Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Ez véletlen, vagy a sors...

Ez véletlen, vagy a sors büntette meg a volt matektanárnőmet?

Figyelt kérdés

Még középiskolás voltam volt egy 60-as mogorva matektanárom, aki elég gonosz volt a diákokhoz. Tudni kell róla, hogy magas vékony, rövidhajú nő volt és kancsal, csúnya nő volt. Az óráján mindig síri csend volt. Előszeretettel osztogatta az egyeseket, kisegyeseket mind beírta akárcsak számológéphiányért is bevágta valakinek, szigorúan osztályzott. Szóban is kérdezett engem is ha nem tudtam a választ 5 másodpercen belül beírta nekem. Ezen felül rendszeresen kért beadandó házit, amit külön franciakockás papírra kellett megírni mindig beszedte, de ritkán értékelte összesen csak 2-szer. Többek között neki köszönhetem azt a szégyen élményemet, hogy buktam félévben. Úgy buktatott meg, hogy nem is szólt nekem egy kukkot se 1,9-re álltam félév előtt és az osztályfőnököm közölte velem, hogy "Ugye tudom azt megbuktam matekból félévben?" Köpni-nyelni nem tudtam és a félévi bizonyítványban ott szerepelt keményen hogy matematika elégtelen. Amúgy szerintem ez rohadt egy alattomos dolog volt tőle, hogy minden jegyem 2-es és volt mellete egy db 1 egyes amiért képes volt meghúzni. De a többi jóképességűek is szívtak ám vele, 4-esnél nem volt jobb érdemjegy az osztályban.

Aztán egy februári délutánon a tanárnőnk sietve sétált el az iskolából. Ónosesőben. Le volt fagyva síkos volt az út. Menésközben a járdán úgy csúszott el, hogy az egész karja eltört, gipszben volt a keze kb. 2-3 hónapot volt táppénzen nem taníthatott és addig egy rendesebb helyettesítőtanárt kaptunk. Persze visszatért a végére. Na szerencsémre aztán addigra javítottam fel magam utolsó csodás 3-as dolgozatommal amivel kiharcoltam a 2,0-ás év végi átlagot és megmenekültem a pótvizsgától is.

Ez már 5 éve történt, de mégis elgondolkozom, hogy nem a sors keze/karma volt ebben benne. Csak én hiszem azt, hogy a sors visszaadta neki azt amit a diákokkal művelt? Ahány diákot megbuktatott, megalázott, lenézett.



2022. okt. 30. 18:05
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
19%
Na rendesen beidegesedtem azon, amiket olvastam hogy miket művelt. És szerintem igen, nem véletlenül történhetett vele az. Ha előtte nem voltál hívő akkor már elhiheted, hogy van Isten.
2022. okt. 30. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos vannak iszonyú rosszindulatú tanárok, akik visszaélnek a “hatalmukkal”, ezekkel sajnos nem tudsz mit kezdeni. Természetesen senki sem tudja, hogy ez a sors keze volt-e; vagy isten; vagy a karma, vagy bármilyen más természetfeletti lény. Szerintem csak szimplán rosszul lépett, és emiatt elesett. Megérdemelte? - szerintem igen. De továbbra sem lehet megmondani fixen azt, hogy ez most véletlen volt-e, vagy szándékos.
2022. okt. 30. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
86%

Megnézem mi van.

Hát kb, összefügg. Igazából a válaszom az lenne, hogy sors, de a valóságban nincs büntetés, csak megértés és tanitás. Azt érzem, hogy azért esett el, mert meg kellett tanulnia, hogy a pökhendi magatartása a világ felé, hogy ő megteheti, leuralhatja a dolgokat, a saját vesztéhez vezet, mert a környezete természetesen fog reagálni az ő természetellenes viselkedésére, avagy nem az lesz, amit gondol, hanem "pofára esik a próbálkozásban". Nálatok is ment a leuralás, de lefogadom, hogy ha most is tanit, akkor a mai gyerekek szanaszét szedik.

Itt is úgy volt vele, hogy ő megteheti, hogy csak megy, leszarva a jeget, mert hogy ő ő, és neki akkora a nunája, mint senkinek, és ez igy jó lesz, neki a jég ne parancsoljon, ő csak nem esik el és kész. Hát de ez a szánalmas primitiv magatartás, érzelmi világ hidegen hagyja a természet végtelenjét, ami úgy reagál rá, ahogy kell. Itt van valaki, aki rosszul helyezi a súlyát. Pofára esés. Ennyi.

Ez a lecke. Ez nem büntetés. Ez felébresztés lépcső egy foka.

2022. okt. 30. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
37%
Vèletlen volt.
2022. okt. 30. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
79%
Hat ennél velem 1000x durvább összefüggések történnek, ez simán véletlen kategória
2022. okt. 30. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
59%

Veletlen volt. Karma nem letezik, akarmennyire is probaljak sokan bemeselni.


Nekem a volt matektanarnom szinten szigoru volt (gyerekkent nem kedveltem), es felnottkent jottem ra, milyen csodalatos ember, es hogy neki ezerszer nehezebb volt a diakok miatt, mint nekunk, diakoknak, miatta.


Amikor meghalt, zokogtam. A mai napig szomoru vagyok, hogy mennyire felreismertek ot a diakok.


Ne hidd, hogy ti voltatok a szentek. 20-40 fo/osztaly vs. egy szerencsetlen tanar... nagyon-nagyon nehez nekik!

2022. okt. 31. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
7%
Amilyen rossz volt megbántott más surmókat is. Valamelyik muterja dörzsőlt banya volt és elátkozta a túróba
2022. okt. 31. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
33%

6, jah mennyire nehéz nekik, biztos azért aláznak halálra gyerekeket és testszégyenitik meg nyilvánosan, majd nyomorítják meg egy életre mint pl engem…

Rengeteg tanár velejéig romlott

2022. okt. 31. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
55%
Szerintem véletlen. A leírás alapján a sorstól többet érdemelne, mint egy sima kartörés.
2022. okt. 31. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
9%
A személyiségjegyek megnyilvánulnak a mozgáskoordinációban is. Egy merevebb személyiség a külső körülmények megváltozásához is nehezebben tudja idomítani saját magát.
2022. okt. 31. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!