Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent ez az álom?

Mit jelent ez az álom?

Figyelt kérdés
Párommal mentünk hozzájuk, és az út mentén halott farkaskutyák hevertek kiterítve... Felém fordult a párom, és azt mondta, ha a háta mögött meglátok valami fehér mozgó foltot, azonnal fussunk. Ahogy kimondta, rögtön megláttam millió apró fehér valamit közeledni, szóltam, és a kezemet megragadva futni, menekülni kezdtünk. Éreztem, amint valaki megfogja a kezem, a barátnőm volt, velünk menekült. Egy kamionhoz rohantunk, és abban már biztonságban voltunk. Elindultunk, és láttuk, hogy a fehér valamik üldöznek minket. Mint kiderült, veszett patkányok voltak, amiket nem lehet megölni sem. A kamionban volt még az anyukám meg apukám is. Az utcán mindenhol szétmarcangolt emberek feküdtek, és már előttünk is velünk szemben jöttek a patkányok. Iszonyatosan féltem, és éreztem, hogy itt vége van,meghalunk, valaki szólt, hogy kapaszkodjunk, mert megpróbálunk áttörni, és akkor felkeltem. Mit jelenthet ez? Nagyon ijesztő volt!
2012. febr. 13. 10:36
 1/4 Evele123 ***** válasza:

Először is azzal kezdem, hogy mindenkinek más az álomkódja. Minden embernek mást-mást jelent egy dolog és annyiféleképpen lehet magyarázni (okoskodni), hogy csuda...

Ha én álmodtam volna és nekem kellene összerakni az én szimbólumrendszeremmel:


Pár = nem vagyok egyedül, velem van és kitart mellettem, akit szeretek és aki viszont szeret

Aki szeret minket, az kívülállóként jobban meglátja a dolgokat, de az álomban leggyakrabban a párod is saját magadat jelképezi, csak a másik oldaladat.

Menekülni = nem mersz szembenézni valamivel, amit a bölcsebbik éned (Isten) megmutatna neked. Ha legközelebb ilyet álmodsz, állj meg és csak figyeld, hogy mi történik.

A végjáték valami hasonló lehet, hogy a megromlott világban sok a lelki halott hiszen alig-alig vannak, akik a szülők által felállított "régimódi" értékrendet követnék. Nem ritka az önző, szélhámos, kapzsi, embertelen emberek sokasága, akik szemrebbenés nélkül verik át a többieket és lelkük már régóta szétmarcangolt, halott és a gonoszság megfertőz másokat is. Nem szabad elfelejteni azt a biztonságot, szüleinktől kapott értékeket, amiket a világ maradinak mondana, mint becsületesség, őszinteség...


Nekem ennyit jelentene ez az álom...


Remélem tudtam segíteni

2012. febr. 13. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen :) Igen, segített :)))
2012. febr. 13. 16:48
 3/4 anonim ***** válasza:
Őszintén mondom, hogy nem bántani akarlak a válaszommal, hanem segíteni. Ezzel az álommal érdemes lenne elmenni egy olyan pszichiáterhez, aki a terápiás folyamatba bevonja az álmok értelmezését is. Persze másról van szó, ha lefekvés előtt sokat ittál vagy drogoztál, akkor az utóbbiakról kell leszokni.
2012. febr. 14. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Nem iszok alkoholt, és nem fogyasztok kábítószert sem, sőt még csak nem is dohányzom. Viszont a családi életem kissé "bonyolult", és szerintem ez van rám ilyen kihatással. Am köszönöm a válaszodat, és nem bántottál meg, hiszen csak segíteni próbáltál.
2012. febr. 15. 08:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!