Kárpótolja a gyermekemet a sors vagy a karma a magányért, amit mellettem kell átélnie?

Ketten lakunk a lányommal, aki8éveslesz.Kis cserfes, vidám lány, mindig feltalálja magát, de mindig egyedül. Egyke. Azt gondolom, hogy bármennyire szeretem, nagyon kiszúrtam vele. Elküldtem az apját,mert nem törődött velünk és durva volt velem, emiatt nincs teljes családja é szegények vagyunk. Abortáltam a testvérét,ugyanettől az embertől, mert nem akartam ugyanazt a nemtörődomséget átélni, mint a kislányom születésekor és utána. Gondoltam egy is elég. Több év eltelt.Én egyolyan személyiség vagyok, aki annak ellenére,hogy sokan azt mondják, hogy jó a humorom, taszitom az embereket. Valami lehet körülöttünk vagy belőlem árad, ami miatt a kislányomnak sincs soha játszótársa,a játszótér kihalt, de ha gyerek van a közelben, sosem sikerül vele kialakitani barátságot,mert vagy az anyja nem engedi át vagy a gyerekek valami oknál fogva nem kiváncsiak egymásra. Szóval a lényeg. Elvettem tőle a családban élés lehetőségét, a testvér lehetőségét, azt, hogy mozgalmas családban nőjön fel. Itt csak a csönd van. Lehet e még képes ilyen feltételelekkel boldog felnőtt életet élni? Kapcsolatokat kialakitani? Valahogy hiába hiv meg hozzánk pl. a múltkor is egy kislányt játszni, a kislány kijelentette,pedig jól elvannak együtt az iskolában, hogy Nem akarok elmenni. Félek neki is ez lesz a karmája, a magány, az egyedüllét, a csönd. Félek, hogy az abortált gyermek szelleme is ellehetetleniti az életünket. Sokszor hallok pár halk kopogást, aztán mintha kirohanna vki a konyhába és ott elkezdene a kint lévő evőszeközökkel matatni,majd abbamarad a dolog. Csak ennyi, de ez sokszor megtörténik. Pedig tudja, hogy megbántam az abortuszt és milliószor bocsánatot kérek tőle és jóvá akarom tenni majd, ha kapok rá lehetőséget, mégis úgy érzem, ez a magányosélet azóta van velünk, amióta ezt megtettem. Senki nem jön hozzánk, a kislányon kivül nem tudok kihez szólni, ő sem máshoz, csak hozzám.És ezt én tettem vele, hogy igy kell élnie.