Velem van a baj, hogy nem találok egy olyan baráti társaságot, ahol tényleg jól érzem magam és nem kell folyamatosan csalódnom emberekben?

Nos, lehet rossz kategóriát választottam, max akkor átírom a kérdést, ha nagy baj lesz belőle...

Hosszú leszek!

Gyerekként sok barátom volt, szerettem ismerkedni, de már általánosban is belefutottam néhány "csalódásokba" : pl. Kiközösítettek, mert az egyik lánnyal összevesztem és ellenem fordította az egész osztályt. Kellemes emlékként maradt meg... :/ utána persze "kibékültünk", de mindig bennem volt az az érzés, hogy ők nem igazi barátok és 4 évvel később már nem is beszélünk, rám se írnak és persze én vagyok a szemét, aki nem engedi be őket a házba (mellesleg ez csak kifogás volt a részükről, akkor nem tartózkodtam otthon, de ezt nem fogadták el).

Sok "legjobb" barátnőm volt : közülük már 1 sincs, elmaradtunk egymástól, és évek múlva teljesen más lett a személyiségünk.

Gimiben lány osztályba kerültem, 3 fiú volt összesen. Először örültem, de lányok /nők összezárva nem jó ötlet. Szóval 4 év alatt nem találtam normális barátokat. Volt 2 évig egy ténylegesen jó barátnőm, hasonló érdeklődéssel és személyiséggel, de a csaj akkora változáson ment át, hogy én azt már nem bírtam. Megakart felelni a "menőknek" : flegmázott velem, bunkózott és már nem volt közös témánk. Persze én vagyok ott is a szemét, mert ő beszél ki engem, ő fordítja el a fejét. Hát olyanokat hallottam róla az utóbbi évben, hogy azt hittem falnak megyek.

Az osztályban mindig is voltak nagy dumasok és én úgy hiszem, hogy mindenkivel tudok beszélgetni, de nem mindenki szimpatikus, de ez mindenhol így van.

Nagy összeveszések voltak az osztályban, 4 éven át 2 klikk volt és egyik sem bírt a másikkal.

Az utóbbi évben találtam meg a közös hangot az egyik osztálytársammal, bár vele 4 évig is jóban voltam, az utolsó évben pedig "legjobb barátnők" lettünk. De így is különbözünk; nagyon sokban.

Az én baráti társaságom a "normalisabb" -természetesen a számomra. De rájuk se számíthatok szinte soha. Az egyik jó "barátnőm" nagy pletykás, nem mondhatok szinte semmit neki, mert visszahallom. Nagyon akaratos és ha valamiben téved azt nem ismeri be, sokszor összevesztünk; mert egy idő után betelik a pohár. Ő feljár bulizni, de én egy kis városban lakok, ahol van vagy 3 kocsma; és egy bulihely. Neki van nagyobb társasága és mikor én is felmentem ismerkedni, hát igen hoppon maradtam; mert ő simán otthagyott a a tömegben, bemutatni nem mutat a barátainak és ez nem csak velem van így. Tipikisan az a személy, aki általában a nagyszájúakkal szemben csendes, velünk nagy hangú és ha fiú van a közelben, szinte rámászik.

A másik véglet pedig akinek könyörögnöm kell, hogy egyáltalán eljöjjön velem fürdőbe, ő sehova nem akar menni, és állandóan önsajnálkozásba menekül.

Ismerkedni tehát nem igen tudok, mert az egyik szinte eltilt és kiharcolja, hogy csak vele foglalkozzanak, a másik pedig nem mer semmit, nem mehetek vele föl sétálni sem, mert "9 óra után takarodó", emberre nem mer nézni és néha már elegem van, hogy mindig én vagyok az, aki vígasztal és tanácsot ad mindenkinek, de ha pl utolsó évben kiálltam magamért az osztály előtt, mert elegem lett, hogy senki nem mondhat semmit és milyen osztály az , ahol nem mondhatom el a véleményemet, akkor egyik sem állt mellém , gyáván elbújtak és csak mentegetőztek.

Én egy komoly gondolkodású személynek tartom magam, persze szeretek viccelődni és baromságokon röhögni, hisz fiatal vagyok; nem járok fel bulizni, hisz ugye nincs lehetőség, megpróbáltam , hát a társaságból elegem volt; nyáron elszoktunk menni 3-an 4-en, attól függ, hogy az "lb" elmer e jönni -fürdőbálra. Én nem szoktam inni, persze ittam már, de én nem az vagyok , aki addig vedel , míg behány - mint az osztálytársaim, és persze ezzel is kilógtam a sorból.

Szeretek szórakozni, fiatal vagyok, de nekem nincs szükségm piára ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ha jó a társaság, akkor mindent bele. Meg is jegyezték már, hogy "te hogy tudsz szórakozni, ha nem is iszol?" Vagy "nem hiszem el, hogy nem ittál akkor semmit".

Imádok olvasni és írni; sajnos ezt a hobbimat sokan nem is értékelik, mert "minek olvasni,fuj".

Szóval már minden reményem elszállt és szinte már nem is remélem, hogy egyszer betudok illeszkedni -úgy hogy ténylegesen magamat adom.

Engem kikapcsol egy múzeumi séta, vagy egy lombkoronai séta, egy kártyázás, bowling pl, de egyik "jó" barátnőmtől már megkaptam, hogy CSAK a bulizásról vannak jó emlékek. Persze, ha jó a koncert megyek és táncolok, de baj ha nem vedelem részegre magam?

Összefoglalva: nem találok baráti társaságot, és irigylem azokat, akik összejárnak csak simán beszélgetni és nem kell összeveszniük anélkül, hogy elmenjenek pl moziba.

Csak én vagyok ilyen különc, hogy nem egyezik a gondolkodásom a korombelikkel és velem van a baj?

Ténylegesen választ várok, bár lehet, hogy nem úgy ment át a lényeg, ha valakinek kérdése van, akkor szóljon, megpróbálok rá válaszolni vagy magyarázni.

18L