Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Hívők, szkeptikusok, ezt hogy...

Hívők, szkeptikusok, ezt hogy lehet megmagyarázni?

Figyelt kérdés

Az eset nem velem történt meg, egyik munkatársam mesélte. Régen volt egy autóbalesete, amúgy fiatal huszonéves. Bevitték a műtőbe és nagyon súlyos volt az állapota. Neki van egy papája, aki már évek óta beteg volt, és a balesete napján meghalt neki. Az orvos beszélte az addigra megérkezett családdal, hogy semmiképp se említsék a gyereknek egyenlőre akár felébred ma, akár másik nap, mert rosszabbodhat tőle az állapota a rossz hír hallatán.

Nem sokkal ezután a srác állapota romlott és újra kellett éleszteni. (utólag) elmondta, hogy látott valamilyen fényt, majd a papáját. Azt mondta neki a papája, hogy neki még nincs itt az ideje, túl fogja élni és elköszönt tőle. Hamarosan visszatért az életbe, sikerült az újraélesztés. Aztán később mikor már "jobban" lett, mondta az orvosnak, hogy mért nem mondják el neki. Az orvos meg kérdezte, hogy hát mit? Ő meg közölte, hogy hát azt hogy a papája meghalt. A család meg az orvos is kérdezte, hogy ő ezt honnan tudja? És a srác közölte, hogy beszélt vele, amikor eszméletlen volt és épp újraélesztették. Nem tudták hova tenni ezt a dolgot , az orvos is megvolt döbbenve.


Szóval én ismerem azt, hogy az agy befolyásolhatja, hogy mikor nem vagyunk magunknál ilyen helyzetben, hamis emlékképeket gyárthat, esetleg valamit "termel", hogy "megnyugtasson". Ismerem a halál közeli élményeket, amiket a szkeptikusok nem fogadnak el. De ez más!


Itt nem a halál közeli élmény a lényeg - pedig az is felfedezhető benne-, hanem az, hogy olyan információhoz jutott a személy, amihez SEHOGY se juthatott hozzá. Hogy lehet ezt megmagyarázni?

Kíváncsi vagyok a válaszokra, úgyhogy ÉRTELMESeket várok, majd szeretném neki elmondani, hogy mit írtatok, ha jön olyan komment, ami esetleg ezt megtudná ész érvekkel magyarázni.


üdv, George Adamski



2013. okt. 25. 21:02
1 2 3 4 5 6
 31/54 anonim ***** válasza:

#30

Ha leül, hogy szaladgáljon.

Ezért megérte ujraregisztrálni, hogy mondjad a sok okosságot.

2013. okt. 26. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/54 A kérdező kommentje:

Még mindig okosabb vagyok az olyan embertől, aki nem a kérdésre válaszol, gyerekes módon csacsog a semmiről 3 oldalon keresztül és erőlteti a saját nézetét, amit elég lett volna 1x leírni, nem kell folyton ismételgetni és erőltetni.

Érdekes módon, jöttek ellentétes vélemények, velük mégis tudtam szót érteni, attól függetlenül, hogy nem ugyanaz az álláspontunk.

De aki birka módjára ezt csinálja, ahoz nincs mit érdemben hozzá fűznöm, ha nem ért a szép szóból. És te is, neked ezért a hozzászólásért megérte belépned és ide kommentelned :)

2013. okt. 26. 21:41
 33/54 anonim ***** válasza:

Ebben csak az a szomorú, hogy azt hiszed igazad van. Meg az is szomorú, hogy elhiszed az ilyen meséket.

Amúgy képzeld, tegnap látott egy ufót az ismerősöm. Aztán mondta hogy megint ivott egy keveset.

Én régen egy kérdés miatt regisztráltam, amikor olvasgattam ebbe a témakörbe. Na ott rontottam el, nem kelett volna, csak nem tudtam mi az az ezotéria. De mostmár tudom. Kicsit lemaradt emberek bölcsességei.

