Miért nincs beszámoló koábbi életünkről amiben állatként éltünk?

Ez nem ilyen egyszerű.

A lélek, mint entitás, a földi létbe materializálva jeleníti meg egyes részeit, mint ahogy a Nap is veti sugarait a bolygókra, és ahogy a Nap sem csak egyetlen bolygót világít meg, úgy a lélek sem csak egyetlen formában képes materializálni önmaga részeit. Többféle formában, többféle korban, többféle rendszerben képes a lélek működni egyszerre, szimultán módon.

A regressziós hipnózis során csupán csak annyit történik, hogy a személyiség kapcsolatba lép a lélek egyéb részeivel, ráhangolódik azok személyiségére. Elméletileg nem lenne lehetetlen kapcsolatba lépni a lélek állati vagy növényi formában materializálódott részeivel, gyakorlatilag viszont az állati és növényi személyiségstruktúra olyan mértékben különbözik az ember személyiségstruktúrájától, hogy az ilyen emlékek, élmények feldolgozhatatlanok az ember számára, azok egyszerűen elkerülik az emberi személyiségstruktúra csatornáit. Úgy is mondhatnám, nem kompatibilisek.

Szerintem egeszen egyszeruen az a helyzet, hogy a reinkarnacio melypontja az emberi testbe szuletes. :P

Egyfajta... foldi pokol.

Ha még csak ennyi ellentmondás lenne. Nagyobb baj, hogy nő a földi populáció, ma 7 milliárdan vagyunk, ez a szám még a '80 - as években is csak 4 volt, a Világháború idején 2 - 3. Sok milliárd mai embernek milyen testben volt előző élete?

De figyeld meg, aki emlékezni vél előző életeire mind ilyeneket mond: ó, egy papnő voltam az ókori Egyiptomban, gazdag nemesember a középkori Itáliában még hasonlók.

Egy sem mondja: Verdun - nél vagy Isonzónál estem el mint frontkatona (pedig volt elég), a gázkamrában végeztem mint elhurcolt zsidó. Nincsenek híres emberek reinkarnációi: senki nem mondja, ő volt Napóleon, Hitler vagy Sztálin, netán Dzsingisz kán.

Növényként bizonyosan nem, inkább az állat a vitatott kategória, de abból is csak az intelligensebbek. Inkább a minőség változik az emberi léten belül, extrém esetekben a megszokott világunkon kívül is történhet reinkarnáció. Az emberi lét nagyjából a közepe a fejlődésnek, de az egyetlen, ami kis túlzással bármerre fejlődhet, mivel annyi lehetősége és megkötése van (igen, a korlátok is terelnek adott irányokba, az egyén kérdése, hogy ki merre engedi).

Azzal nem értek egyet, hogy mindenki valami nagyon érdekes volt, sőt, akikkel eddig dolgom akadt, azok inkább piti tolvajok, gyári munkások, mozgássérültek, vagy egyszerű katonák voltak. A divat miatt mindenki szereti magát valami atlantiszi főmókusnak hinni, de ezek az emberek vagy nem mernek szembenézni azzal, hogy valójában mik voltak, vagy ha szembenéznek, rosszul esik nekik, hogy szenet bányásztak negyven éven át.

Állati formával még nem találkoztam, csak olyannal, ami nem volt besorolható sehova, ami a mi biológiánkhoz köthető.

Olyan viszont sokszor akad, hogy valaki egyre rosszabb körülményekkel és személyiséggel rendelkezik. Ez tekinthető állatiasodásnak.

Miért lenne jobb emberként lenni? Miért rosszabb az állati test?

Ha jól tudom bizonyos indián elképzelés szerint a jó emberek vagy arra érdemesek kardszárnyú delfinként fognak újjászületni.

Szóval ez náluk inkább előrehaladás, jutalom.

És, hogy őszinte legyek, én is jobban örülnék inkább egy bizonyos állatnak, mint egy újabb emberi életnek.

Ez az emberi egoizmus, hogy mi vagyunk a fejlődés netovábbja, egy kicsit unalmas már.

8. Az élethez nem elég az intelligencia. Ráadásul emberként egy csomó más tapasztalattól fosztjuk meg magunkat, amik lehet hasznosabbak, mint hümmögni egy templon mocskos padlóján.

Az, hogy valami hasonlót hasznosnak vagy célszerűnek tartunk, csak azért gondoljuk, mert emberek vagyunk. Lehet vannak ettől tartalmasabb időtöltések is.