Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Megéri így elmenni szerenádra?

Megéri így elmenni szerenádra?

Figyelt kérdés

Idén érettségizem, és hamarosan lesz szerenád is, a tanárbúcsúztató után. A baj az, hogy nem igazán merek menni.

Az egyik oka az, hogy alkoholt nem iszok, (allergia) a többiek viszont fixen fognak, és így lehet kínosan/kellemetlenül érezném magam.

A másik ok az, hogy van két osztálytársam is, akik ki nem állhatnak engem.

Volt amikor már majdnem verekedésig is fajult a dolog, bár általában csak a melegségemmel szekálnak, de azt mindig elengedem a fülem mellett.

A pontos okát a piszkálódásuknak nem tudom, ugyanis általánosban az évfolyantársaim voltak, akkor pedig még nem tudtak a másságomról, de már akkor is piszkáltak, szóval a fő oka nem ez szerintem.

A verbális piszkálódás meg a homofób megjegyzések amúgy nem zavarnak, totálisan ignorálom is, de félek, hogy részegen nekem támadnak, megvédeni meg nem igazán tudom magam fizikálisan.

- kiegészítésként még annyi, hogy én sosem provokáltam szándékosan őket, hozzájuk sem szóltam soha, kerülöm is őket, ők azok akik maguktól belémkötnek (meg egyébként másokba is, például alsóbb évesekbe)

Gondolkodtam azon, hogy nem megyek inkább erre az egészre, de a barátaimat sem akarom egyedül hagyni.


Volt már valaki hasonló helyzetben? :/



ápr. 26. 17:12
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Kötelező menni? Ha nem, akkor inkább ne menj ha kellemetlen számodra.

Amúgy elvileg szoktak ott lenni tanárok is, nem? Mert előttük nem hinném hogy totál lerészegedés meg verekedés elő fog fordulni, bár ki tudja.

Én sem iszok alkoholt, sosem ittam, de attól elmentem anno a szerenádra, nem érdekelt hogy mások emiatt mit gondolnak rólam (bár nekem normális, rendes osztálytársaim voltak, sosem szekáltak emiatt, meg más miatt se).

ápr. 26. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
75%
Azt írod, hogy lesznek ott barátaid. Ők nem védenek meg?
ápr. 26. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

#2

A barátaim lányok, ők nem igazán fognak tudni megvédeni

ápr. 26. 17:36
 4/6 anonim ***** válasza:
87%
nem éri meg semmilyen esetben sem, én is kihagytam és azóta se bánom
ápr. 26. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Ez is egy olyan pofavizit kör, amit nyugodtan kihagyhatsz, ha akarsz.



Ez tényleg a berúgásról meg az érettségit megelőző nyalizásról szól.

ápr. 26. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
47%
Egy barátod sincs köztük, akivel ellenél? Csak azt soroltad fel, hogy kik az ellenségeid.
ápr. 26. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!