Szerintetek lehetséges, hogy halálunk után magzatként reinkarnálodunk újra, de nem elég fejlett az agyunk akkor még ahoz, hogy megmaradjanak az emlékeink, így csak apró emlékek/déja vu marad és le éljük újra meg újra az életünket?

Szia, en ugy tudom szuletesunk utan az elso ket evben menti le a lelkunk az elozo eletunket a memoriaba :)

Azt nem tudom hogy ilyenkor ujra is eled e az egeszet, szerintem nem, vagy csak kiveteles esetenkent.

Én kb. mindent lehetségesnek tartok. Hogy minden igaz egyszerre, hogy csak egy bizonyos nézőpontból-értelmezésből kell nézni a dolgokat és akkor bármi lehet igaz. Tehát nincs általános érvényű nagy igazság, csak végtelen nézőpont van, és csak a nézőpont számít hogy mi az "igaz".

Ha ilyen nagyon agyzsibbasztó fantasztikum szintjén akarnám ezt véleményezni, akkor azt mondanám hogy a reinkarnációt talán úgy lehet értelmezhető, hogy adott egy "lélek". Adott egy kvantum szintű energiamező, ami része egy végtelen energiamezőnek is ami az egész univerzumot átjárja.

Egy lélek az csak egy "kivált" kis darabja a végtelennek, és mivel a végtelen része, feltehetően azt akárhány kis darabjára vágjuk, önmagában minden kis lélek, kis darab is végtelen lesz. Remélhetőleg :). Adott kvantum részecskék adott kombinációjából álló kis de végtelen energiamező ami része ugyanakkor egy nagynak is ami szintén végtelen. Ennek az energia mező kobinációnak a fogantatás pillanatában "rés", kapu nyílik a fizika térbe. Egy apró hajszálnyi rés, amin keresztül egyre növekvő és egyre komplexebb elektromos mező formájában "átszivárog", elektronról elektronta a normál fizikai térbe. DNS és az arra ható minden hatás meghatározza hogy milyen térbeni és időbeni helyen, és milyen adott formában jön létre, válik ki egy lélek. Átszivárogni szép lassan fizikai formába. Az hogy a test fogja be és igyekszik egyre többet átszívni a végtelen mezőből ide a normál fizikai térbe, vagy hogy a mező kelt "nyomást" a fizikai térbe, egy erőhatást ami belülről nyomja "szét" a testet sőt magát az életet és az evolúciót hogy az fejlődjön csupán nézőpont kérdése, mert mindkettő igaz.

A mi időértelmezésünkben, a mi nézőpontunkból az látszik hogy van egy erőhatás, ami fizikai formában is létezni "akar" és egyre több darabban, egyre több és több formában, együttesen is egyre komplexebben és maga az egységnyi entitás is legyen egyre komplexebb egyre nagyobb energiaszintű. Ez minden bizonnyal az egész univerzumban zajlik, és az a része amit mi látunk ebből a végtelen komplex és végtelen energiamezőből az az hogy ez az erőhatás a gravitáción keresztül beszabályozza behangolja összenyomja, egymásnak nyomja a dolgokat, és ha elégséges és megfelelő a gravitációs mezőerősség abban ki fog tudni alakulni egy olyan közeb amiben a molekuláris folyamatok képesek olyan komplexxé válni hogy állandó eneregiszintet képesek fenntartani, ami képes kavuntum állapotú energiára reagálni az tárolni és formálni vele a fizikai teret. Legalábbis az látószöget amit mi látunk belőle. :) Remélhetéleg az univerzum nem egy önző szemétláda, és ha már ennyire meg akarja érteni magát, ennyire törekszik hogy egyre végtelenebb legyen, nem hagy minket cserben, hogy nem csak "kihasznál" minket. Hanem ha már öntudatot adott érzelmeket és követnünk kell az áramlatait amin keresztül formálja önmagát akkor nem hagyja hogy meghaljunk, hogy nem hagy minket cserben, hogy ha már létrehozott minket akkor segít nekünk hogy elérjük azokat amikre vágyunk hogy nem hiába ad álmokat vágyakat testi és lelki örömöket hanem ha már megteremtett minket, akkor legalább végtelennek teremtettünk és akkor az idő nem számít, mert előbb utóbb elvezet minket az álmainkhoz.

A kérdés hogy mi történik ezzel a mezővel mikor meghal a test, fenntartja e az "egyedi" mezőjellemzőjét és megmarad független entitásként vagy elvész és visszaolvad a nagy egészbe. Ami ugye szintén csak nézőpont kérdése. És gondolom egyszerre zajlik az hogy a végtelen energia egyre több kis végtelen darabra válik, azáltal hogy fizikai létezési formákat ölt, és ugyanakkor csak számunkra "kiválás" ez, mert közben nem kiváltunk a nagy egészből, csak egyre növekszik a nagy egész és mi értelmezzük úgy hogy független entitás vagyunk, csak a mi nézőpontunkból, és mi meg azzal hogy törekszünk az egyre komplexebb magasabb szintű kapcsolódáshoz, egymáshoz és az univerzumhoz ezáltal valójában maga a végtelen válik csak egyre komplexebbé az idő vonatkozásában. Hogy csak talán annyi a lényeg, hogy legyőzzük a félelemet, mert mikor félünk akkor ellenállunk annak az energiának amin keresztül segíteni akar minket az univerzum, mikor az ismeretlenre félelemmel tekintünk akkor taszítjuk magunktól az univerzum tanító és fejlesztő energiáját ami meg segítene minket hogy elérjük amit mi egyénileg szeretnénk. Na persze a félelem meg az óvatlanság nem ugyanaz de azt hiszem a félelem a lényeg, hogy azzal pusztítjuk önmagunkat akkor fordulunk szembe azzal az áramlással amit épphogy követnünk kéne.