Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Miért voltak "leszbi" álmaim...

Miért voltak "leszbi" álmaim két barátnőmmel?

Figyelt kérdés

Előre leszögezem, hogy alapjáraton nem tulajdonítok nagy jelentőséget az álmoknak, nem is szoktam ilyenekkel foglalkozni, de a legutóbbi két álmom nem nagy nyugodni...

Szerda éjjel azt álmodtam, hogy az egyik legjobb barátnőm (aki egyben a lakótársam is) felköszöntött a szülinapomon, majd mikor megpusziltuk egymást, ő hirtelen a nyakamat kezdte el érzékien csókolgatni, majd ki is szívta... Utána meg olyan félelmetes, őrült fejjel nézett rám, mintha azt mondta volna, hogy "most megtudtad, ki vagyok!". Aztán elmentem zuhanyozni, ő pedig pár perc múlva elhúzta a zuhanyfüggönyt, belépett mellém meztelenül, elkezdett simogatni, közben meg suttogta, hogy "nem menekülsz!". Na itt felébredtem és tökre paráztam, mire rájöttem hogy csak álom volt.


A következő nap, tehát most éjjel meg azt álmodtam, hogy valamiért meztelenül ülök egy másik barátnőm ölében, és ő mondogatja, hogy milyen szép vagyok. Ebből az álomból csak ennyire emlékszem.


De mi ez?? Korábban soha nem voltak ilyen álmaim, most meg egymás utáni napokon kettő? Amúgy 3 éve boldog párkapcsolatban élek (fiúval..), eszembe nem jutott még lányokról fantáziálni. Miért álmodhattam ilyeneket?


22/L


2013. febr. 8. 10:00
 1/10 anonim ***** válasza:
91%
Az első álomnak vámpíros beütése van, nem lepődnék meg, ha felspannoltad volna magad az eseten és másnap úgy feküdtél volna le, hogy gondolkozol a történteken, ez kihathatott arra, hogy végül mit álmodtál. Egyébként lehet, hogy tudatalatt sejted a barátnődről, hogy leszbikus, de félsz, hogy kiderül, esetleg semmi rételme nincs mert random kisülések kreálták az álmot az agyadban. Jelenleg nem lehet biztosan megmondani.
2013. febr. 8. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell aggódni, az ember mindig álmodik kacifántosakat. Az agyad valamiért épp ezzel ütöttel el az időt, mikor aludtál.
2013. febr. 8. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

az álmok érdekesek, sokszor furcsák - legalábbis én nagyra tartom az álmaimat, feljegyzem, rendszerezem és imádom őket, legyenek bármilyenek, kellemesek vagy kellemetlenek - de külön kell választani a tudatos cselekedetektől.

azért álmodtál ilyeneket, mert kikapcsoltak az idegsejtjeid és kicsit lazítottak. igen, néha ennyire zilálttá teszik a gondolatokat. ez-az, apróbb dolgok bevillannak, és összekeverednek.


nem kell olyan nagy jelentőséget tulajdonítanod nekik. az egy tudattalan világ, amikor alszol. fontos, de nem szabad szó szerint értelmezni.


((én pl. már álmodtam olyat is, hogy női testben férfi vagyok, de színésznő is vagyok és pedofil szerepet játszok. és összekeveredtek ezek a rétegek, mindig tudtam, hogy ki vagyok éppen, de mégis elmosódtak a határok, a rétegek. és a valóságban meg undorodom a pedofíliától, elítélem és sosem voltak ilyen tapasztalataim, szerencsére. fogalmam sincs, honnan jöhetett a gondolat. (ráadásul álmomban még az undor sem kapcsolt be, ezért döbbent pofával ébredtem fel.)))


ne parázd túl. a para nem tesz jót. ;)

2013. febr. 8. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
43%
Terjed a gonosz. Ne engedj utat neki!:)
2013. febr. 8. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
És még mongyják hogy nincsenek vámpírok :s
2013. febr. 8. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Tom Benko ***** válasza:
Ne foglalkozz vele. Az álmok csak a mindenféle emlékek kusza halmaza, minden mélyebb jelentés nélkül. (Pszichológusok nézzék ezt el nekem!)
2013. febr. 8. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
leírhatnád részletesebben azt az álmot kíváncsiak vagyunk ám rá
2013. febr. 8. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
29%

Én egyszer azt álmodtam, hogy a dédmamám meg akart szexuálni. :S Erről ennyit.


Egyébként nem tudja valaki, hol kéne dicsekedjek a sims-ben alkotott lányokkal? :D Mert nekem nagyon tetszenek, és a fotóik is... Szépek na. És ehez tehetség kell. Én csináltam őket. Nem más. Még soha senki nem csinált olyan lányokat mint én.

2013. febr. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Igazából azt tartom valószínűnek, hogy rendkívül egészséges mennyiségű szexualitás van benned és az álmaid random-világában ez most épp egy ilyen szituációt vonzott be. Nyilván az egyik álom bevonzotta a másnapit, de ez teljesen normális.


Szerintem az álmoknál nem az a fontos, hogy mit álmodsz, mert az bármi lehet (engem álmomban már fejbelőttek közvetlen közelről, a kolléganőm férje énekelt a munkahelyemen, pedig csak egyszer láttam életemben a valóságban, lefeküdtem olyan lánnyal, akivel a való életben hosszú évek óta nem találkoztam és egyébként is épp csak látásból ismertük egymást, stb.)


A fontos az, hogy felébredve hogyan értékeled azokat a dolgokat, amik felmerültek, a valós agyaddal mit válaszolsz a felmerült kérdésekre.


pl adott esetben levonhattad azt a következtetést, hogy jó erős szexualitás van benned és valahol mélyen ez előhozhat néha olyan dolgokat, amikre egyébként nem szoktál gondolni- de ugyanakkor biztos vagy abban, hogy hetero vagy és a csávódat szereted és kívánod.

2013. febr. 9. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
A tudatalatti vágyaid vetülete az álmodban ;)
2013. febr. 10. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!