Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mi lehetett ez?

Mi lehetett ez?

Figyelt kérdés
szóval: tegnap nagymamámnál aludtam és felébredtem körülbelül reggel 8 órakor, viszont elég masszív fáradtság gyötört még (a kevés alvás utóhatásaként), így meghoztam azt a döntést, hogy vissza alszom. A szemeim becsukása után rövid időn belül elfogott az az érzés, mint amikor alvásparalízisem van(a teljes testem bizsereg). Fontos megemlíteni, hogy mamámnál a hálószobában aludtam egyedül, a hálószoba úgy néz ki, hogy a szoba teljes szélességében helyezkedik el egy ágy, ami kb a helyiség hosszának 3/5 részét tölti ki, emellett a szoba kijárata ajtó nélküli, viszont az ágyról a kilátás csak nagyon minimálisan lehetséges, tehát ki kell kelnem az ágyból ahhoz, hogy kitekintsek az "ajtón". Viszont a lényeg: Amikor úgy döntöttem, hogy vissza alszom, világos volt, az ablakon beszűrődtek a nap sugarai, illetve a nappaliból is némi fény beszivárgott, viszont kicsivel miután becsuktam a szemeim, és bizsergés töltötte el minden porcikámat, kinyitottam a szememet, és minden sötét volt. Egy barátom, akinek említettem ezt az egészet, felvetette, hogy lehetséges, hogy csak egy felhő takarta el a napot, viszont ezt kizárom, mivel olyannyira sötét volt, mintha éjjel lenne, így a tájékozódás némileg korlátozottá vált számomra a szobában. Nos, felkeltem, a testem mozgásba hozása teljesen máshogy működött, mint általános esetekben, miután elhatároztam, hogy melyik testéreszemet és hogyan mozgatom, csak utána körülbelül egy másodperc elteltével történt meg a mozdulat, szóval mintha késleltetve lett volna. Elkezdtem mászni az ágy vége felé, gondoltam kimegyek, iszok valamit, viszont amint az ágy végéhez értem, elfogott egy amolyan félelemérzet, miszerint abban az esetben, hogyha tovább megyek, a kijáraton túl valami lesz, nem tudom megmondani, hogy mi, de mint a horror játékokban, amikor az ember érzi, hogy tesz két lépést, akkor beugrik valami. Szóval úgy döntöttem, hogy inkább visszafekszem, így hátradobtam magam, vissza oda, ahonnan felkeltem, ahol feküdni szoktam, viszont abszolút valóságszerűtlen módon, a gravitáció törvényeire fittyet hányva észlelhetően lassabban zuhantam lefelé. Meg kell jegyezzem, hogy a leírtak alatt végig nem éreztem ingereket a testemen, csak a bizsergést. Még mielőtt elértem volna az ágyat, kinyitottam a szemeimet, immár világos volt, és újból éreztem ingereket, a bizsergés elmúlt, és felmerült bennem az a kérdés, hogy mégis mi lehetett ez?! Annak érdekében, hogy erre választ kapjak, kiírom ezt a kérdést, reménykedek, hogy van aki esetleg tudja, vagy van bármiféle tippje arra, hogy mi történhetett velem ma reggel. Tudom kicsit hosszúra sikeredett, köszönöm annak, aki végigolvassa, és persze mégjobban köszönöm, hogyha valaki tud segíteni megfejteni a leírtakat.

márc. 20. 18:11
 1/5 anonim ***** válasza:
66%
Nagyon egyszerű a válasz. Álmodtál. Azért fogott el az érzés, ami alvásparalízisnél szokott, mert alvásparalízisben voltál. Amikor reggel visszaalszik valaki nagyon közel van a meditatív állapothoz. Szinte azonnal REM-fázisba kerül, ilyenkor nagyon könnyű álmodni, illetve könnyen tudatos álomba lehet kerülni.
márc. 20. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
81%

Igen, kb ahogy az első mondja. Fáradt voltál és gyorsan egy másfajta tudatállapotba zuhantál.

Viszont az összes tünet jobban emlékeztet a testen kívüli élményre, ami alvásparalizisből könnyen keletkezhet. Velem mindkettő sokszor történt.

Volt, amikor csak bénultságot éreztem, ami jött, elmúlt, felkeltem és semmi különös. De volt, hogy jött a bénultság, lelassultság,stb. Én bizsergést nem éreztem, hanem általában csikorgást, zakatoló dübörgést hallottam és mindig azt hittem, a vonatokat hallom, csak azt nem értettem, hogy a francba lehet ennyire hangos... végül meg tudtam mozdulni, de továbbra sem stimmelt valami, végül ki is derült, hogy nem a fizikai valóságot érzékeltem.

Most már ott tartok, hogy általában bénultság nélkül tapasztalom meg azt, ami utána szokott következni, a testen kívüli érzéseket. Ez annyival rosszabb, hogy nincs, ami előre jelezne, hogy kb mire számíthatok,nincs a bénultság előtte már, csak érzem, hogy nem álmodom, de valami gáz van és nem nem tudom, hogy jöjjek ki belőle. Szóval nem mindig kapcsolok azonnal, hogy "kint vagyok". Mikor rájövök végre, akkor koncentrálok arra, hogy fizikai testben akarok lenni és akkor nagy nehezen sikerül "visszajönni".

Egy időben mókásnak tűnt, még kisérleteztem is vele, de mára már kb halálfélelmem van az egésztől.

márc. 20. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
74%
Egyeske vagyok. Többször tapasztaltam már ilyen élményt én is, de nem hiszem, hogy ez több volna álomnál. Nem érzem igazán kellemetlennek vagy félelmetesnek. Mindig ugyanúgy felébredek belőle, mint a tudatos vagy nem tudatos álmokból is szoktam.
márc. 20. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
Fejfájás ellen
 4/5 anonim ***** válasza:
74%
Hát, akkor jó neked :(
márc. 20. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Rémálom vagy testen kívüli élmény.
jún. 6. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
Unatkozol? Gyere játszani!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2022, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!