Hogyan nyugtassam meg magamat, amikor egy szerencsétlen vagyok?

Ez most abból fakad, hogy volt szaktársam instagramját néztem (tudom tudom, mégis minek szivatom magamat...).

Látom, hogy a korosztályom utazgat a világban, pár szaktársam olyan jóban lett, hogy együtt mentek, van párjuk is.

Ezzel szemben itt vagyok én, aki most kezdte a mesterszakot 26 évesen, de nem ám azért ilyen későn, mert valami hasznosat csináltam, vagy utazgattam, éltem volna, hanem mert nekem nehéz volt az alapszak és csúsztam vele.

Munkám sincs, eddig is max pár hónapot dolgoztam, az is komolytalan volt, a szüleim tartanak el.

Van egy jó barátnőm régről, meg van egy az egyetemről, de utóbbival nem sokat beszélek.

Szociálisan elég béna vagyok, gyerekkoromtól kezdve az vagyok, nem nevezném kifejezetten fóbiának, csak mintha néha blokkolna az agyam.

Egy nullának érzem magam, mert nem tudok barátkozni rendesen, munkám sincs, párom se nyilván, nem utazgatok, pedig szeretnék (különben alig csinálok valamit, hobbim sincs valódi). Nem értem hogyan és mit csinálnak, akiknek minden összejön, úgy látom másoknak magától értetődő, nekem nem az valamiért.

Gondoltam már rá, hogy lehet rajta vagyok az autizmus spektrumon, de szerintem nem sok egyértelmű tünetem van, úgyhogy igazából nem tudom velem mi a baj. Természetesen mindenért a saját viselkedésemet és hozzáállásomat hibáztatom, mert hát én élem így az életemet, nem más.

Szeretném azokat a dolgokat csinálni, amiket felsoroltam, de úgy érzem, hogy el vagyok késve és szánalmas is vagyok. Néha győzködöm magam, hogy nem baj, majd jobb lesz, csak számomra nem jött még el az idő, mert lassabban tudok haladni az életemmel, mint mások.

Járok pszichológushoz (ennyit sikerült megtennem eddig), diagnózis szerint depressziós is vagyok, valószínűleg évek óta, dehát ez ennyire kihatna rám és arra, hogy ennyire inkompetens vagyok az élethez? Nem tudom, hogy ezen kívül lenne-e olyan diagnózis, mint pl az autizmus, ami megmagyarázza, hogy mennyire nem vagyok képben mindennel és ha megkapnám, akkor jobban tudnék segítséget kérni.

Nem tudom elfogadni, hogy ilyen szánalmas vagyok, de csak részben értem, hogy mit csinálok rosszul és min kéne változtatni.

Lehet, hogy most csak ventillálni akartam, de örülök, ha valaki válaszol. Főleg, ha volt olyan helyzetben, mint én és sikerült belőle kijönni, csak egyszerűen élni egy életet, amilyet mindig is szerettél volna.