Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Nem fél-e NASA vagy a SETI,...

Nem fél-e NASA vagy a SETI, hogy az idegenek felé küldött erőfeszítések végül, az emberiség usztulását eredményezi?

Figyelt kérdés

Egy ufókról szóló filmben régebben hallottam, hogy régen nem a kormány, hanem valami kutatók (ufo és más) felvették a kapcsolatot egy magsan fejlett idegen fajjal, akik évezredekkel vagy évmilliókkal megelőznek bennünket.

Sajnos azonban nem tartott túl sokáig az eszmecsere, mert az idegenek elzárkóztak tőlünk, túl idiótának tartanak, azt hiszem ezt vagy ehhez hasonló szóhatsználattal hasonlóan írtak le minket telepatikusan vagy máshogy.


Azt mondták, hogy örűljön az emberiség, hogy egyáltalán eddig nem írtottak ki minket, amit könnyű szerrel megtehetnek. Megfenyegettek minket, hogy ha mégegyszer megpróbáljuk velük felvenni a kapcsolatot, azokat azonnal megölik és kiírtják a teljes emberiséget.


Nem tudom, hol kereshetnék erre a neten mi volt ez a kapcsolatfelvétel és kik írták ezt le, mikor volt stb. Egyetlen egy esetet találtam, amely nagyaon hasonló ehhez, de lehet ez egy másik faj volt.


"Nagyon messze élnek tőlünk ám mégis eljutottak ide, első alkalommal 1865-ben. Később az emberek próbálták felvenni velük a kapcsolatot, de ezt hevesen elutasították. Azt mondták örüljünk, hogy még nem pusztítottak el minket. Bár ez nem szándékuk, de ha valaki mégegyszer fel akarja venni velük a kapcsolatot, akkor azt azonnal megölik. /Milyen „kedvesek”, hogy szólnak…./ Ebből is látszik, hogy a Raidos nem éppen a legbarátságosabb faj az Univerzumban.


Technológiájuk fejlett. Űrhajóik a lumbuláiakéhoz hasonló álcázóberendezéssel vannak ellátva. Gyakran álcázzák magukat felhőnek, repülőgépnek, vagy gujmáni űrhajónak. De egy időre képesek teljesen láthatatlanná is válni.


Gyakorta lopják tőlünk az áramot, de erről senki nem vesz tudomást mivel úgyse lehet ellene tenni semmit. " [link]


Egy ilyen eset megtőrténhetett-e? Vanak-e ilyen emócionálisan érzéketlen idegenek? Nem fél-e a SETI vagy a NASA, hogy a kapcsolatfelvételre szánt szondákkal végül kiírtatnak minket?


2015. jan. 16. 16:24
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%

Az a nagy marhaság , hogy el akarnak pusztítani minket.

Olvastam valahol , egy angol blogban , hogy állítólag kikerültek olyan infók a NASA-tól , ami arról szól , hogy két fajuk is él itt a Földön az idegeneknek.

A Magas szőkék és Kis szürkék.Ami azt illeti elég hülye nevet adtak nekik.

De ha nem hiszitek akkor olvassatok utánna.Az is hülyeség , hogy nem akarják felvenni velünk a kapcsolatot , mert már jó pár éve a NASA titokban kapcsolatba vannak velük.

Az UFO-k észlelése akkor kezdett megszaporodni , mikor elkezdtük robbantgatni a atombombákat.Ők is nagyon jól tudják , hogy mi tesszük tönkre magunkat.

Ha nem vettük volna fel a kapcsolatot velük , most jó pár modern fegyver nem létezne.Sok mai tárgyunkat-itt gondolok inkább gépekre.

Különben is , a Majáknál találtak falfestményeket , amik egy űrhajót ábrázolnak ..vagy a piramisok hogyan épültek fel?és miért pont úgy vannak beállítva a piramisok hogy pont-ezt csak hallottam-csillagok képét jelölik ki?ezt az egyiptomiak és mások tudták volna?áá dehogy.

2015. jan. 17. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
64%

Ja és kedves kérdező..az oldalt amit linkeltél az egy nagy marhaság.

Ha már olvasni akarsz ilyen oldalakat ajánlom a Paranormal.hu-t

vagy a Legendavadász-t esetleg a Rejtélyek szigetét , de lehetséges hogy még tetszeni fog a Global Mysteries is...

