Más is volt hasonló helyzetben?

Vannak dolgok amiket soha senkinek nem mondok el és mondtam még el.

Olyan is van amit egyiknek elmondok a másiknak pedig nem, szóval szétoszlik.

Családom és legközelebbi hozzátartozóim akikkel napi szinten találkozok szintén nem tudnak mindent és nem is akarom.

Egy idegen ember volt eleinte akiben nehezen bíztam meg, borzongtam ha belegondoltam abba, hogy hozzámérjen, de végül belementem és életem egyik legjobb döntése volt, ő a masszőröm :)

Igazából már a 3. mert az első kettő nem jött be, már első látásra inkább nemet mondtam.

Ő szinte kívülálló, vele nagyon sokmindent meg tudok beszélni és el merek mondani, alapból már az is csoda volt részemről, hogy engedtem hozzám érjen.

tudom szinte neki ezt is kell tennie, de hosszú idő után már bizalmasom lett.

Amit ebből ki akarok hozni, azaz, hogy találtam valakit akinek mindent el merek mondani és végre kicsit kiadhatom magamból. Szóval a legjobb az lenne ha neked is sikerülne találnod valaki egy nem túl közeli személyt akivel őszintén tudsz beszélni.

Ezt nagyon át tudom érezni.

Az utóbbi időben felületesebbek/felületesek lettek az emberek, vagyis a nagyjuk mindenképp a környezetemben, sokukkal nem is lehet rendesen beszélgetni. Legyen szó offline vagy online térről. Olyan szinten gyakori, már-már elfogadott dolog lett a ghosting is, hogy ilyenek miatt sincs túlzottan nagy kedvem írogatni sem már.

#3 A nem túl közeli személyek olyan könnyen rá tudnak látni az ember problémáira, hiszen kívülről látják. Hasznos tud lenni a beszélgetés velük.

Én rendszeresen élek ezzel a módszerrel, rengeteget tanultam, és segítek, ha tudok, mindezt úgy, hogy tulajdonképpen nincs egy barátom se. Nem mondom, hogy idilli állapot, de most ez van. Így ki lehet bírni :)