Mondanátok személyes, paranormálisnak tűnő sztorikat?

Kedves kérdező..nem tudom ez mennyire paranormális, (én inkább megmagyarázhatatlan eseményeknek tartom) de bemásolom neked egy régebbi kiírásom.

Tíz éves voltam amikor édesanyám elhunyt rákban. Egy hónappal a halála előtt volt egy álmom. Megálmodtam a halálát...egy ravatalozóba álltunk, mindenki sírt, zene szólt...virágok mindenhol. Reggel mikor zaklatottan felkeltem rohantam mamámhoz /velünk élt ápolta beteg édesanyámat/,és elmeséltem neki, hogy álmomban anyu meghalt, temetésen voltam valami helységbe /akkor még nem tudtam mi az a ravatalozó/..stb. Egy hónap múlva anyukám meghalt, legyőzte a rettegett "kór". Eljött a temetés napja. A döbbenetet soha nem felejtem el..minden pontosan úgy nézett ki mint az álmomba...a virágok, a ravatalozó..a zene..ugyanaz a zene szólt...sírva mondtam nagymamámnak, hogy mindent megálmodtam.

-Ahogy nőttem próbáltam racionális magyarázatot találni a történtekre, már 34 éves vagyok de azóta sem találtam:)

Másik történet:

Sajnos a sors nem volt kegyes hozzám, 20 éves voltam amikor Velencén nyaraltunk. Minden jó volt, jól éreztük magunkat. Egyik reggel mikor felkeltem baromi rosszul éreztem magam..nem tudom elmondani mit éreztem mintha fájt volna belül mindenem..nem testi fájdalom volt..tényleg nem tudom megmagyarázni.. csak azt tudtam, hogy haza akarok menni. Délután értünk haza, nem történt semmi kicsit jobban lettem. Este éppen lefekvéshez készülődtünk az akkor párommal mikor megcsörrent a telefon. Mamám hívott, hogy meghalt az édesapám....hát nem részletezem az akkor érzéseimet.

Ehhez a történéshez hozzá tartozik, hogy halála előtti karácsonykor kaptam egy polcra helyezhető órát..nem szerettem, öreges volt, de kiraktam mert tőle kaptam. Aznap mikor meghalt állt meg az óra pontosan 18.05-kor. A halotti papíron a halál beálltát 18.00-ra írták.

Hát ennyi.

Nem paranormális, inkább csak fura.

Lányom nagyon hamar folyékonyan beszélt. Úgy 3 éves lehetett. Az örökmozgó gyerekem csak ült, meredt maga elé és elkezdte mesélni, hogy régen volt egy kislánya akit Csillának hívtak. Háború volt és ő menekült, üldözte egy katona. A lányával a kezében beszaladt egy kis faházba de a katona utánuk ment és lelőtte.

Aztán mint aki felébredt elkezdett teljesen másról beszélni. Na akkor meghűlt az ereimben a vér. Azóta se mondott semmi hasonlót. Már 13 éves, nem is emlékszik rá. Ez fura szitu volt.

A másik. Mikor anyukám haldoklott voltunk nála a kórházba. Utána én nem akartam még haza jönni, mentem apával hozzájuk. Leültem anya helyére. Beszélgettünk apával és egyszer csak anya kis hamutartója leesett. Millió darabra tört. Apa rám nézett és azt mondta most ment el anya. És valóban.

Sok apró fura dolog történt már velem, nemtulajdonítok nekik nagy jelentőséget, de ez a két eset nagyon bennem maradt.