Kezdőoldal » Ezotéria » Mágia, okkultizmus » Sátánisták szoktak démonűzést...

Sátánisták szoktak démonűzést végezni? Nem ellentmondás?

Figyelt kérdés

Azt hinném, hogy a sátánistáknak a démonok az isteneik, olyan jók számukra, mint az átlagembernek az angyalok. Sátán és a démonok egy csapatban játszanak vagy Mégsem így van?


Egy ufológus halálát egy sátánista csoport idézte elő. A kutató állítása szerint a tudatát már magzat korában manipulálták. Egy traumával széttörték az elméjét és ketté osztották, hogy bizonyos dolgokra emlékezzen, másokra viszont ne. Egy titkos, program alanya volt, negyven társával együtt, akikkel szuperkatonaként harcoltak evilági, és más dimenziókból származó ellenségekkel.


Más dimenzióbeli lényekkel vívott honvédő harcban felszedett néhány démont, akik árottak a kutatónak, ezért a sátánisták több napos szertartás keretében ki akarták a démonokat űzni belőle. Idézem : "Megrémült és el akart jönni. Azt mondta, megpróbált elmenekülni. Fekete mágiát és sátánista rituálékat végeztek rajta, hogy újraprogramozzák és megszabadítsák a démonoktól. Elmondása szerint adtak neki valamit, amitől két napra kómába esett" [link]


A sátánista rituálé eredménye az lett, hogy előbb magas láza lett majd 2l fekete folyadékot hányt végül meghalt az ufó kutató.


"a hulla olyan gyorsan bomlott, hogy a koporsó kinyitása után a hatóságok nem javasolták a család tagjainak a tetem megnézését.

Ám nővére a figyelmeztetés ellenére is megnézte a holttestet, és úgy nyilatkozott, hogy nem ismerte fel a testvérét, annyira lebomlott a test"


2018. okt. 10. 18:56
1 2
 11/11 Metionin ***** válasza:

Azért a velvet.hu az forrás :D :D


Józan paraszti ésszel gondolj bele, ha valakit zaklat egy entitás, akkor mi lehet a hatásosabb: 1 ha odahívunk egy papot aki egy másik entitás nevében erőszakosan, dirigálva próbálja "elűzni" a zaklatót vagy 2 ha jön valaki aki békésen is kapcsolatot tud teremteni a zaklatóval, megtudja hogy miért van ott, mit akar és kulturáltan megkéri, hogy menjen el? Szinte minden régi forrás hierarchiába sorolja a különböző entitásokat, egy hierarchikus világban pedig a tisztelet a legfontosabb dolgok közé tartozik. Ezen logika alapján egy tiszteletteljes kapcsolatteremtés nagyobb hasznot hajthat, mint egy erőszakos, tehát simán nagyobb esély van rá hogy egy hozzáértő (nem feltétlen sátánista) több sikerrel jár.

2018. okt. 15. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!