Miért van az, hogy azok az emberek akiknek a legnagyobb szükségük van szeretetre, pont őket a legnehezebb megkedvelni?

Saját szemszögből nézve nekem csak a lányokkal voltak gondjaim.

Ismerkedéskor egyiken sem éreztem hogy akar tőlem valamit, mindegyik elutasító volt.

Aztán már úgy vagyok vele, majd lesz pénzem akkor szeretni fognak. Addig kibírom talán. Ki kell:)

Mert az emberek nagy része nem akar beelfektetni a másik megmentésébe, mert 1, a társadalmi irányvonal ma ilyen; 2, ez felelősséggel jár, amit nem vállalnak sokan. Pedig ha lenne egy ilyen személy mellett valaki, aki kitart mellette, lehet, hogy segítene neki a változás előidézésében:

"Már tudom szeretni nem azt jelenti,

Hogy két ember egy igát von,

Hanem a másikat biztatni, repülni

át egy világon…" /Kowalsky meg a Vega - Egy világon át/

Szeretetre/társas kapcsolatokra mindenkinek szüksége van, mégis milyen mércével lehet mérni, hogy kinek mennyi jár/kellene?

Az a baj, hogy sokszor azt látom, hogy emberek a "szeretethiánnyal meg múltbeli sebekkel" takaróznak. Pl. Udvariatlanok/bunkók/nehéz természetűek, és ha ezt szóba mered hozni akkor persze rögtön jön a "azért ilyen mert szeretethiánya van, meg mert soha senki nem szerette őket" Meg, hogy "járna nekik a szeretet és törődés".

Az a baj, hogy ez szerintem nem ment fel a jellemhibáink alól. Mindenkinek vannak sérülései és nehéz időszakai, de ez nem jogosít fel arra, hogy szemét módon viselkedjen másokkal.