Éreztetek már ilyet a szakítás után?

Ez szomorú, sajnálom.

Nekem volt egy két éves kapcsolatom. Baromi felszínes volt, a srác, mivel messzebb laktunk egymástól, annyira sem volt képes, hogy meglátogasson. Felhívott és közben mást csinált, ha beszéltem a telefonba nem reagált. Ehhez hasonló dolgok kísérték végig ezt a két évet. Voltak alkalmak, mikor jobban figyeltünk egymásra, de megnyílni ő sem volt hajlandó, kerek perec kijelentette, hogy van, amiről velem sem hajlandó beszélni, van, amit előttem sem mondana ki. Én megnyíltam, mert nekem erre volt szükségem, de annyit nem kezdett vele, mint egy hólapát a nyári napsütéssel. Nem akarom itt a részletek ecsetelni, a lényeg annyi, hogy én az utolsó fél évben minden egyes nap úgy éreztem magam, mint aki minden percben egy szakítást él meg. Eltávolodtam picit tőle, mert úgy éreztem az jobban fáj, ha közel engedem. Mindeközben belőlem is hiányzott az a darab. Hatalmas darab. Rettenetesen éreztem magam minden egyes nap, és pont ő volt az, akivel nem beszélhettem erről, aki nem segített. Ezt fél évig csináltam, majd a végére annyira kiégtem és annyira közömbös lett számomra ő és az egész, hogy szemrebbenés nélkül szakítottam. Mondhatni már a szakítás előtt megéltem azt.

Az idő múlásával leginkább azt fogod megtapasztalni, hogy mivel nem volt köztetek az az igazán mély érzelmi nyíltság és kötődés, így a lényeget nem veszítetted el, mert nem volt. Persze így is rossz egy szakítás, de ez a hiányzó darabka nem volt ott akkor sem, mikor vele voltál, mástól fogod megkapni, és ezt ne sajnáld magadtól. Koncentrálj az esélyedre, hogy még mennyi mély kapcsolatod lehet másokkal és mennyi darabkádat találod meg.