Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ti felmondanátok egy ilyen...

Ti felmondanátok egy ilyen helyről?

Figyelt kérdés
Ahol bementek, és egész nap alig szól hozzátok valaki, mert mindenkinek megvan a maga klikkje, és nem kíváncsiak rátok? Ha meg próbálok valakihez közeledni, egy félmondattal udvariasan lepattintanak, vagy csak alapból nem is válaszolnak, vagy válaszolnak közben meg a pofákat vágják rám, meg cuppognak, hogy mit "zaklatom" őket. Pedig nem vagyok energiavámpír, tényleg csak arra lenne igényem, hogy valaki kicsit beszélgessen velem, csak amiatt, hogy az az egy-két vérszívó kolléga, akik pont az ilyen elhagyatott kollégákra lesnek, ne találjanak meg. De sajnos senki sem akar segíteni. Sőt a vérszívók már kifigyelték, hogy magamra vagyok hagyva, és folyton piszkálnak is. Kicsit úgy érzem magam, mint valami áldozati állat, akit a többiek bemutatnak, addig se őket piszkálják. Már fél éve vagyok itt, de semmi változás. Most ez a munkahelyi hangulat így normálisnak számít, és örüljek, hogy van munkám, fizetésem, vagy váltsak? Mert így most bemegyek egy rakás ember közé minden nap, és úgy járok köztük, mint valami szellem, és a vérszívókon kívül senki se szól hozzám. Abban viszont biztos lehetek, hogy ők minden nap megteszik, minden nap bepróbálkoznak valamivel, ezért folyton készültségben kell lennem, hogy kivédjem a támadásaikat. Ez így normális munkahelyi hangulat manapság, vagy megint kifogtam a tutit? Mert nem akarom magamra erőltetni, hogy mindenáron pozitívan nézzek arra, ami sz*r, de ha meg ez a normál, akkor mit lehet tenni.....
2019. júl. 21. 09:30
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
84%

Ha van mas, ami biztos, akkor valts. A rossz legkor nagyon tudja mergezni az embert...


Sok sikert!

2019. júl. 21. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
87%

Évekig dolgoztam így. A munkámra figyeltem és kész, elvégre azért vagyok ott. Csak hozzám még a "vérszívók" se szóltak, mert rájöttek, hogy nincs fogás rajtam, illetve nekem is vannak beszólásaim. Úgyhogy a jó reggelt/sziasztok meg a mit kell csinálni jellegű megbeszéléseken kívül nem volt semmi kommunikáció. És monoton munka volt.

Túl lehet élni.

Döntsd el van e jobb, ott nem lesz-e ugyanez, és megéri-e anyagilag. Aztán tégy aszerint.

2019. júl. 21. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 grafno ***** válasza:
32%
Ha ez így van, akkor telleg kiloghatsz a sorból. Elemezd miért piszkalnak,miert akarsz beszélgetni velük, miert nem illetek össze stb. Lehet tok más vagy, mint az ott dolgozók. Lehetsz te is hibás, vagy tényleg mindenki hülye körülötted. Távolról nehéz bármit is mondani.
2019. júl. 21. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
82%

Nekem a közvetlen munkatársaim ilyenek, néha ha nem bírom, kitalálok valami feladatot és átmegyek más emeletekre. Ott szólnak hozzám, de nem az igazi.

Szerintem lehetne rosszabb is.

Esetleg vesd fel, hogy tartsátok csapatépítőt, kicsit próbálkozz, de ha nem megy, akkor váltani kell.

