barátság, de ők csak a munkahelyen szoktak beszélgetni, azon kívül nem is szoktak találkozni). A lényeg az, hogy a másik barátnőm (vagy inkább csak jóban vagyok vele, mert nem bízom benne teljes mértékben), azt mondta, hogy már megy a pletyka. Én őszintén szólva nem hallottam, hogy bárki beszélt volna róla, úgyhogy megkérdeztem, hogy kitől hallott ilyet. Aznap meg sem akarta mondani, másnap viszont addig nyaggattam, míg ki nem bökte, hogy neki is úgy mondta valaki. Azzal a valakivel szintén jóban vagyok, de benne még kevésbé bízom, úgyhogy szerintem kamu. Megkérdeztem tőle is, hogy ki beszél erről az állítólagos kapcsolatról és csak az volt a válasz, hogy mindenki. De nem tudom, hogy ki az a mindenki (gyárban dolgozunk, úgyhogy sok ember van), amikor én még véletlenül sem hallottam. Csak ez a két csaj mondta nekem, szóval nem tudom, hogy mit gondoljak. Az is lehet, hogy csak féltékenyek, mert van olyan pasi, aki jóban van a legjobb barátnőmmel (ő visszahúzódó típus egyébként), pedig nem kellene, mert ők minden pasival tudnak flörtölni. Meg is mondtam nekik, hogy ennyi erővel róluk is pletykálhat az a mindenki. Az egyik nevetett is rajta (amilyeik először beszélt velem), míg a másik inkább elterelte a szót, úgyhogy szerintem csak ő találta ki ezt az egészet. Hogyan juthatnék a végére? Hogyan deríthetném ki az igazságot? Egy csajszitól megkérdeztem, hogy ő hallotta-e már a pletykát (egy öltözőben van a gyanúsítottammal, azaz ott, ahol szerinte megy a pletyka), de ő azt mondta, hogy nem.

2017. jún. 30. 07:42
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

A legnagyobb pletyka fészek te vagy😅 mindenkivel erről beszélsz. A pletykát sehogY nem lehet leállítani de vigyázz minél nagyobb a tiltakozás azzal olajat öntesz a tűzre illetve ha ezentúl megszűnnének a találkozások azzal egy újabb pletyka indulna azzal a szöveggel hogy "biztos összevesztek szóval tuti valami volt köztük"


Sajnos az emberek nagy része irigy gusztustalan ha már valaki jobb szebb sikeresebb náluk akármibe legyen az egy kávé megfőzése akkor már fúrják keményen.

Felénk(kisváros) ha már valaki köszön valakinek azok már ba..tak is. Ilyen azinten megy a dolog.

Ilyenek az emberek (vagy talán magyarok) szokd meg.

2017. jún. 30. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 Salx Narval ***** válasza:
100%
Az pl egy jó kezdet ha abbahagyod a kutakodást más dolgai iránt és a magad dolgával törődsz, amit itt-ott hallasz megtartod magadnak (ez szokott nehezen menni).:D A kíváncsiság és az irigység a fő mozgatói a pletykának. Ha megakar osztani veled valamit a barátnőd akkor majd szólni fog, amiről hallgat az viszont nem rád tartozik. Ilyen egyszerű.:D
2017. jún. 30. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ne foglalkozz vele, egy idő után majd megunják és más lesz a téma.
2017. jún. 30. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

De miért akarod ennyire kideríteni, hogyha nem is rólad pletykálnak. Egyébként ezzel csak jobban fenntartod a témát. Ha nem nyomoznál, nem beszélnél mindenkivel erről, akkor lehet, hogy már lenne más téma, amin csámcsoghatnak.

Szóval a pletyka ellenszere, ha nem foglalkozol vele! Te inkább csak gerjeszted a pletykát ezzel a kíváncsiskodással.

2017. jún. 30. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Miért vagy ennyire rápörögve a témára? Egyszerűen vannak ilyen emberek, akik szeretnek más magánéletében vájkálni, ezen akkor sem fogsz tudni változtatni, ha mindenkit egytől-egyik végigkérdezel, és úgyis mindenki a másikra fog mutogatni.

Egy időben én is jártam egy kollégával ebédelni, aki egyébként köztudottan meleg, mégis összehoztak minket. :))) Ne foglalkozz vele, valakinek ez a szórakozása.

2017. jún. 30. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Kérdező, figyelj saját magadra is. Amikor jót akarsz is pletykálkodhatsz. Senkit ne járass le mások előtt. Azzal beszélj, akivel bajod van. Ne mással.
2017. jún. 30. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Legyél jó, erős, bátor, segítőkész, legyél kedves, aki nem az, arra ne haragudj, aki felidegesít, arra ne haragudj, inkább a rosszat győzd le jóval. Érd el, hogy ő is jó legyen és kedves. Ne félj, ne hagyd, hogy a rossz magával húzzon,inkább a rossz embereket húzd a jó oldalra. Ne hagyd, hogy ők befolyásoljanak téged, és rosszra csábítsanak, te érd el, hogy ők is jók legyenek. Viselkedj jól, mindig úgy, hogy sohase kelljen szégyenkezned. Ha rádöbbensz, hogy bizonyos dolgokban nem is voltál annyira kedves és megértő, olyanokra gondolok, amikre eddig azt hitted, hogy helyesen cselekszel, de kiderül, hogy nem, akkor ne ijedj meg, ne szomorodj el, hanem okulj belőle, tedd túl magad rajta, és változz meg, okulj belőle, hogy legközelebb tudd, hogy kell cselekedned. Ne haragudj senkire, inkább a rosszat győzd le jóval.
2017. jún. 30. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Egyszer tőlem is megkérdezték, hogy viszonyom van e a nős kollégámmal, miután élettársi kapcsolatban vagyok négy éve valakivel. Én így néztem értetlenül, és ironikusan mondtam, hogy "természetesen...".


Azóta se kérdezték meg többet.(soha nem volt köztünk még félre érthető beszélgetés sem...)

2017. jún. 30. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Amit mások gondolnak rólam ,az nem az én dolgom.
2017. jún. 30. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

El kell engedni a fül mellett és menni kell előre. Ez a leggyorsabb módja annak, hogy egy pletykát rövidre zárjon az ember.

Engem is összehoztak anno az egyik kollégámmal, nem is teljesen alaptalanul, de végül megbeszéltük, hogy egyikünknek sem kell ez. Mindketten lenulláztuk a hormonszintünket, ami az egekbe szökött, amikor egy légtérbe kerültünk és tudunk normálisan együtt dolgozni. Előtte is tudtunk, csak kicsit több volt az érzelmi alapú döntés, tök mindegy. A lényeg, hogy sosem történt semmi köztünk a láthatatlan szikrákon felül, még is feltűnt ez néhány embernek és komoly pletykákat kezdtek el szövögetni a hátunk mögött. Akárhányszor visszahallottam valamit, csak nevettem egyet, avagy ha konkrét kérdés elé állítottak, akkor annyit mondtam, hogy "nem, nincs köztünk semmi" és szintén csak vigyorogtam.

Kb. egy hónap alatt lecsengett az újdonság ereje és találtak valaki mást, akin lehet csámcsogni.

A pletykák csak addig élnek, amíg táplálják és a magyarázkodással, csak olajat öntesz a tűzre.

2017. júl. 2. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!