2013. okt. 26. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/54 A kérdező kommentje:

Az 58%-od is mutatja hogy mennyire buta vagy és felszínes.

Ha nem hiszed mi a fenének írsz ide? Hol van ebbe a logika?

megyek én a vallás topicba fröcsögni, hogy Nincs Jó Isten? Nem, mert minek? Mi a francnak kell ide írni, ha nem hiszed el a kérdést.

Minden bizonnyal el vagy nyomva a való életbe. Ott nem tudod kinyilvánítani amit akarsz. Itt névtelenül, gyerekes módon agyba-főbe mondhatod hogy " de ez nem igaz de ez nemigaz". Kit érdekel, hogy neked nem igaz, ha nem tudsz ÉRTELMESEN válaszolni a kérdésre - ami nem azt jelenti, hogy az én véleményemmel egyezhet csak - akkor az csak a te butaságodat jelesíti.

2013. okt. 26. 22:44
 35/54 anonim válasza:

Ez úgy van ,hogy az ágya mellet szó esett róla, ő meg a kómájába vagy amiben éppen volt,beszövődött,azt ennyi.

Álomból+külsö infóból= story

2013. okt. 26. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/54 anonim válasza:
60%

Egyik lehetséges magyarázatot leírták, akkor jöjjön a másik.

A nagypapája halt meg, aki kórházban volt. Morbid leszek, de sajnos a nagypapák meg szoktak halni.(Nekem már egy sincs) Amikor egy bekerül a kórházba, akkor már mindenkiben mocorog, hogy nem biztos, hogy ki fog jönni onnan. Ebből lett egy hallucináció. És a nagypapája pont akkor halt meg amíg ő sem volt magánál.

Ez az információ akkor lenne releváns, ha lenne mellette egy olyan adatsorunk is, amiből tudjuk, hogy hasonló esetben hányan keltek fel úgy, hogy:

Meghalt a nagypapa, miért nem mondtátok el?

De hisz nem halt meg.

Magyarán. Nagy számok törvénye.

2013. okt. 27. 02:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/54 openyoureye ***** válasza:
100%

23-nak:


Ha a reflex reakciókat agyi tevékenységnek veszük akkor legyen igazatok, vannak agyi funkciók. Viszont kómában a beteg nem regál általában semmire, ha lenne agyi funkciója, az továbbítódna a testbe és lennének reakció is. De sajna nincs, szóval a reflexeket nem tekinteném agyi funkciónak. Másrészt elég érdekesnek tartom, hogy általában ugyan azt hallucinálja minden ember. Ha azonos állapotban azonos dolgoknak kellene, hogy történjenek, akkor mikor álmodunk miért nem azonosak, vagy hasonlóak az álmaink?



25-nek:


Örülök, hogy van aki nyomon kíséri a válaszaim annak ellenére is hogy nem tetszik neki. Ez megtiszteltetés számomra! :)

"A tudománynak nincsenek határai"


- Dehogyisnem. Hány dolgot soroljak fel amire a tudomány nem tud MÉG választ adni? Millió meg egy van. Nem azt mondom, hogy később sem talál rá választ, hanem azt, hogy vannak dolgok amiben igenis megakadt, nem ismer rá tudományos választ, szóval ott a határ. Hisz azon túl nem ismer semmit... Szóval ezt benézted.


" legminimálisabb tudománytörténeti ismeretekkel is rendelkeznél"


- Először is nem fogok belefolyni olyanba ami egyáltalán nem érdekel. Sem a kvantummechanika sem pedig a relativitás elmélet. Szóval örülnékm, ha cask pár mondatban megemlítenéd a szakszavakat mellőzve mik azok a rettentő nagy változások. Köszönöm.



