Mit gondoltál gyerekkorodban az eminens tanulókról?

Csak egy maradt meg elevenebben közép iskolából.

Mindig maximalista volt mindenben, külön emelt órákra járt, meg plussz dolgokat tett le. Mindig azt nézte hogy lehet puncsolni minden tanárnak, bemártani másokat, hogy ezzel plusz pontokat szerezzen. Próbálta játszani a főnököt meg a vezért, de mindenki csak szánta.

Egyébként nem tudom mi van vele, de biztos vagyok benne, hogy fényes karriert futhatott be a szakterületén, mert mindig volt esze, de nem tudnék rá úgy tekinteni, mint egy követendő autonóm személyiségre.

Semmi különöset. Én ott voltam a közvetlen közelükben.

Annyi, hogy a tanár nem engem “favorizált”. Volt, aki gyógyszerészetire vagy orvosira ment, és volt aki szinte semmire nem vitte eminensek közül. Értem ezalatt, hogy valami duplatriplanulla szakon tanul éppen.

Csak akkor irigykedtem rájuk, ha ők azon kevesek közé tartoztak, akiknek elég volt az órán odafigyelni és folyamatosan 4-5ös jegyeket kaptam...

Amúgy nem érdekeltek.

Én perpill most vagyok osztályelső (nem tudom, hogy évfolyamelső is, szerintem 1 vagy 2 ember van előttem, akinek jobb az átlaga).

Általános és középiskolában olyan átlagos tanuló voltam. Mit gondoltam az eminensekről?

- életképtelenek. Be tudnak biflázni egy csomó definíciót, meg bemagolnivaló anyagot, de a vajat nem tudják rákenni a kenyerükre se. Minden máshoz értetlenek és szerencsétlenek voltak.

- idegesített, hogy egy négyesért, vagy ötös aláért képes volt óra után bent maradni a tanárnál és addig bőgni, amíg ki nem javította neki szánalomból jobb jegyre.

- amikor néha adódott órán olyan lehetőség, hogy a tanár kérdésére végre én is tudtam a választ és úgy jelentkeztem, hogy majd' kiestem a padból, a főokos mint a birka, beordította a megoldást. És megdicsérték. Ez pedig nekem esett rosszul. Mindenki tudja, hogy tudja a választ, miért nem hagy másokat is szóhoz jutni néha?!

Amit most gondolok saját magamról, mint jó tanuló:

-azért törtem fel magam ennyir a tanulásba, mert kell az ösztöndíj, illetve az osztályhoz viszonított átlagod fogja meghatározni, hogy jó helyre kerülj ki, ha megkapod a végzettséged (aki kettessel átsuhan minden tárgyon, az lehet, hogy nagyon rossz pozícióba, nagyon messze fog kerülni az ország bármely régiójába. Aki pedig szín ötös, az 90%-ban maga választhatja meg, hova akar menni, mit akar csinálni. Igen, ez egy olyan szakma, ahol nem csak a papír számít, hanem bizony az elért eredmények is). Szóval én ezért lettem stréber.

- nem szívesen segítek másoknak. Hiszen nekem az az érdekem, hogy minél nagyobb differenciál legyen az én átlagom és az osztály átlaga között. Azzal nem vagyok előbbre, hogy mindenki helyett én írom meg a dolgozatát, és mindenki ötös lesz. Akkor a saját esélyeimet rontanám csak, miután végzünk itt.

- a fentiek ellenére gyakran szoktam korrepetálást tartani, ha valaki valamit nem ért, sőt elmagyarázni is szeretem, mert akkor bennem is jobban rögzül a tananyag, sőt néha magyarázás közben értem csak meg igazán.

De azt ne várja el senki tőlem, hogy helyette tanulok, vagy helyette írok dolgozatot.

- órán sose szólalok meg, csak ha kérdeznek. 10-ből 8 oktató is már tudja, hogy órán nem engem kell felszólítani, hanem azokat, akik bizonytalanok, vagy nem teljesen tudják még az anyagot.

Most online óráink vannak, és nem is tudom, talán utojára február-márciusban kellett bármit mondanom, akkor szólítottak fel utoljára. Ha valamit kérdez az oktató, akkor nem beböfögöm a megoldást, hanem hagyom, hadd gondolkodjanak többiek is rajta. Ezzel ők is megtornáztatják az agyukat, nekik kell tanulniuk többet, nem nekem.

Amikor az oktató kérdezi órákon, hogy "tudja a megoldást? Valaki? Senki?" - én még akkor sem szólalok meg. Tudom, hogy nem rám kíváncsi. Ha úgy van, majd felszólít, hogy akkor mondjam meg, amire én jutottam, vagy halljuk a megoldást. Addig nem. És szerintem ez így teljesen jól van.

Amit mások gondolnak rólam:

- biztos, hogy benyalok a tanároknak, azért nem szólítanak soha órákon

- egy rohadék, mert sose írja meg nekem a házit, nem súg dolgozat közben, nem másolhatom le róla! (megj.: több oktatótól hallottam vissza, hogy én sose segítek senkinek, pedig szépen kérnek. - Ó, igen? A "segíts má bazmeg!" a szépen megkérés? Illetve szoktam korrepátálásokat is tartani mindenféle tanári támogatás, vagy anyagi ellenvonzat nélkül, csakis önkéntes jelleggel. Akkor tényleg nem segítek senkinek???)

- sose lóg senkivel, mindig a sarokban vagy egyedül, ijesztő, sápadt, ezért inkább rúgjunk bele, hátha attól jobb lesz

(újabb megjegyzés: igen, egyedül vagyok, mert minden szabadidőm és energiám elveszi a folytonos tanulás és az a küzdés, hogy az élbolyban maradjak. Nem lehet rosszabb az átlagom, különben akár a lakóhelyemtől 50-100 km-rel arrébb is küldhetnek a végén.

Sápadt vagyok, mert otthon gubbasztok a könyvek felett, és igen, egyedül vagyok az iskolában a sarokban, mert mindenki csak bánt és megaláz engem. Van még kérdés?)

Szóval "röviden" ennyi volna. :D