Ha egy "gonosz", nárcisztikus embert szeretek, mégis a kapcsolat annyira el van mélyülve, hogy mindkettőnk érzelmi igényei teljes mértékben ki vannak elégítve, akkor valójában én is "gonosz", nárcisztikus vagyok?

De nem közönyös, próbál érzelmi támogatást nyújtani, csak nincs meg rá nagyon az eszköztára. Nem grandiózus nárcisztikus, hanem a sebezhető, érzékeny fajta, a ragaszkodása az elképesztően vonzó benne. Furcsa, de valahogy azt szeretem benne, hogy tudom, hogy én vagyok az egyetlen fontos ember az életében, értékesnek érzem magamat (nélkülem nem lenne egyben). Csak a saját élete érdekli, illetve én, de tulajdonképpen azért, amit nyújtok számára. És valójában arra kezdek rájönni, azt bontogatom itt, hogy valójában én sem önmaga miatt szeretem őt, hanem a ragaszkodás miatt, amit ad nekem... Ennek így van értelme?

Mert én nagyon boldog vagyok vele és ő is az velem. Elképesztő a kapcsolat, minden, amit teszünk egymásért. Csak nem tudom, hogy emiatt emberileg, erkölcsileg hova tegyem magamat. Mert ha vele vagyok, annak ellenére, hogy nem tartom jó embernek, mégis imádom azt, amit adunk egymásnak (mert tényleg nagyon idilli), az azt jelenti, hogy tulajdonképpen engem is csak a saját életem érdekel, nem? És vajon ilyen vagyok, vagy csak miatta lettem ilyen, alkalmazkodtam a körülményekhez? Mert valljuk be, egy ilyen kapcsolatot elég kényelmes fenntartani.

Mostanában rengeteg spirituális anyagban elmerültem, de valami miatt úgy érzem, nem tudok teljesen megszabadulni a gonosz befolyásátol, valami miatt tisztátalannak érzem magamat és nem tudok rájönni, mi miatt van ez. Mi miatt foglalkozom ennyire azzal, hogy ÉN milyen vagyok, miért vagyok képtelen teljesen kifelé fordulni és kapcsolódni a világhoz, másokhoz. És valahogy arra jutottam, hogy lehet, hogy a Vele való kapcsolatom aktiválja ezt a nárcisztikus énemet, mert ha nem kapunk igazi szeretetet, megteremtjük magunknak az illúziót.

De közben meg úgy érzem, hogy nagyon szeretem őt, őszintén. Ezért csak aggályaim az előző válaszomban, illetve a kérdésben kifejtett dolgok.

Ugyanakkor kételkedem is magamban, meg szinte szégyellem magamat az elképzelés miatt, hogy azt gondolom, hogy ő tesz nárcisztikussá. Miért háríthatnám rá a felelősséget? Vagy van a nárcizmusra hajlamom, van nincs. De nem tudom megállapítani, hogy most akkor mi is a helyzet...

Annyi viszont 100%-ig biztos, hogy ő szélsőségesen nárcisztikus. A kérdés az, hogy én az vagyok-e vajon, csak nem látom eléggé, nem látom magamat tisztán?

És akkor igazából annyit nyer ezzel a manipulációval, hogy benne maradok az életében, ezért továbbra is élvezheti a "szolgáltatásaimat" minden téren?

És van értelme benne maradni úgy, hogy tudom, hogy én igazából tényleg pontosan csak azokra a dolgokra vágyom, amit mond nekem, amit éreztet velem? Meg egyébként a manipuláció, amit művel, az tudatos, vagy számára is csak egy tudattalan érzelmi mechanizmus, mert képtelen az önálló életre?

És én nárcisztikus vagyok-e attól, ha benne maradok a kapcsolatban, mert pont azt kapom, amire vágyom? Lehet, hogy ez így egy ilyen dinamikus egyensúlyi állapot?

Sajnálom, ha fájdalmas volt, ami veled történt, lehet egyébként, hogy csak visszanézve lehet teljesen tiszta fejjel értékelni a dolgokat. Ha ilyen volt, mint ami köztünk van, megértem, ha néha még mindig hiányzik. Hogy sikerült kilépned és pontosan mi vitt arra, hogy kilépj, ha megkérdezhetem? Köszönöm a segítséget!

Hú, köszönöm a segítséget, most adtál egy kis gondolkodnivalót! Főleg ez a sorod döbbentett le kicsit:

"Mikor már szakítottunk, még olyanokat is mondott, hogy hiába vagyunk huszas éveinkben, ő el tudja képzelni, hogy egész életünket együtt éljük le."

Éppen húszéves vagyok, 2 éve tart a kapcsolat, mégis olyanokat mond, hogy velem szeretne megöregedni. Ami persze, hogy nagyon jól esik az embernek, még ha elrugaszkodott és irracionális is.

Pont emiatt tépelődöm egyébként, mert ha rajta múlik, tényleg fennmaradna a kapcsolatunk egész életünkben, mellettem igazából elég könnyű stabilnak maradni. Megijeszt, hogy igazából még nagyon fiatal vagyok, tapasztalatot kellene még gyűjtenem, mégis most fejben eléggé el vagyok köteleződve őmellette... És ha belegondolok, a kapcsolatunk két éve tökéletesen ugyanolyan, és valószínűleg ilyen is maradna hosszútávon. Éveket vesztegetnék el vele?

Örülök, hogy ez a másik személy bekerült az életedbe és felnyitotta a szemedet! Tényleg nagyon nehéz kizökkenni ebből az álomszerű állapotból. Valahogy az egészet különlegesnek érzed, de közben csak kettőtök között létezik és a nárcizmus miatt a külvilág kicsit kizáródik. Kívánom, hogy a rendes SZERETET mindig jelen legyen az életedben!