Végül pedig, miért ne szidhatnám az áltudományt. Akár mikor kritizálhatom őket, hisz a kérdező által említett embernek sem hisz senki, pedig ő állítólag egy idegsebész volt aki nem hitt korábban semmiben és mind a mai napig nem tudnak vagy nem is akarnak tudományos magyarázatot adni a történtekre. Szóval hol is marad el az a nagy paradigma váltás? Netán szavazni kell előbb róla, hogy elhigyjük e vagy sem és erre kell várni?


"A marha hiteles és hatékony ezotéria miket tudott felmutatni az elmúlt száz évben?"


- Nem tudom, nem vagyok híve az ezotériának. A reinkarnáció inkább áll közelebb a buddhizmushoz, mint álmok megfejtéséhez, vagy szellem idézéshez. Szóval az hogy itt van, az az emberi butaságnak az ereménye és nem az én hibám.


Bemásolom ide a kérdező által említett dolgot, érdemes elolvasni:


" Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. "



Egyébként nem értem miért oltjátok ti itt az embereket. Igaza van a kérdezőnek, el lehet húzni, senki sem kíváncsi a véleményetekre.

2013. okt. 27. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/54 A kérdező kommentje:

35: "Ez úgy van ,hogy az ágya mellet szó esett róla, ő meg a kómájába vagy amiben éppen volt,beszövődött,azt ennyi. "

Nem, pont írtam, hogy meg sem említették előtte, főleg nem az ágya mellett. A beteget és a szüleit egy fal és egy zárt ajtó választotta el egymástól.


36: Köszönöm az értelmes választ. De nem mondtam, hogy a hozzátartozója kórházban halt meg.

"Amikor egy bekerül a kórházba, akkor már mindenkiben mocorog, hogy nem biztos, hogy ki fog jönni onnan. "

Otthon halt meg nyugodt körülmények között.


37: openyoureye

Köszi az új választ.

Én a vitátokba nem folynék bele, csak annyiban egyet értek, hogy amit nem tudnak megmagyarázni, azt nagyon sokszor elutasítják és nem vélik valósnak. Esetleg vérre menően letámadják azt, aki új dolgot állít, főleg ellentétes véleményt a mainstream tudomnnyal szemben. Példát nem írnék, mert nem tartozik a kérdéshez és amúgy is jobban csak régészettel kapcsolatban tudok, az meg most nem tárgya a kérdésnek.


Most is ide kiírtam a kérdést. A halál közeli élményekre lehetséges egy magyarázat. Ez eddig oké. De én írtam a kérdésbe, hogy az adott személy nem tudhatott erről az információról. És mit írnak rá 80%-ba? Mivel hogy nem lehet ész szerűen megmagyarázni biztos csak hozzá költöttem, mese az egész és hogy hazudok... :) Ennyit a befogadó képességről.


""A marha hiteles és hatékony ezotéria miket tudott felmutatni az elmúlt száz évben?"

Ehez csak annyit tennék hozzá, a vitapartnered kijelentéséhez, hogy sokkal nehezebb olyat bizonyítani, ami nem fizikailag van jelen a világunkban. Nem tudom, Te hogy bizonyítanád pl. a reinkarnációt, a kísérteteket és a többi nem anyagi jelenséget, ha tegyük fel léteznek.

Egyébként jó pár dologgal kísérleteztek már ami itt "ezo" témában van, pl. különleges képességek és jutottak is vele valamire.


Egyébként a reinkarnációnak tényleg több köze van a buddhizmushoz, de h amár itt tartunk az UFO észleléseknek sincs sok köze az ezotériához..itt az oldalon csak egybesűrítették ezeket.


"Egyébként nem értem miért oltjátok ti itt az embereket. Igaza van a kérdezőnek, el lehet húzni, senki sem kíváncsi a véleményetekre."

Köszönöm, hogy a védelmemre állsz, picit azért kijavítanám, hogy ne legyen félre érthető: Mindenki véleményére kíváncsi vagyok, aki ÉRTELMESEN és ész érvekkel megtudja válaszolni a kérdést. Aki csak trollkodni, köpkölődni, a regisztrációmmal foglalkozni jár ide, na az olyanokra nem vagyok kíváncsi és főleg ne ilyenek okoskodjanak már itt nekem.

