Egy utópisztikus jövőben ahol az emberek harmóniában élnek a bolygóval, milyen diétát képzeltek el mit esznek?

Szerintem az ember nem vírus, se rák a Földön, csak ugyanúgy mint más fajok eddig, csinálja ami neki jó aztán a Természet majd visszaüt ha az annak már nagyon nem jó. Igen, sokmindenben fejlettebbek vagyunk más fajoknál de összességében még mindig nagyon primitívek, szerintem még a fejlődés elején vagyunk és ha nagyon elrontjuk akkor nem további fejlődés, hanem kihalás lesz.

Mindig a szenvedéseink által fejlődtünk, az lesz a tuti amikor már előre látjuk a tetteink következményét és nem várjuk ki a nagy ősszeomlást hanem elkerüljük. Az a következő szint.

Ezt sok egyén ma is meg tudja csinálni de a többség nem és úgy néz ki az emberiség mint egész sem (még).

Az azt követő szint meg szerintem az lesz (ha túlélünk addig) hogy az emberiség nem önző lesz hanem átveszi a Természet "agyának" szerepét és az lesz a létének célja hogy mint egy jó szülő, szabadon hagyja fejlődni a Természetet és csak a katasztrófák elkerülésekor avatkozik be, és magának csak annyit vesz el amennyi feltétlenül szükséges az egészséges fennmaradáshoz. Ez is olyan hogy egyénekből sok van aki már ott tart de mint emberiség még nagyon messze vagyunk ettől.

Most úgy látom hogy egy vegán permakultúra alapú nővénytermesztés lehetne az élelemforrásunk ebben az utopisztikus jövőben, és mindenki kiveszi a részét a munkából (minimum szüretkor) és kordában tartjuk a szaporodásunkat hogy az ilyen módon előállított élelmiszer elegendő legyen.

11-es, sok mindenben igazad van, de még sem értek egyet. régen én is igy gondoltam ahogy te, és igazad is lenne, ha az ember fejlödése és viselkedése összehasonlitható lenne a többi földi fajjal. de nem az. az ember ugyanis sok szempontból "kilóg" a sorból.

Jézus azt irja: "a madaraknak van fészkük, a rókáknak odujuk, de az ember fiának nincs hol lehajtania fejét". az emberi faj már kétezer éve sem volt a természet része, illetve nem tartotta magát annak. ez az emberi tudat létének természetes következménye, de hogy ez a tudat honnét származik azt pontosan azt senki sem tudja, mivel nincs evolúciós eredete, vagy magyarázata. a teológiai magyarázat természetesen az isteni teremtés és a lélek, de vannak vadabb "földökivüli" elméletek is, ebbe nem mennék bele most. mindenesetre amióta megvan az emberiség géntérképe azóta jól tudjuk hogy valami nem stimmel vele. egyre valószinübb hogy az idök folyamán valamikor "valakik" belepiszkáltak a DNS-ünkbe. ez lehet egy magyarázat az emberi faj "ambivalens", természetellenes (szó szerint természet-ellenes) viselkedésére. és ha az ember valóban nem kizárólag a föli evolúció "terméke" akkor az egész elméleted borul (az egész mai hivatalos tudománnyal együtt).

mert ez egyben azt is jelentené hogy az ember nem csak úgy tudja hogy nem része a természetnek, hanem valóban nem is az, inkább amolyan jöttment "virus" és sohasem fog harmóniában élni a többi élölénnyel a földi bioszférában, akiknek az a bolygó valóban az otthona.

#14:

Kár hogy belegabalyodtál ezekbe a bizonyíthatatlan szenzációtudományokba.