Ilyen oldalakat mint amit te küldtél , ne olvass , mert az csak tréfát űz az ilyenből.

2015. jan. 17. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
81%

Kedves multileveltarget.

Nem is tudom hol kezdjem, de talán kezdjük az elején.

Egyrészt a Drake egyenlet csak spekuláció, semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy bármi valóságalapja lenne, ettől függetlenül persze létezhetnek más fajok, és én hiszem is, hogy léteznek valahol nagyon messze de, hogy idejönnének áramot lopni meg kedvükre bolondokat elrabolni azt nehezen hiszem.

" Ha a materialisták tudnák, hogy miminden ÉL, sikítva rohannának a legközelebbi kocsmába, lerészegedni! "


Mesélhetnél, arról, hogy mégis mi minden él még, én kíváncsi vagyok.


A következő bekezdésre: Most akkor a földönkívüliek, mindenkinek máshogy mutatkoznak be ( ??) csak azért, hogy ne jöjjünk rá teljesen, hogy kik is ők valójában, ezzel szemben fel tudnak venni olyan formát, hogy nem észlelünk belőlük semmit, illetve pár nap alatt itt vannak a galaxis másik végéből vagy kiírtanak minket egy gombnyomással. Nem gondolod, hogy ez kicsit ellentmondásos? Nem mind1 nekik, hogy felismerik-e őket ha ekkora májerek?

" A NASA már nagyon régóta találkozott az idegenekkel, ez számos felvételen látható"

Például melyiken?


"Az emberiség nincs veszélyben, mivel a körülöttünk élő fajok főleg homo-sapiens tipusúak, és "rokonként" gondolnak ránk"


Ezt amúgy megsúghatnád, hogy honnan szedted.


"Persze hallani eltérítésekről, meg elrablásokról, ekkor vágják ki a rákot az alfelünkből."


Meg ezt is.


" Ha bebizonyosodik, hogy a világképem nem igaz, nem restellem bevallani, hogy tévedtem."

A magadfajtáknak akármit lehet mondani, akkor is ufókat fognak látni egy pixelnyi méretű fénypontban, amit 10km-ről kamerázott valaki.

2015. jan. 17. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 MultiLevElTarget ***** válasza:
60%

"Elképzelhető, hogy van, de mivel a távolságok ilyen hatalmasak, koránt sem biztos, hogy valaha is sikerül kapcsolatba lépnünk velük."


"A közlekedésük pedíg egy kész agyrém, mivel nem is a térben mennek. Nem görbítgetnek el mindenféle kitalált koordináta rendszereket és nem is fénysebességgel utaznak."

2015. jan. 17. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
100%

Ami azt illeti, az embereknél intoleránsabb faj kevés van, még a saját fajtársaikkal szemben is felettébb aljasak. Tisztelet az ez alóli kevés kivételnek.

Esetleg ezért viselkedhetnek ezek a lények az emberekkel így, mert már jól ismerik őket. Csak fenyegetésről van szó, ami bőven elég, mert szerencsére nemcsak aljasak, de elég gyávák is az emberek.

2015. jan. 17. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
57%

"A közlekedésük pedíg egy kész agyrém, mivel nem is a térben mennek. Nem görbítgetnek el mindenféle kitalált koordináta rendszereket és nem is fénysebességgel utaznak."


Nincs hiteles bizonyíték arra, hogy jártak itt, tehát ne mondd, hogy még a járművük meghajtását is ismered. Egyelőre sajnos nem tudjuk, megvalósítható-e hatékony csillagközi közlekedés.

2015. jan. 17. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
76%

Diator vagyok, és a válasz az hogy nem fél!!!!!! Mivel az adások kamu üzenetek, nem igaziak, a igaziakat 20 század vége felé leálították!!!.



A következő dolog hogy a idegen civilizációknak fénnyel kellene üzenünk, nem pedig láthatatlan rádió hullámokkal!!!!



Ha ki küldenénk egy objektumot ami erős fényt bocsált ki azt hamarabb észre vennék.

2015. jan. 19. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 MultiLevElTarget ***** válasza:
40%

Üdv!


"Mesélhetnél, arról, hogy mégis mi minden él még, én kíváncsi vagyok."


