A szabad akarat csak illúzió?

Senkinek sincs szabad akarata mert befolyásolja azt a véleménye.

Látom itt a beszélgetésen.

Nincs szabad akarat, de az illúziója megvan!

Emberként a test és elme azonosságában élünk, hogy én ez a test vagyok, ekkor születtem, xy-nak hívnak, ezt tanultam, azt tapasztaltam stb, és ezen tudás halmazának a birtokosa az egó, azaz az énünk. Tehát én tudom ezt, én tapasztaltam azt, mindenhol ott az én a gondolkodásunkban, aki tudja, ez az egó.

Amikor viszont a tudatosságunk el kezd tágulni például meditációban, akkor azt tapasztaljuk hogy a gondolatok csak úgy jönnek maguktól, felbukkannak majd eltűnnek, és mindezt anélkül hogy akarnánk, tehát mint egy program átfut rajtunk, ha azonosságba kerülünk a gondolattal akkor az mozgat, mert alapból ez a saját gondolatunknak tűnik, meg sem kérdőjelezzük, csak cselekvésbe lendülünk általa. A tudatosság magasabb szintjéről viszont annak vagyunk tudatában hogy ezek a gondolatok a semmiből jönnek és a semmibe tűnnek el, ráadásul maguk a gondolatok is semmik. Így a tudatosság ahogy növekszik, egyre távolabbi tanúi vagyunk minden belső folyamatnak, olyan ez mintha a belső terünk nőne és már nem a kicsi gondolat vagyunk amivel azonosságban vagyunk, hanem a növekvő térből egy távolabbi rálátásból való tanúja mindennek. Aztán ez a belső tér, nevezzük táguló tudatnak, amikor meghaladja a test határait, akkor kívülről lát rá a testre akinek hitte magát, és ekkor megtörténik a felébredés a testből és az én-képzetből, hogy én ez a test vagyok, mert ekkor már testen kívüli tudatosság vagyunk, ami ekkor vagyunk, az az ÖRÖK VAGYOK, anyagtalan "üresség", és időtlen mert ennek az "ürességnek nincs keletkezési és elmúlási ideje, az időtlen üresség maga a forrása a formáknak, legyen az anyagi (mint a test) vagy gondolati forma (mint az álomtest az álmunkban amivel azonosságban vagyunk míg álmodunk).

Szóval amikor felébredünk az örök időtlen lényünkre, akkor már nem a test vagyunk, mert amit megtudunk figyelni kívülről az nem lehetünk, hasonlóképpen az álmunkban is az álomkarakterünkkel élünk meg azonosságot míg álmodunk, de felébredve hol van az test és az a világ ahol az álmunkban jártunk? Sehol, nem volt valós. Amikor a test határait meghaladja a tudatunk akkor ugyan így ébredünk fel az én ez a test vagyok képzetből is. Ez a világ ami most az egyetlen valóságunknak tűnik, nem a végső valóság, az egyetlen valóság nem változik és nem múlandó, AZ örök és időtlen. Az elkülönült én-ek milliárdjai csupán illúzió az EGY tudatban, és itt megint az álom példáját kell felhoznom, mert amikor álmodunk, akkor az álmunkban is több álomkarakterrel élünk meg egy történetet, valakit szeretünk álmunkban míg más talán az életünkre tör, de ha felébredünk akkor valójában egyetlen emberként álmodtuk az összes karaktert, nem volt ott valójában több személy, hasonlóképpen ébredünk fel az emberi létből is az EGY tudatra. Mind ez az EGY tudat vagyunk, de az elkülönültség álmát alusszuk, ezért is felébredés a neve a megvilágosodásnak. Az anyagi tudatszinten/létsíkon van szabad akarat, de felébredve nincs szabad akarat, mert az én csupán illúzió, csak történés van, karmikus körforgás aminek tanúja annyira beleéli magát a forma azonosságába hogy teljes azonosságot él meg az én ez a test vagyok képzettel.

A tudatosságot növelve erre ráébredhetünk, nekem ehhez a felismeréshez kellett egy halálközeli betekintés, több évnyi meditáció, majd önkutatás ahol minden belső mozgást megfigyelve végül csak a jelenlétem maradt, az ÖRÖK VAGYOK. Persze ez az egész őrültségnek hangzik, pedig rengeteg feljegyzés készült erről az emberi történelem során. Buddha is elmondta hogy az üresség forma és a forma üresség, minden semmi, de míg valaminek látod addig illúzióban vagy, minden egyetlen VAGYOK-ként ragyog, így nincs mit megismerni mert csak egység létezik. Míg egy másik felébredett a tudás fájáról beszélt, aminek tiltott gyümölcsét fogyasztotta az ember, és ezáltal ki lett űzve az isteni egységből/édenből. A tudás fája az elme, aki megismer valamilyennek valamit, majd azt megítéli hogy jó vagy rossz e, ez a tudás tart elkülönültségben, miközben minden egy, nincs mit megismerni. Ezért a fő kérdés hogy ki az aki tudja, ki az az én, mi az egó? Erre akkor derül fény, ha kitartóan meditálunk a meditálón.

Semmilyen kifogásokról és stagnálásról nincs szó.

A test működik, de nincs egy én aki cselekszik, de az illúziója az megvan.

Csak a gondolkodáson túl kell lépni meditáció vagy önkutatás által, és megtudod hogy mi is a gondolat valójában.

"De azért van tested, hogy megéld az életedet"

Pontosan, az életed meg kell élned, és rá kell ébredned hogy milyen érzések kötnek ide, mert amikor az életed lepereg a test halálakor, akkor egy életnyi érzés fut át rajtad, ami végül egyetlen érzelmi állapotban összpontosul, és mivel tested már addigra nincs amivel azonosságba kerülhetnél, ezért ebbe az érzelmi azonosságba fogsz kapaszkodni, ez az érzelmi azonosság pedig egy neki megfelelő érzelmi közegbe fog leszületni, ez a karma törvénye, de ha a test halálakor felismered hogy csak tanúja vagy mindennek a történésnek, akkor nincs karmikus azonosság, az örök jelenlétre ébredsz ami mindig is voltál, de különböző létformákba álmodtad magad, embernek stb.

Ahogy álmodban is csak a figyelmed valós, egyfajta tanúság, de míg álmodsz addig az álomkarakternek hiszed magad, emberként szintén a testtel élsz azonosságban, de csak a jelenléted valós, a tanúságod, erre ébred rá mindenki, és akkor csak az egység marad. Az örök jelenlét.