Nézz csak körül Csernobil környékén, tele van furcsán növő állatokkal és növényekkel amiknek a DNSükbe látszólag "valakik belepiszkáltak" pedig tudjuk hogy nem erről van szó. Ha akár csak egy száz évvel ezelőtti embernek mutatnád meg a radioaktivitás okozta furcsaságokat, ő is szerintem isteni beavatkozásnak vagy földönkívülieknek vagy akár boszorkányságnak vélné, és ha intelligensebb fajta és kérdőre vonnád, biztos logikus magyarázatokat meg bibliai idézeteket meg akkori tudományos értekezéseket idézne és kapcsolna össze neked. Az ember ilyen, hajlamos mindent megmagyarázni akkor is ha nem tud valójában semmit mert nem tapasztalta elsőkézből. A bölcs már nem magyaráz, ő már tudja hogy nem tud semmit. Én még nem vagyok bölcs, én magyarázok, de próbálok leszokni róla :)

Nem mondom hogy nem lehetséges amit mondasz, de szerintem nagyságrendekkel valószínűtlenebb mint egy földhözragadtabb egyszerű magyarázat amit bár ma el sem tudnánk képzelni, lehet pár évtized múlva egyértelműen bizonyítottnak fog tűnni.

Az hogy az ember mit gondol magáról, hogy a természet része vagy nem, az teljesen mindegy, attól még a természet része, ez objektív tény. Alig van valami ami megkülönböztetne minket az állatoktól, az életfunkcióink, szerveink, életmódunk (levegőt lélegzünk, vízre van szükségünk, eszünk, alszunk, ürítünk, párzunk, látunk, hallunk, érzünk, kommunikálunk, sebesülünk, megbetegszünk, meghalunk) alapvetően megegyezik, csak mi hajlamosak vagyunk mindig arra a nagyon kevés különbségre koncentrálni olyannyira hogy egy idő után az tűnik a többségnek.

Az hogy mit hisz az ember, az a "szoftver" ami a túlélést segíti. Ha az istenhit segíti akkor az lesz a szoftver, ha különbnek tartja magát a természettől akkor az, ha meg az segíti hogy a természettel egynek érzi magát akkor meg az.

Ha meg nem segíti akkor idővel kihal vagy az ember, vagy a hit.

Semmi különbség a hit vagy egy testi tulajdonság között, mindkettő egy "forma" ami vagy passzol a környezethez eléggé vagy nem, ha nem akkor kihal vagy átalakul. Ez az evolúció. A külsőnk is az evolúció terméke és az is ami a fejünkben zajlik. Olyan különlegesnek akarjuk magunkat hinni, pedig mi is csak az Élet zajlása vagyunk, a gondolataink is ugyanúgy mint a testünk folyamatai.

Attól hogy Jézus kiragadott két példát egy madárral (sok madárnak nincs is fészke) meg egy rókával az nem bizonyít semmit. A légynek hol a fészke vagy odúja? Vagy egy cápának? Meg is halna ha pihenne valahol. Jézus csak a legújabb szoftvert ajánlotta ami hátha jobb mint a régi. Ez a madaras duma csak egy hasonlat volt mivel szavakkal nem lehet az emberi "szoftvert" leírni, hiszen a szavak a szoftverek termékei. Bizonyos szóösszetételekkel csak utalni lehet arra a szoftverre ami létrehozta, ezzel lehet (nagyon rossz hatásfokkal) ilyen szoftverváltozatokat egymással megosztani, kb úgy mint párzással jó géneket csereberélni.

Azzal sem vagyunk egyedül amikor "kilépünk a harmóniából". Az egyensúlyi állapot a természetben korántsem minden fajra jellemző, a "harmónia" csak azt jelenti hogy az egyensúlyi állapot viszonylag stabil, nagyobb kilengések nélkül. De nagyobb kilengések bármikor előállhatnak bizonyos események hatására.

Pl. fajkihalások mindig is voltak az ember megjelenése előtt is, és nem csak nagy globális katasztrófák idején hanem csak úgy a "hétköznapokban" is, csak akkor kevesebb, és nem volt olyan drámai, csak pl egy farkas megette az utolsó dodót.

