Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tennétek a helyemben,...

Mit tennétek a helyemben, jeleznétek valakinek a dolgot?

Figyelt kérdés

Az egyetemen csoportokra vagyunk osztva, majdnem minden csoportot más tanár tanít. A legtöbb tanár, mint a miénk is komolyan veszi a szabályokat. Informatikai jellegű tantárgyról van szó, ahol a tanárok gondolkodtak, hogy esetleg lehessen saját jegyzetet használni nagy zh-khoz, mert a külföldieknek szabad. Végül nekünk magyaroknak nem lehetett használni, kivéve egy tanárnál, ő megengedte a csoportjának.

Emellett minden órán 2 pontos röpit kellett írnunk. Nekem jó pár szarul sikerült, pedig nagyjából a dián szereplő információkat írtam le, csak a mi gyakorlatvezetőnk keményen pontozott. Úgy volt, hogy több dolgozatot írtunk, mint amennyinek a pontját lehet vinni, ezért a legjobb 8at számolják be.

Most tudtam meg, hogy az a gyakvez, aki jegyzetet enged használni mondta, hogy az utolsó pár dolgozat nem lett a legjobb, így nem a legjobb 8 dolgozatot adja össze, hanem az összes dolgozatot. (Emellett ez a csoport előre tudta minden röpinél náluk melyik 4 kérdés hangozhat el és elvileg az utolsó nagy zh-nál előtte az összes kérdésre a választ átvették).


Az egyik barátom mesélte el, hogy náluk ez megy, ő ennek a csoportnak a tagja. Félek, ha esetleg jelezném valahova a történteket, rájönne, hogy én voltam, nem tudom, hány ember tudhat még róla.

Igazságtalannak érzem, mert ők így 10-20%-kal is jobb eredményeket érnek el, mint mi, akinek végig tanulniuk kellett nagy erőkkel. Simán egy jeggyel jobb érdemjegyet fognak kapni, mint mi, ami ösztöndíj szempontjából nem mindegy.


2018. máj. 12. 14:35
 1/1 anonim ***** válasza:
Ha ugyanarról a tárgyról van szó, akkor egyáltalán nem szabályos, hogy különböző tanároknál teljesen más a követelmény és az elvárások. Szerintem nyugodtan jelezd, kétlem, hogy ebből problémád lenne - bár az tuti, hogy rád nézve már semmilyen változás nem lesz. De én sem hagynám annyiban.
2018. máj. 12. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!