Minden egyes atom él, ami az univerzumban fellelhető. Ezek nem statikus valamik, hanem folyamatosan a keletkezés állapotában vannak. Semmi sem állandó, minden állandóan fortyog, kavarog és alakul. A téridő elképzelése a geometriából lett áthozva, nem úgy néz ki. Alapvetően minden időből van. Az időforrás, kb tíz a mínusz negyvenediken cm körüli méretű, fénymagnak is hívják. Ez a fénymag egy egyoldalú felszínnel rendelkezik, de semmi megfoghatósága nincs, mert nem anyagi. Megnyílvánulatan formában tórusz formájú, ami körkörösen áramlik. A megnyíilvánulás folyamatában megtekeredik és kialakul az egyoldalú felszíne, ami két féldimenzióból áll. Ez az oszthatatlan, ez az atomosz. Ez többféle megynílvánulási móddal rendelkezik, de már önmagában is értelmes és gondolkodik.


"mindenkinek máshogy mutatkoznak be (??) csak azért, hogy ne jöjjünk rá teljesen, hogy kik is ők valójában..."


Többféle faj él, többféle technológiával rendelkeznek, de alapvetően nagy volumenű beavatkozást nem eszközölhetnek, mert nem avatkozhatnak be a civilizációnk fejlődésébe. Ugyanakkor elkövetnek néhány "hibát", amit egy "megszállott UFO-mániás" lencsevégre kap és leközli a képet, amit készített. Ezzel ösztönözhetik a civilizációt a fejlődésre, ha érett rá.


>>"A NASA már nagyon régóta találkozott az idegenekkel, ez számos felvételen látható"<<

"Például melyiken?"


https://www.youtube.com/watch?v=8Qns9kEyjAY


https://www.youtube.com/watch?v=xEEw3TzahVI


https://www.youtube.com/watch?v=USeP91a6ZJ4


https://www.youtube.com/watch?v=EM_T3x_zU_4


https://www.youtube.com/watch?v=98sM14521sk


https://www.youtube.com/watch?v=HGd4i0T84vM


https://www.youtube.com/watch?v=SbyG6FO02JU



>>"Az emberiség nincs veszélyben, mivel a körülöttünk élő fajok főleg homo-sapiens tipusúak, és "rokonként" gondolnak ránk"<<


"Ezt amúgy megsúghatnád, hogy honnan szedted."


Hiába mondanám, úgysem hinnéd el - parafelderítés. Nézz csak utánna, minden nagyhatalomnak van parahadteste. Ha nem lehetséges, miért tartanak fenn ilyeneket...?



>>"Persze hallani eltérítésekről, meg elrablásokról, ekkor vágják ki a rákot az alfelünkből."<<


"Meg ezt is."


Szintén, mint feljebb.



>>"Ha bebizonyosodik, hogy a világképem nem igaz, nem restellem bevallani, hogy tévedtem."<<


"A magadfajtáknak akármit lehet mondani, akkor is ufókat fognak látni egy pixelnyi méretű fénypontban, amit 10km-ről kamerázott valaki."


Ha itt tartunk, a magadfajtának is hiába vezetném eléd a valódi, élő, lélegző, bezélő idegent, nem hinnéd el. Azt mondanád, hogy át akarlak verni, hogy valaki beöltözött, vagy megoperálták, hogy mindenkit átverjen...



"A következő dolog hogy a idegen civilizációknak fénnyel kellene üzenünk, nem pedig láthatatlan rádió hullámokkal!!!!

Ha ki küldenénk egy objektumot ami erős fényt bocsált ki azt hamarabb észre vennék."


Hamarabb??? A fény és a rádióhullám is csak fénysebességgel terjed, semmit sem ér...



"ne mondd, hogy még a járművük meghajtását is ismered"


Ismerem az alapokat, de ahhoz az idő szerkezetét is kellene ismerned. A lehetőség itt van:


[link]


55-ig tartanak a lapok, ha nem veszed komolyan, nem az én bajom! Ha végigolvasod, te is megértheted!

2015. jan. 19. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
#18 Mondd, mit szívtál, mert én is kérek.
2015. jan. 26. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim válasza:
A földönkívüliek jót röhögnek rajtunk. Meg minek pazarolnák ránk az idejüket? Úgyis jön majd a világháború 5-6 atombomba és kiírtjuk majd mi magunkat ;)
2015. jan. 29. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!