Az álmomat leginkább egy Tarantino film végéhez hasonlítnám. Amikor átéltem a kép nagyon tiszta és az érzések egyértelműek voltak. Napokkal később is tisztán meg van az élmény. Regényes formában írom le. Szerintetek mit jelenthet?

A 10 szék egymással szembe volt fordítva a

betonudvaron, és mi azokon ültünk, Már tudtuk

hogy vége. A délutáni napfény az utolsó

sugarait vetette az arcokra. Futni szeretnék

elmenni innen, ezt nem akarom látni, nem

akarom elhinni. Amit tettünk arra nincs

mentség, már végig kell csinálni, ezért csak

ültem egyhelyben. Látom vannak akik nem merik

megtenni, én is ülök csak csukott szemmel.A

szemem sarkából látom, hogy a bátrabbak már

túl vannak rajta. Egy másodperc az egész. A

pisztoly kézről kérze jár. Aki nem meri

megtenni, azon a többiek segítenek, aztán

végeznek önmagukkal is. Én sem bírom

megtenni. Amikor látom, hogy közeledik a

pisztoly, csak ismét lehunyom a szemem ezzel

a velem szemben ülőre bízva az életem. Ugye

nem fogja megtenni? Mi lenne ha felállnánk és

elmennénk? Senki sem tudná meg a többiek már

mind halottak, csak mi ketten vagyunk. Nem,

nem szólok semmit. Hallom ahogy kattan a zár

és még hallani vélem ahogy a gyilkos lövedék

közelít felém. Aztán megállt az idő. Érzem

ahogy a lövedék átszakítja a homlokamat, és

kicsivel később a koponyám túloldalán

távozik.Nem érzek fájdalmat. Ennyi? Hiszen

még élek!Nincs veszve még semmi? Tán ez egy

isteni jel, hogy még jóvá thetem a dolgokat?

Probálom kinyitni a szemem, megmozdítani

kezem. nem sikerül, a testem már nem válaszol

a tovaszálló lélek gyengülő utasításaira. Ez

volt a pillanat amikor fölébredtem