Már az elsőnek megjelent egysejtűeket is lehetne "vírusnak" tekinteni ti. a cianobaktériumok voltak az első nagy "légszennyezők" akiknek az oxigént köszönhetjük. Nekik az mérgező melléktermék volt, csak hát a kb. milliárd év alatt nem foglalkoztak az ökológiával és "tönkretették" a környezetüket. Nekik ez nem volt jó, de emiatt jelenhettek meg az eukarióták és idővel mi. Majd lehet sok idő múlva mi már nem leszünk, de egy új polimer alapú faj majd megköszöni nekünk hogy telenyomtuk műanyaggal a Földet. :)

Szóval az Életnek szerintem tök mindegy hosszútávon hogy mi élünk vagy nem, ha bénának bizonyulunk akkor kihalunk, ha hasznosnak akkor maradhatunk.

Én olyannak látom az emberiséget mint egy gyerek aki még nem találja a helyét és mindenfélét kipróbál, a környezettől meg kapja majd a pofonokat vagy az elismeréseket. Majd eldől hogy milyen szerepet találunk magunknak, nekem a "felelős jó szülő" tűnik olyannak amivel a Természet hasznosnak és megtartanivalónak találhat majd minket, de jelenleg úgy látom az "elkényeztetett önző komisz gyerek" szerepben tengődünk.

Mindig örvendetes hogy ha az ember gondolkodó fórumozókba akad. Mindenben egyetértek, és hasonlóan látjuk a dolgokat. Ki lehetne részletezni minden bekezdésedet, és a saját szavaimmal megfogalmazva (úgy érzem) még érthetöbb (vagy inkább érezhetöbb) lenne.

Mégsem értek egyet. Mert mindez kevés.

Az emberi tudat ugyanis sohasem lesz megérthetö. Felettünk áll. Lényege a tudásunkon és a tudományunkon túli. Az hogy az ember a természet része persze természetes tény. De az, hogy az ember (minden tapasztalata ellenére) mégsem fogadja ezt el, nos annak komoly oka van. Véleményem szerint éppen ez a különleges tudat az oka. A természet egyéb lényeinek is van, vagy lehet egyfajta (nem szivesen mondom hogy primitiv, mert ez lekicsinylö jelzö, helyesebb hogy egyetemes) tudata. Az állatok (elsösorban a hozzánk közelebb álló emlösök) tudatát én úgy képzelem mint amilyen tudata a kisgyermeknek van, aki a létét még nem fogja fel a maga teljességében, ösztönösen cselekszik, és a "dolgok csak úgy történnek vele". Valamilyen különös oknál fogva azonban az univerzum létrehozta az emberi tudatot. Pontosabban szólva létrehozta az embert, aki KÉPES a tudatot feléleszteni és megélni. Nem mindenki, nem mindig, és nem is akarja ezt mindenki, de a lehetöség mindenkiben megvan. Eröl szólnak pl. a vallások, a meditáció stb.

Hogyan tudod megmagyarázni hogy honnan van a Te tudatod? Ki, és mikor, és milyen alapon döntötte el hogy Te, Te leszel és nem én, vagy másvalaki? Hogy a Te tudatod a Te testedben fog élni és nem máshol? Nem a tudatod szintjéröl beszélek! Nem arról hogy éppen azért tudod felfogni hogy ki vagy, mert van emberi agyad! Hanem a személyröl aki vagy! A megfigyelö személyéröl, aki születhetett volna pl akár cápának is és akkor azt élné át és soha sem pihenhetne ;-) Ezek nagyon egyszerü alapkérdések, még sincsen válasz és még elég sok ilyen "egyszerü" kérdést lehetne feltenni.

Amiröl Jézus beszél az nem ornitológiai, vagy természettudományos értekezés a fajok hajlékkészitéséröl, hanem egy példázat arról hogy az állatok mindenhol otthon vannak a világban. Megvan a helyük, ahová teremtették öket. Egy tökéletesen harmónikus környezetbe, a természetes környezetükbe. Az embernek nincs ilyen. Ember mindenhol él, mégsincsen sehol otthon igazán. A paradicsom számára elveszett.

