T i hogy viselitek hogy 3 hét és kezdődik a suli? én az előbb ránéztem a naptárra és instant elkapott a depresszió
2#-es vagyok!
Igen kedves 8-as én is ezekben reménykedem.
7-es én nem azértbírok ki, hogy jó pontokat szerezzek.
Tőlem lepontozhatnak akkor sem fog változni a véleményem. ;)
A covid-ból meg már elég volt, 16 éves korodig vagy tanköteles aztán mehetsz az ipari parkba vagy ahova szeretnél.
13#-as!
És nincs nyáriszüneted már csak munk, és szabadságok....
Visszasírod még az iskolát....
Kamasz gyerekeim kifejezetten várják a sulit! Fiúnk most megy technikumba és nagyon lelkes! Lányunk nyolcadikba és már várja ő is. Már készülnek, elkezdtük megvenni a szükséges holmikat.
Most éppen a szobáikat rendezik át, fiamét kissé át is építjük. Új Ikea polcrendszert építünk be, Mór teknősének új helyet építünk, mert kinőtte a terráriumot, festés, tapétajavítás is lesz.
Ez mellett továbbra is megyünk kisebb programokra, sétákra, kerékpározni, stb. Nem szabad túl sokat lustúlni, az nem tesz jót a léleknek, fizikumnak. Igén nem voltunk nyaralni, de minden héten kitaláltunk valami kis programot. Kamaszok, így maguk is mennek kettesben vagy barátokkal ide-oda. Persze, azért tartunk, mi is lusta napokat! 🙃😉
10#
Nem feltétlenül igaz, hogy felnőttként ne lenne több szabadnapod, mint a törvénybe meghatározott szabadság. Trükk egyszerű, egyéni vállalkozónak kell lenni vagy szellemi szabadfoglalkozásúnak. Nejemmel sokig voltunk alkalmazottak, majd úgy hozta a sors, a magunk lábára álltunk. Nejem eljár dolgozni, én itthon melózok. Nincs főnökünk, magunk osszuk be a munka,- és szabadidőnket. Eléggé rugalmasan tudjuk mindezt megtenni. Sokszor tudunk szabadidőt, szabadnapot teremteni. Nyáron ügyfelek is lazábban vannak, mi is hajlamosak vagyunk több szabadnapot betervezni. Így elég sokat vagyunk együtt családi hangulatban. Nem csak nyáron, egész évben eléggé adaptívan tudjuk szervezni az életünket. Hétköznapokon is sokszor összetalálkozunk, együtt ebédelünk, vásárolunk, elvisszük a csemetéket suliba, edzésre, magántarárhoz, amikor arra van dolgunk, vagy direkt úgy szervezzük, arra menjünk. Ha csak tehetjük, soha nem szeretnénk többé alkalmazottak lenni. (8-10-12-16 óra munka pár perces szünetekkel, még hétvégén is, minimális szabadsággal, voltunk ilyen rabszolgák, de soha többé)
"alkalmazott"
Egy normális gazdaságban 10% lehet az egyéni vállalkozó.
Nem több.
Persze ettől még te lehetsz, meg más is - de a többség előtt NINCSEN nyitva ez az út.
18# Az tény, nem lehet mindenki vállalkozó.
A KATA megszüntetésénél nagyon visszaesett a vállalkozók száma, de idén tavasszal újból emelkedni a kezdett a számuk.
A KSH adatai szerint jelenleg egyéni vállalkozásból 579 000 működik. Érdekes, hogy a regisztrált gazdasági szervezek száma viszont csökkent -2,3%-al az előző év azonos időpontjához képest, most 1 832 783 van (Júniusi adat).
KSH: 2023 júniusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 766 ezer fő volt, 51 ezerrel több, mint egy éve.
Mi is kényszervállalkozók vagyunk nejemmel. Őt az egyik Budapesti kórházból építették le. Ráadásul terhesen. Persze, terhes nőt nem lehet kirúgni, de erre nem is volt szükség, hiszen háromhavonta kötöttek velük szerződést, egyezerűen nem hosszabbították meg. Így lett egyéni egészségügyi vállalkozó. Mivel azóta egyre jobban szétverik a kormány az egészségügyet, így annyi munkája van, hogy akár alkalmazottat is képes lenne munkával ellátni. De mivel a bevétel nem lenne igazán több, hiszen elvinné a sok kiadás, így rentábilisabb egyénileg dolgoznia.
Engem a fidesz épített le egy speciális szakmai területről. Egy ideig dolgoztam más ilyen jellegű cégnél, de csak egy kismama helyére vettek fel határozott idejű szerződéssel, ami lejárt. Azóta vagyok a magam ura és dolgozom itthon.
Az tagadhatatlan, az eső 1-2 év nehézkesen megy, később kialakulnak a kapcsolatok, szervezés, ügyfélkör, utána győzni is alig lehet, annyi meló van. Mi próbáljuk egyensúlyba tartani, a megfelelő bevételt és a pihenőidőt. Nem szeretnénk sem kiégni, sem túlhajtani magunkat.
Kedves kérdező! Bocs, hogy eltereltük a szót!
Csemetéim üzenik: Annyira nincsenek elragadtatva, hogy mindjárt kezdődik a sulis idő! De depresszióba sem akarnak merülni miatta, inkább kihasználják még a szünetet.
Gyakorlatot fogok kezdeni, így elég régóta először nem suliban töltöm a hónapokat, ami ritka fura egy érzés.. Tudtam, hogy hiányozni fog a tanulás, de meglepődtem, hogy ennyire hamar.
Szóval csatlakozom; addig jó, ameddig még van iskola, és oda jársz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!