Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Igazságtalanságok középsuliban...

Igazságtalanságok középsuliban. Hogy lehetne elfelejteni?

Figyelt kérdés
Igazából már sok mindent elfogadtam és elfeledtem. De volt egy tanárom aki folyton terrorizált, hogy nem érettségizhetek infóból, mert nincs annyi óránk. De leszartam , mert nekem ebből kellett érettségiznem egyetemre. A lényeg, hogy mindig én segitettem mindenkinek órán, és mindig megcsináltam mindent jól. Erre egyszer csak úgy 4-est kaptam valamire amin nagyon meglepődtem, és másik fél évben is. Ergó nem voltam soha dicséretes 5 pedig tudom, hogy megérdemeltem volna, mert tényleg tudtam mindent és előző tanárnál mindig dicséretes voltam. De ez semmi. Annak ellenére, hogy nem tartotta meg az infó factot!!!, mikor mentem megtudni az eredményem érettségin ugye 5-ös lett, de nekem állt, hogy éppen csak meg, hogy mennyi mindent elrontottam, miközben minden tanár dicsérte az eredményeim.És az a durva, hogy megse mutatta, hogy mi az amit elrontottam és ráadásul a WORD-öt mondta ami értetek... azért pont az a legkönnyebb... Meg ha valóban annyira rossz volt akkor miért nem mutatta meg? Csak hazudozott, szerintem elég szánalmas, hogy olyan embert akar lehúzni aki szorgalmas meg tesz a dolgokért. Tudom lesznek még nagyobb pofonok is az életben.
2019. máj. 29. 10:16
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Már egyetemesta vagoyk nem most volt.
2019. máj. 29. 10:18
 2/11 anonim ***** válasza:
Az idő minden rossz emléket elfeledtet/megszépít. Én is szörnyűnek éreztem a gimit, de egy év eltelt és máris másképp gondolok vissza rá.
2019. máj. 29. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Körülbelül 2 napig foglalkoztatott volna. Nem vagyunk egyformák. Ha te tisztában vagy a saját értékeiddel, ne befolyásoljon ennyire, hogy más mit gondol rólad. Energia pazarlásnak tűnik ilyen piti ügyön ennyit rágódni.
2019. máj. 29. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Elfelejtened nem kell, inkább próbálj meg másként tekinteni az egészre. Az ilyen tanárok valójában szánalomra méltó emberek, akik a frusztrációikat a hierarchiában alattuk állókon élik ki. Nem írtad, de ha ez egy informatikatanár volt, lehet, hogy az a baja a szerencsétlennek, hogy tehetségtelen a szakmájában, így kényszerűségből tanít csak, közben folyton azon rágódik, mennyit kereshetne, ha programozó lehetne valahol…

Lehet az is, hogy szimplán nem voltál neki szimpatikus (ehhez még az sem kell, hogy rossz fej legyél, simán lehet, hogy valakire emlékeztetted, akit nem kedvel). Megjegyzem, ha egy tanár nem tud ezen felülemelkedni, és szemtétkedik a gyerekekkel, akkor egy elég alja ember lehet. És kit érdekel egy ilyen véleménye?


Ha mégis nagyon zavar a dolog, akkor erőt, motivációt is meríthetsz belőle. Képzeld el, hogy mondjuk az érettségi találkozón megtudja, hogy milyen jól teljesítesz az egyetemen, hogy sikeres lettél a szakmádban… bizonyára enné a fene, és ennél nagyobb elégtétel nem is kell.


Nekem volt olyan igazán hülye tanárom, aki az érettségi találkozóra elhozta a kis füzetkéjét, amibe a jegyeket írta, és gonosz mosollyal mutogatta nekünk. Jót nevettünk rajta, ő pedig nem értette, miért nem dobunk egy hátast a 10.-es rossz témazárójegy láttán. :)

Mi ez, ha nem szánalmas? Ha normális ember lenne, az érekelné, mi lett a tanítványaiból, és örülne a sikereiknek. Így csak magát árulja el, hogy egy kicsinyes, rosszindulatú ember.

2019. máj. 29. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Az komoly. xD
2019. máj. 29. 11:05
 6/11 anonim ***** válasza:
40%
A tanár is ember. Lehet, hogy volt valami a viselkedésedben, ami őt személyesen irritálta...
2019. máj. 29. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
40%

Olyan, hogy csak 5-s nincsen.


Mi Németországban élünk, és itt a pontozási rendszer sokkal szigorubb. 1-2 hiba 4-es(2es)...

Gondold csak végig, hogy hány hibát követtél el? Tényleg mindent hibátlanul csináltál?

2019. máj. 29. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Igen tényleg mindent hibátlanul, mert neten már 100* megcsináltam és oktató videót néztem szóval 100% hogy hibátlan volt.
2019. máj. 29. 11:18
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

„A tanár is ember. Lehet, hogy volt valami a viselkedésedben, ami őt személyesen irritálta...”

Igen, csakhogy a tanár egy felnőtt, aki olyan hivatást választott, amelyben muszáj elvonatkoztatnia a személyes szimpátiájától. Nem kell a nem szimpi gyerekekkel jópofizni, de korrektnek lenni igen, és semmiképp nem tehetné meg, hogy direkt szemétkedjen.

Ha erre nem képes, válasszon más szakmát magának.

2019. máj. 29. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
51%

A tudásod egy tárgyhoz nem úgy kell mérni, hogy, ha az előző tanárnál 5D voltál, akkor Te 5D vagy és pont.


"csak úgy 4-est kaptam valamire" - ezt lenne fontos tudni, hogy mire. Mert, ha a tanár bement, aztán mondta, hogy "fiam, kapsz egy négyest, mert rossz napom van" az más és felháborító; viszont, ha tényleg hibát vétettél, akkor egy kérdésem volna;


Ha egy orvos 20 betegből egyet félrediagnosztizál, a munkája dícséretes? Elvégre a betegek 95%-át ellátta rendesen és meggyógyította.


Amúgy


"Nekem volt olyan igazán hülye tanárom, aki az érettségi találkozóra elhozta a kis füzetkéjét, amibe a jegyeket írta, és gonosz mosollyal mutogatta nekünk. Jót nevettünk rajta, ő pedig nem értette, miért nem dobunk egy hátast a 10.-es rossz témazárójegy láttán. :)"


:D :D :D Ez nagyon jó!!! :D

2019. máj. 29. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!