Az emberi létezés igazi problémái a végpontokon érzékelhetöek igazán. Tudományos módon analizálva nem. A hétköznapokban sem. Krizishelyzetekben, valamint kiszakitva a megszokottból, megváltozott tudatálapotban, katarzisban stb. Az ilyesmi ugyanis sokkal inkább érezhetö mintsem ésszel megérthetö, vagy tudományosan megmagyarázható.

Ha felhötlen éjszakán, a város fényeitöl messze a tejutat figyeled akkor egy kicsit átéled. Ha megmászol egy magas hegyet, és a csúcsról körbetekintesz szintén.

Mi értelme lenne ennek a sok-sok szépségnek? Ennek a végtelen mennyiségü anyagnak és idönek? Ezeknek a méreteknek és idötávlatoknak és változatosságnak? Mi értelme lenne a világegyetem nagyszerüségének ha nem gyönyörködne benne senki? Mi haszna lenne, ha nem létezne olyan lény aki mindezt megfigyeli, felfogja és csodálja?

Ismét pontosan fogalmazol. Nem lehet vitatkozni vele, hiszen ezek tények. Csakhogy éppen ez a probléma.

Csupán tények, és fogalmak. Olyan mint ha azt mondanád: az ég kék a fü pedig zöld. Kétségtelenül vitathatatlanul igaz, de ettöl még nem magyarázat semmire. Semmit sem mond el az ég vagy a fü valódi természetéröl, müködéséröl stb.

Az én olvasatomban az emberi tudat magyarázatához csak akkor jutunk közelebb, ha feltételezzük hogy nem csak kapcsolatban van az egyetemes tudattal ,hanem valamilyen szinten egylényegü vele. És természetesen ha azt is feltételezzük hogy ez a bizonyos egyetemes vagy univerzális tudat végtelen, idöben és térben egyaránt. Végtelen képességü, mondhatnám "hatalmú", halhatatlan és hétköznapi nyelven úgy mondjuk: isteni.

Hogy mégis vitatkozzak: A fenti egyben azt is jelenti hogy az emberi tudat nem "fejlödött a természettel együtt". Nem fejlödhetett. Az ember mint élölény ugyan igen, és ezáltal alkalmassá vált ebböl a tudatból minél többet felfogni, de a tudat maga, az egyetemes. Csak vannak lények akik többet és vannak akik kevesebbet képesek használni belöle. Mondjuk hogy minél nagyobb a tál kb. annál több leves fér bele.

Egy másik metaforával talán jobban érthetö.

Képzeld el hogy a tengerparton egy sziklán ülsz. Bámulod a végtelen horizontot, közben hullámok haladnak elötted pl. jobbról balra. Ha lelassitod a képet láthatod minden egyes hulám keletkezését, a taréj és habok kialalkulását, majd ahogy ellaposodik és a belesimul a felszinbe, visszatér oda ahonnét jött. De amig létezik a hullám addig formája van! Cselekszik, halad valahonnét valahová.

Akár nevet is adhatnál mindegyiknek. Béla, Laci, Irénke stb. Keletkeznek és elmúlnak, nincs két egyforma belölük, de valójában ugyanabból a szubsztanciából vannak. Mindegyik mindvégig csak viz, soha nem is volt más. Felbukkannak, kicsúcsosodnak, megszemlélik egymást és a tengert. Néha hangos robajjal, néha lágy csobogással talán el is beszélgetnek egymással. Tulajdonképpem a hullámtaréjok tetejéröl maga a tenger néz körül, és megfigyeli önmagát. Erre gondoltam a csillagokra feltekintéssel.

Nos az emberi tudat is ilyen. Gyermekkorban keletkezik, lassan kinyilik, fejlödik majd öregkorban bezárul és elmúlik. És a fenti metaforában a tenger nem a testünk és a fizikai világ! Hanem az egyetemes tudat. A fizikai test, nos az leginkább csak a szél, ami mindezt a folyamatot lehetövé teszi.