Hogy tudtátok elfogadni azt, hogy egyszer meg kell halni? Többi lent.

Úgy gondolom a halál után nincs semmi, tényleg semmi.

Minden amit érzékelünk azt a testünkkel, az érzékszerveinkkel tesszük és a tudatunk alakítja át olyanná amilyennek látjuk, halljuk érezzük a dolgokat.

Ha meghalunk ez már nem lesz. A lélekben sem hiszek.

Abban hiszek, hogy a környezetünk és millió apró más dolog formál minket születésünktől fogva és ettől leszünk/vagyunk akik vagyunk.

Ezek befolyásolják mi az ahol meghúzzuk például a határt jó és rossz között.

Továbbá hiszek abban is, hogy halál után újra lesz lehetőséged az életre, az már nem a mostani Te tudata lesz, hanem egy teljesen más ember( vagy bármi más ) akit ugyan úgy te fogsz irányítani. Ez nem tudom mennyire érthető, kicsit zavaros amit mondani akarok ezzel, de másképpen nem tudom leírni.

Szeretnék minél tovább élni, de nem félek a haláltól, nem tehetek ellene semmit.

28/F

Nehéz ezt az anyagi testből, úgymond korlátozva elmagyarázni, mert olyan dolgot kell elmagyarázni ami a jelenlegi szemszögből nem kézzelfogható, mintha egy eszkimónak akarnád elmagyarázni hogy milyen a narancs íze, körbe tudod írni ugyan neki hogy milyen de attól nem lesz tapasztalat, és a szellemi tudatunkról beszélni sokkal nehezebb, mert valaki teljesen elutasítja és az hülyének fog nézni, akinek van valami érzése ezzel kapcsolatban az érdekesnek fogja tartani de az sem fog tudni mit kezdeni vele, mert nem tapasztalta még, és itt pont a tapasztalás a lényeg, mert leírni nem lehet pontosan szavakkal. Amikor testen kívűl van valaki, akkor azt tapasztalja, hogy a tudata kimozdult a testből és mégis minden zajlik tovább, ugyanakkor AZ ami akkor vagy, sokkal tisztább tudat, mert a testi érzékeken kersztül minden torzul kicsit, úgy értem hogy pl az ember az életében kötődik tárgyakhoz, ahol laksz minden tárgy jelent neked valamit és ezáltal mintha kicsit kiszínezve látnád, a végső tudat számára minden egyszerű valóságában jelenik meg, tehát ugyan azt a tárgyat látod de kötödés nélkül egyszerű valóságában. A végső tudat ez a formátlan anyagtalan létező, mondhatni végső megfigyelő, végső tanúja az életünk cselekményeinek.

Olyan ez mint amikor álmodunk akkor az nagyon valóságos élmény, teljesen megéljük és elhisszük amit átélünk, aztán felébredünk és látjuk hogy csak álom volt, pedig milyen valóságosnak éltük meg, amikor pedig a valós életünkből ébredünk fel, akkor ez a létező anyagtalan tudat ébred magára, és tulajdonképpen te már most is ez vagy, csak nem vagy tudatában, nem leszel tőle más, csak értsd úgy hogy most nem látod teljes egészében magad, és amikor ráébredsz a formátlan tudatoságodra, hogy egy szellemi lény vagy és mindvégig ez voltál, akkor annyi történik hogy az élet amit éltél, már mint egy szerepjáték lesz előtted, de tudatában vagy hogy valójában nem vesztettél semmit. Mint ahogy ha álmodból ébredsz is, tudatában leszel az álomnak de már ébren leszel, bármit is álmodtál. Csak amikor a végső ébredés megtörténik akkor jóval több leszel mint most, akkor leszel teljes, és valójában ez a teljesség hiányzik az életünkből, ezért keresünk és térünk spirituális útra, mert van egy belső érzés, hogy valami hiányzik, és el kezdjük kerseni, meditálni tanulunk vagy egyébb gyakorlatokat tanulunk vagy olvasunk ezekről stb... a lényeg hogy elkezdődik a keresés.