2019. júl. 21. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Voltak gondjaim nekem is.A nőknek nem voltam szimpi pl.,ők meg aztán alantas módon tudnak beszólogatni.Általában nem szóltam cinikusan vissza,mert nem akartam konfrontálódni senkivel.Aztán egyszer mikor tök baromság miatt belémkötött valaki,megvédett egyik felettesem.Onnantól kuss volt,csak a hátam mögött beszéltek :) Aztán jött olyan pont,amikor többen egyszerre,akkor is meg lettem védve.Onnantól nagyobb dolog nincs,én nem beszélek ilyen emberekkel,ők se szólnak hozzám,hogy mit gondolnak,nem érdekel,nem haverkodni járok be.Egész nap max. 2 emberrel váltok pár szót,és kész.Tudom mit érzel,azt tanácsolom,hogy spécizz ki egy szimpi embert,ha van,és próbálj közelebb kerülni.Megkínálni valamivel,vagy snassz kérdéseket feltenni,közben mosolyogni.Ha egyáltalán nincs ilyen,vagy kudarcba fullad,és egy ember sincs akivel vmi kontaktot ki tudnál alakítani,akkor viszont lépnék,mert ettől csak bedepizik az ember,és marha hosszú 8-12 óra,ha senkivel nem tudsz beszélni 2 rendes mondatot.
2019. júl. 21. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem normàlis munkahelyi hangulat de elèg àltalànos.Aki érzèkeny ember azzal ez történik zsinórban többször is mert megèrzik,pl.azt feltételezik nem mersz visszaszólni és fitogtatjàk a vèlt fölènyüket.Nem tudom ez milyen munkakör,kereskedelemben, nagyon sűrűn fordul elő ez.Nők között pedig mègnagyobb esèllyel.Èn mindig otthagytam egy fèl èv után ezeket a helyeket.Konkrétan ahol ilyen furkàlódó fiatal nők vannak ruhàzati boltoka legismertebb Stop Shop-os cipőboltok,marketek,ilyen hekyekre ne menj dolgozni.Tényleg mindenhol ugyan ez van,az embernek megkell jàtszani magát,hogy beépüljön a kemènymagba vagy a falka felzabàlja,teljesen mint az állatoknàl.Én inkàbb tanulok,hogy kitörjek belőle.
2019. júl. 21. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
60%

En megfigyeltem egyszer pl uj kollega hogyan illeszkedik be.

Folyamatosan feldobott önös témákat, pl a baratjaval megy moziba, nagyon beteg a nagyija, anyuja miket föz, panaszkodni is szokott fàj a hasa rosszul van, eleinte ki voltam rajta akadva hogy kit erdekel?!haggyon màr miközben ezerrel kell csinalni a kimutatàsokat meg stb panaszkodni plane nem ertettem hogy mer mikor a vezetesnek tettre kesz emberekre van szüksege plane probsidö alatt igy bemutatkozni hogy fàj a hasa mert megjön, ki voltam akadva az egeszen, erre mi törtent? Mindenki vele kezdett bratyizni jokat nevettek szünetben mindenki kereste a tarsasàgàt es megosztották vele bujukat bajukat is ekkor tudtam meg pl hogy a fönök nyakában inplantàtum van, es hatàsàra wellnesst kisebb összejöveteleket is kezdtek szervezni, egy idö mulva en is feloldottam vele mert lattam hogy szakmailag is nagyon ott van amugy es sokat segitett egy egy stresszes feladatbam is csapatjàtékoskent.


Szoval ha ez jarhato ut meselj neha egy egy elvetett mondatot magadrol nem kell litania ugy is lesz aki egy egy mondattal lereagalja, ahogy telnek a napok kibontakoznak a kapcsolatok. Nem kell semmit eröltetni csak el elvétve is elég

2019. júl. 21. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
41%
*és a végen meg is könnyeztem amikor elment (uj munkahelyre mert mashol többet fizetnek)
2019. júl. 21. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Nem válaszolnak nekem, ha én kezdeményezek valamit, max nagy kelletlenül.
2019. júl. 21. 10:15
 10/17 anonim ***** válasza:
81%
Én felmondanék, ez undorító, nekem is volt ilyen, 1 hónap után át is kéredzkedtem másik részlegre, még ennyi időt is alig bírtam ki ott, volt, hogy sírtam mialatt a többiek ebédeltek és épp nem láttak..
2019. júl. 21. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!