Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Miből állhat ez az ionizációs...

Miből állhat ez az ionizációs mező, amit az UFÓ kienged magából és a repülő a pilótával elpusztúl?

Figyelt kérdés

Olvasgattam Knoll Gyula, repülőezredes hiteles beszámolóit ufókkal való találkozásáról és találtam egy bizarr jelenséget, amiről már az Ufómagazinba és a paranormal.hu-n is olvastam más eseteknél.


Katonai repülők megtámadtak UFÓ-kat és azok úgy semmisítették meg őket, hogy egy ilyen felhőt bocsájtottak ki, pont ahogyan az ezredes a következő sorokba írja.


"A következő években bizakodva kerestem az UFO-kkal való találkozást. Állandóan figyeltem a légteret, szerettem volna ismét találkozni velük, azonban ez a jelenség többé nem ismétlődött meg velem. De talán ez volt a szerencsém, mert azóta tudom, hogy az UFO meg tudja bosszulni a támadóját, ki tud engedni magából egyionizációs mezőt, amelybe ha a repülőgép belerepül, a pilótával együtt elpusztul. Persze az én találkozásomat ők hozták létre, ez nem véletlenszerű volt. Ez az ő akaratuk nélkül elképzelhetetlen, mert először kiválasztanak, majd kivetítik rád az akaratukat, és az történik veled, amit ők akarnak."


Azt viszont nem értem, hogy egy amerikai esetben leírták a katonák, hogy maga az UFÓ is így tűnt el az üldözői elől, hogy kirobbantott magából egy füstfelhőt és belerepült. Szerintem, ez a füstfelhű amit kibocsájt egy dimenziókapu és nem meghal aki belerepül, hanem másik téridőkontínumba távozik. Szerinted nekem van igazam vagy az ezredesnek lehet ?


[link]


2013. márc. 29. 16:04
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
74%
Nem unod még ezt Anorexiás Waulberg Veronika Annunaki ?
2013. márc. 29. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim válasza:
68%
Biztosan fingik egyet az ufó, mert nem a földi kaszinótojáshoz van hozzászokva.
2013. márc. 29. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
54%
Ez az ionizációs mező létrehozza a Javruskóféle Zsebhümmögő gép elektroakusztikai homájtizedelőjének a puncifikátorát, ami aztán mindent megsemmisít, ami csak az útjába kerül.
2013. márc. 29. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
49%

UFO = Unidentified Flying Object


Szóval minden ami repül és éppen nem tudni mi az, pl. egy felismerhetetlenségig elmaszkírozott repülőmókus.


Olyan nincs, hogy AZ ufo. Biztos szellentett a mókus.

2013. márc. 29. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Azért ennyire idétlen válaszokra nem számítottam :(
2013. márc. 29. 17:39
 6/17 A kérdező kommentje:

Nézzük :


Az Ezredesúr szerint, az UFÓ-ból előtörő gázban eltünik a belerepülő levegő, de mivel ő nem ismer interdimenzionális jelenséget, ezért autómatikusan feltételezi, hogy ez egy halálos felhő. Fizikai ismereteink alapján ez az első következtetés.


De azt is tudjuk, hogy az UFÓ-k csak a LEGVÉGSŐBB esetben bántanak embereket, ők ennél magasabb szinten vannak !! Tehát következik, hogy itt másról lehet szó.


Ha volt olyan UFÓ, ami belerepült ebbe a felhőbe, akkor miért pusztítaná el magát is ? Valószínű, hogy ez egy olyan felhő ami egy ilyen interdimenzionális csatornát nyit meg és ezáltal hagyja el a világot az ufó, térkapuval avgy térugrással.


Na, most már átlátjátok ?

2013. márc. 29. 17:51
 7/17 anonim ***** válasza:
49%

Átlátom, naná. Ha orvos lennék, beutalót kellene írnom elvonóra, így viszont leírhatom a valódi véleményem: számunkra megfejthetetlen, megfoghatatlan, és teljességgel megérthetetlen szubsztanciák keverékéből, melynek népies neve fantázia.


De tényleg, annyi izgalmas dolog van a létezők között is, miért nem keresel ott valami neked érdekeset?

2013. márc. 29. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Én is átlátom, ehhez a roppant tudományos íráshoz nem kell sok ész.


Ez egy olyan gondolatmenet amit bármelyik 10 éves gyerek levezetne, ha éppen kedve tartja.


Az ionizációs mező igen hangzatos kifejezés, csak az a baj, hogy azt sem tudod mi az. Tegyük fel, hogy ott egy ionizált gázfelhő keletkezik, ami az általad sokat emlegetett fizika törvényei szerint fényt kéne kibocsátson, oké, akkor ezt kihúzzuk...


Másrészt egy igen jól ismert jelenség, az úgynevezett hangrobbanás is okoz ilyen felhőt, amit Te emlegetsz, amit bármelyik hangsebességre képes földi gép is csinálhat, szóval ez idáig nem nagy cucc. Viszont ha feltételezzük, hogy a kis UFO-id pl fénysebességgel utaznak, hogy egyáltalán ideérjenek valaha, (tudod ez azt jelenti gyorsabbak a hangnál is) akkor egyértelmű, hogy egyszerűen vissza kettő padlógáz, és szimplán leelőzték az ezredesedet, neki meg maradt a kis felhőcske, abban meg nincs semmi humbug. A pilóták meg addig pislogtak, amíg elfelejtettek koncentrálni és lezuhantak.

2013. márc. 29. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Többnyire meteorológiai léggömbök nukleáris fűtőanyagát lopják el az úffok, és azzal repülnek.
2013. márc. 29. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Szerintem a válasz a kérdésre nem: a földönkívüliek nem képesek ilyesmire.
2013. márc. 29. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!