Megtennétek nekem hogy írtok nagyon félelmetes igaz történeteket melyek veletek történtek meg?

Egyszer nagynéném kislányával (akkor 3-4éves volt) bementünk a boltba. Épp sorba álltunk mikor megkérdezte, hogy miért ilyen szomorú és piszkos ez a kislány és odamutatott maga mellé. Mondtuk hogy nem tudjuk miről beszél, mire ő felháborodva: hát itt áll ti nem látjátok?

Aztán, amikor vigyáztam rá pár héttel később, mondtam hogy maradjon a szobába én kiszaladok wcre aztán hozok neki enni, siettem hogy ne legyen sokáig egyedül. Arra mentem be, hogy valakivel beszélget, meg mutogatja neki a játékait majd amikor észrevette hogy nézem, zavarba jött, mint aki rosszat csinált. Kérdeztem kihez beszélt, felnézett maga mellé, majd rám nézett és azt mondta, hogy "nem engedi meg hogy elmondjam" hát majd bef.stam :D kérdezgettem kihez beszélt de mindig lerázott hogy nem beszélhet róla és kész.

Aztán, olyan 6 éves forma lehetett amikor a nagypapája nagyon beteg volt, haldoklott, nem akart kórházba menni meg a családtagok sem akarták beadni oda. Így otthon feküdt, a gyerekek csak felügyelettel mehettek be hozzá. Egyszer mikor eljött hozzám nagynéném és hozta a kislányát is és játszottunk mondta hogy mond nekem valamit de ne mondjam el senkinek. Azt mondta hogy tudja hogy a papa meg fog halni mert napok óta lát 3 fura sötét alakot a papa ágyának a végénél és csuklya van rajtuk meg nincs lábuk, lebegnek, a papát nézik meg a papa is nézi őket. De azóta nem mer bemenni a szobába mert fél, hogy elviszik őt is magukkal.

A nagyapám, aki egy végtelenül racionális ember volt (egyébként bíró) egy tanyán nevelkedett. Aznap éjjel, mikor az apja meghalt, kb 20 éves volt és arra ébredt álmából, hogy valaki mezítláb végigcaplat a házon. Csak ő meg az anyja voltak otthon, az anyja meg erősen mozgáskorlátozott volt, caplatni nem tudott volna, pláne egyedül. A mezítlábas talpak végigmentek a házon, minden szobánál megálltak egy pillanatra, majd újra csend lett. Másnap reggel jött a hír, hogy a papa meghalt a kórházban az éjjel.

Nagyapám csípőből elutasított minden ilyen paranormális dolgot, de ezt a történetet haláláig remegve mesélte, maga se tudta hova tenni, de úgy hitte, a papa jött el elbúcsúzni aznap éjjel tőlük meg a háztól, ahol az egész életét leélte.

Már van egy pár éve, hogy az történt, hogy feküdtem este az ágyamban, betakarózva, sötétben. Hanyatt feküdtem, és azt éreztem, mintha valaki rácsapott volna a takaróra, úgy a hasam környékén. De olyan tompa volt az ütés, mintha mondjuk egy ruhával vagy törölközővel lendítettek volna rá. Csak egyszer történt, nem láttam és hallottam semmit, viszont rettenetesen megijedtem. Felkelni nem mertem, így meredten feküdtem az ágyban és jól le is izzadtam a félelemtől.

Egy másik történet pedig a nagymamám halálával kapcsolatos. Sajnos ne igazán emlékszem, hogy azon az estén történt-e, amikor elment, vagy előtte/utána egy nappal. Minden esetre ezen napok valamelyikén. Szegény mamám már nagyon beteg volt, otthon halt meg, Anyukám és a testvére virrasztottak nála, én még középiskolás voltam, így nem maradtam ott.

A történet szintén éjszaka történt, amikor már teljes sötétségben feküdtem az ágyamban. A szobám ajtaja mozaikos üvegből van, tehát átereszti a fényt. Viszont nem világított be semmi, sötét volt. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy ragyogó sárgás-fehéres apró fénypontokat látok az ajtómon, amik kis kilengésekkel így imbolyognak és mintha osztódtak volna, egyre több vált ki a másikból, szinte az egész ajtóm ragyogott a fényektől. Amennyire félelmetes volt és elképesztő, annyira szép is. Iszonyatosan bánom, hogy nem volt lélekjelenlétem elővenni a telefont és megpróbálni képet készíteni, már ha látszódott volna valami az egyébként teljesen sötét szobában. Persze ilyenkor lehet mondani, hogy álmodtam. Teljes meggyőződéssel állítom, hogy nem álmodtam és képzelegtem. Legalább 20-szor csípkedtem magam, csuktam be és nyitottam ki a szemem, nem volt miből felébredni, mert ébren voltam. Életem legérdekesebb élménye volt. Teljesen egyértelmű számomra, hogy volt köze a Mamám halálához.