Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Valóban találkozunk vagy csak...

Valóban találkozunk vagy csak a tudatalattim aktív ennyire?

Figyelt kérdés

Édesapámat elveszítettem majdnem egy hónapja mindenféle előjel nélkül. Ő volt a család agya mindent ő intézett. Hárman maradtunk anyukám nővérem és én. Próbáljuk magunkat egyben tartani de nehéz mindent egybe hangolni és átlátni. Három lelki állapotban vagyunk anyukám teljesen reményvesztett depressziós, tesóm a munkába vetette magát és elnyomja az érzéseit, én a kettő között állok dolgozok de azért nagyon kivagyok. Szóval az álmom :

Az étkezőbe magyek és látom hogy apukám pakol. Teljesen lefagytam és félve de azért meg kérdeztem tőle hogy apu te nem haltál meg? És azt válaszolta hogy de igen, csak egyszerűen nem tudja elviselni ahogy bénázunk a papírokkal. Aztán néztem azt a sok papírt hogy mik azok és egy jó nagy halom természetesen rendszerezve de semmi mást nem tudtam elolvasni csak azt hogy elmű . Erre keltem fel. Ezt elmeseltem tesómnak. Majd eltelt két nap és hívott a meló helyemen teljesen lefagyva hogy most szalad a postára mert az elmű számla nem lett befizetve határidőn belül .

Na most ez egy látogatás volt és azért én mert engem érez stabilnak vagy egy egyszerű tudatalatti aktivitás ami baromira hidegrázós.



2016. márc. 7. 22:09
 1/4 anonim válasza:

Huhh.. szerintem jól gondolod! talàlkozás volt! És hihetetlen számomra hogy vannak ilyenek de hiszek benne!

milyen érzés volt? a nővéred mit szólt?elmondtadad vkinek?

2016. márc. 7. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!

Szeretteink szívünk,elménk rejtett,legkülönlegesebb zugában élnek teljes életünkben,és adott helyzetekben előjönnek onnan,hogy betöltsék a neki szánt szerepüket.

Ők tesznek azzá,akik vagyunk.

Nyilván,lényük alussza megérdemelt pihenésüket,s várja a keresztény hitvallás szerinti feltámadást,de lénye átformáló ereje bennünk él.

Az olyan fontos személyek,mint nektek édesapátok,előhívható emlékeitekből,egy technikával,de ezt csupán krizishelyzetek megoldásához használjuk,mert gyakori alkalmazása pszichés zavart okozhat.

A módszer:

Keres egy csöndes,magányos,kényelmes helyet.Csendesedj el a semmire gondolva,majd amikor légzésed lelassul,gondolj édesapád arcára.Figyeld szemeit,ráncait,ajkait.Idézd vissza kezeit,körmeit,ráncait.emlékezz szavaira,amikor megszólított.Ismételd emlékeiből hangszínét,s ekkor halkan,hogy alig halld hangodat,kérdezd problémádról.Ha jól koncentráltál,hallod hangját,amint válaszol.A hangja,az elmédből szólal meg emlékeid alapján,de a tanács olyan,mintha ő mondta volna.

Ne zaklasd tovább!Hagyd pihenni elmédben!

2016. márc. 8. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

#1 Rendkívül nyugodt és természetes. Mint a kettőnk kapcsolata. és emlékszem hogy még beszélgettünk és mondta hogy májusig maradhat. Erre keltem fel.

#2 köszönöm ezt nem nagyon hallottam még, ha annyira mélyen leszek akkor kipróbálom hátha közel tudom vonzani magamhoz. nagyon köszönöm 💗

2016. márc. 8. 07:22
 4/4 anonim ***** válasza:
Szeretettel.
2016. márc. 9. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!