Adsz egy-egy napért egy-egy évet?
Érdekesnek találom a középszíntű asztrológia egyik alaptételét, a szekunder direkciót.
Dióhéjban ez arról szól, hogy az élet első napjai megmutatják a hátralévő élet éveinek minőségét.
Egy nap = Egy év alapon. (Tehát a 45. nap tranzitjai vonatkoznak a 45. életévre.)
Fejtsük le az asztro mázat:
Anyuka napról-napra gyönyörködik a pici babájában akinek a 45. napon fáj a hasikája és a tejet sem kívánja.
Felírja tehát a naplóba hogy: Ejj fiam, vigyázz már lehet hogy jó 40 éves korodig szalad neked a szekér, de 45 évesen megfekszik majd 'a hasadat' amiket addig az életben összehoztál!
Pillanat és mindjárt lehet kommentben károgni, hogy ez hülyeség, meghogy a Biblia elítéli az asztrológiát, de az a helyzet hogy az Ószövetség pont hogy alátámasztja:
Ezékiel próféta könyve 4:5 "Én pedig meghatároztam néked az ő vétkök éveit napok száma szerint, háromszázkilenczven napban; eddig viseljed az Izráel házának vétkét."
Mózes 14.34 "Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek."
Ja, persze ezek csak kiragadott részletek, de nem is a teológia rovatot olvasgatod. Mit gondoltok, mennyire tudatosak ilyen téren a szoptatós anyukák?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!