Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?

Mit jelenthet ez az álom?

Figyelt kérdés

Exemmel barátok vagyunk egy ideje, van párja is, és ezt álmodta:

"Szerepjátékot kellett játszani, és mi voltunk a főszereplők, én a menyasszony te a vőlegény. Volt egy eskü, amit elmondtunk egymásnak a templomba. Aztán le ültünk, és a pap kezdett el beszélni. A mellettünk lévő másik templomban pedig egy temetés zajlott, nem tudom ki volt az. Csak azt hogy át akartam menni megnézni. Kerestem rá lehetőséget hogy meg is nézzem. Apa volt, és ott volt a családja is.

Én ott leragadtam, nem tudtam mit tenni. A szerepjáték pedig folytatódott volna, de nélkülem nem tudták elkezdeni, el kezdtek keresni hogy még is hova tűntem"


Ezt írta. Ez jelenthet valamit (ha már álomfejtés kategória)? :D


2019. jan. 13. 09:59
 1/5 anonim ***** válasza:

Valószínűleg tudat alatt, vagy valahol mélyen belül, még mindig szeretnél barátságnál közelebb lenni az exedhez és álmodban ez úgy vetült ki, hogy összeházasodsz vele.


Ami a temetést illeti a szomszédos templomban, erre kettő ötletem is van:


1.: A temetendő személy, aki ugye az apád, (aki egyébként a való életben él még?) az exed jelenlegi párját jelképezi és azt sugallja, hogy bár mennyire is szeretnél még mindig együtt lenni az exeddel, már nem lehet, mert más valakije van. (Egyébként ez kicsit hasonlít az Így jártam anyátokkalban a Barni, Ted és Robin hármas egymással való viszonyához.)


2.: Ehez tudom kéne, hogy te szakítottál az exeddel, vagy az exed veled, illetve ha nem vagyok túl indiszkrét azt sem ártana ehhez tudni, hogy mi volt a szakítás oka, illetve hogy mindketten akartátok e, vagy csak egyikőtök.

Mert ha az exed akart szakítani veled, de te vele nem, akkor lehet az exed szakítási oka is a szomszéd templomban lévő temetés ami vonzott téged.

Viszont, ha azt nézzük, hogy téged vonzott a temetés, muszáj volt átmenned megnézni és mikor megláttad, hogy apád az leragadtál ott és nem tudtál visszamenni, ez azt is jelentheti (ha te szakítottál az exeddel), hogy az az ok tart vissza téged ami miatt szakítottál az exeddel és ebben az esetben azt az okot a temetés formálja meg.


Tehát röviden összefoglalva: Tudat alatt, vagy mélyen legbelül még mindig szeretnél együtt lenni az exeddel (esküvő), de vagy az ami miatt szakítottatok, vagy az hogy ő szakított veled, vagy az, hogy te szakítottál vele, vagy pedig az exed jelenlegi párja (temetés) (akivel esetleg szintén jó barátságban vagy és örülsz nekik, de belül úgy érzed, az exednek veled kéne lennie nem a jelenlegi párjával).

2019. jan. 30. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Ez nagyon jó de ezt mint írtam ő álmodta nem én :D

Én férfi ő nő

Többször szakítottunk, se veled se nélküled kategória

Az apja az álom előtt 2-3 héttel halt meg

Nekem nincs párom, neki van

Párszor ő párszor én szakítottam, volt mikor csak úgy elhidegultunk volt mikor mással flörtölt és elkaptam

Azt akarja hogy jóban legyünk barátok legyünk de nem tudja elmondani miért. Külsőre kicsit hasonlítunk (arc) és volt aki misztikumokkal foglalkozott és azt mondta neki h mi ikerlelkek vagy mik vagyunk.

2019. jan. 30. 18:38
 3/5 anonim ***** válasza:

Ó bocsánat félre értettelek. Korrigálnék.


Tehát ez esetben az esküvő az lehet, hogy bűntudatot érez amiért... hogy is mondjam... hűtlen volt és a hátad mögött mással is flörtölt.


A temetést kicsit bonyolultabb megmagyarázni. Lehet az is hogy kicsit vegyült két dolog az álmában és apját is gyászolta, de lehet az is, hogy, mint korábbi válaszomban írtam, a temetés azt jelképezte, hogy még szeretne veled együtt lenni, de tudja, hogy már nem lehet.

2019. febr. 1. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Értem, köszi.
2019. febr. 1. 13:54
 5/5 anonim ***** válasza:
Nagyon szívesen.
2019. febr. 5. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!