2013. okt. 27. 05:10
 39/54 anonim válasza:

36-os vagyok.

Ezt valóban benéztem, de hát részeg voltam :D

Lehet tudni, hogy mi volt a betegség?

2013. okt. 27. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/54 anonim ***** válasza:

"Dehogyisnem. Hány dolgot soroljak fel amire a tudomány nem tud MÉG választ adni? "


Ez oké, de ez nem azt jelenti, hogy nem is kutatják. Attól, hogy még nem tudja megválaszolni nem esik kívül a tudomány értelmezési tartományán.



"Sem a kvantummechanika sem pedig a relativitás elmélet. Szóval örülnékm, ha cask pár mondatban megemlítenéd a szakszavakat mellőzve mik azok a rettentő nagy változások. Köszönöm. "


A newtoni mechanikából Galilei levezette, hogy nincs kitüntetett inerciarendszer, hiszen mindegy, hogy


-Helyileg hol végzem el a kísérletet

-A térben nincsenek kitüntetett irányok

-Az időben is lehetnek eltérések, annak sincs kitüntetett közepe(ez nem teljesen igaz, hiszen ha 15 milliárd évvel ezelőtt akarok véghezvinni valamit, az kicsit problémás lesz, szóval ez csak megközelítés szintjén igaz)


Ezt levezették, aztán hosszú időn át használták.

Majd jött Maxwell és az elektrodinamika, ott viszont érdekes eredmény jött ki. Ha van egy álló töltésünk és azt összehasonlítjuk egy mozgó töltéssel, a különbség elég szembetűnő és fontos lesz. Szóval itt ellentétbe került a Galilei-féle relativitáselmélet meg az elektrodinamikai egyenletek. Aztán jött a specrel, ami feloldotta ezt az ellentmondást.



Szóval látható, hogy a tudomány nem dogmatikus.


"Végül pedig, miért ne szidhatnám az áltudományt. "


Csakhogy te nem tudod eldönteni, hogy mi az áltudomány és a tudomány közti különbség, ezért szidsz mindent, ami nem támasztja alá az éppen aktuális nézeted.



"Akár mikor kritizálhatom őket, hisz a kérdező által említett embernek sem hisz senki, pedig ő állítólag egy idegsebész volt aki nem hitt korábban semmiben és mind a mai napig nem tudnak vagy nem is akarnak tudományos magyarázatot adni a történtekre. "


Hát azt most én honnét tudjam, hogy a kérdező ismerősének az esetére miért nincs magyarázat? Ez az anekdotikus érvelés tipikus esete, ahhoz, hogy erre normális magyarázatot kapjon, jóval több információval kéne rendelkeznünk.


"Szóval hol is marad el az a nagy paradigma váltás? "


Paradigmaváltás akkor következik be, ha oka van neki. Az olyan események, amire hatszázmillió más magyarázat van, amit lehet vizsgálni, kutatni, mérni nem indokolnak egy paradigmaváltást.



"A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. "


Ezt ugyanúgy lehetne magyarázni azokkal, amikkel az összes HKÉ-t magyarázzuk. (oxigénhiányos állapot az agyban, különféle hormontermelés stb.) Ráadásul az ilyen élményeket sikerült úgy is előidézni, hogy az illető abszolút nem volt halál közelében.


"Egyébként nem értem miért oltjátok ti itt az embereket. Igaza van a kérdezőnek, el lehet húzni, senki sem kíváncsi a véleményetekre."


Én nem oltok senkit, de ha egyszerűen butaságokat ír valaki, a tudományt és annak a módszertanát szidja megfelelő ismereti alap nélkül, miért ne lehetne rávilágíani az illető esetleges tévedéseire? Abszolút nem személyes a dolog, az általad felhozott érvek rengetegszer előkerülnek mindenhol.

2013. okt. 27. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!