Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ez ilyenkor mit jelent?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez ilyenkor mit jelent? Számíthatok arra, mint az elején?

Figyelt kérdés

Van egy férfi 40+ én 20-as éveim elején. Ne ítéljetek el. Megsimerkedtünk innen gyakoriról, nagyon szimpatikus lett. Nyitott és sok dologról lehet vele tényleg értelmesen beszélni. Mindig az idősebbek jöttek be. Nem tudtam, hogy ennyi idős és először nem is mondta el. Ahogyan én sem, hogy fiatal korom ellenére egy megromlott házasságból szándékozom kilépni. (féltem és nyilván nem ezzel kezdi az ember) Ráadásul elég messze élünk egymástól. 1 hónapnyi rengeteg beszélgetés után találkoztunk, egy héten keresztül szinte minden nap lefeküdtünk egymással. Aztán kiderült más nőkkel is beszélget (persze nem volt és nem vagyunk mai napig párkapcsolatban, utalt rá el is kondta ne szeressek belé, de ezt nem lehet szabályozni, nem is értettem.) Az egyik telefonos beszélgetésünk közben elmondtam, hogy mi is a helyzet, hogy nyilván nem egyedül vagyok hibás a megromlott házasságom miatt, de az uralkodási vágy és a bántalmazás megöli a dolgokat. Állítása szerint amúgy ez váratlanul érte és ő egyébként sem kezdene tartós kapcsolatba elvált nővel. De aztán eljött hozzám rövid idő múlva pár napra és újra lefeküdtünk. Majd megígérte, hogy a beszélgetős partnerei közül vagy ha bárkivel lefekszik elmondja. Ment ez egy darabig, aztán megszegte, mert én kiakadtam szerinte, de hogy miért gondolja így nem magyarázta. Végül nagy nehézségek árán egy szembesítési utalás során elmondta nem 30+, hanem 40+. Még ez annyira nem zavart, mert sejthető volt. De aztán ha kiderült (amit egyébként is tudott, hogy inkább pasi barátaim vannak, mint nők és megírtam neki, hogy elmegyek meginni valamit vagy ilyemsi rögtön változott velem szemben), még ő ki tudja hány nővel feküdt össze. Zavarja aztán még sem. Nem értem... Most az egyik volt pasi ismerősömnek hála (😡) viszont bekavart egy kicsit. Meghazuttolt előtte, egy írás alapján. Szerintem van, amit elhitt és azóta megint nem működik köztünk a kommunikáció. Elmondtam, hogy nem várok többet a dologtól, mint egy tartósabb sexkapcsolat de mégis beleszerettem.. Tudattam vele, de ezt tudta és utána is opyan volt a kapcsolatunk. Most a kavarásnak köszönhetően kétes. Elhiszem, hogy váratlan neki és rosszul érinti, de őt miért zavarja ha valakinismeretlen hazudik neki a nevemben, ha a 2 pasikl legjobb barátom vesz körül, akikkel soha nem lenne semmi. Az egyik családos??

Rákérdeztem, hogy most mi a helyzet hanyagoljuk egymást, lesz e még köztünk valami. Hogyan gondolja, annyi volt a válasza hagyjam ezt a témát majd elválik nehezen éli meg.

De bizonytalan vagyok kissé, hogy lehet ebből még bármi, mert nekem is kettős érzésem van. Szeretem (szerelmes lettem, pedig lehet tényleg nem kellene), nem tudok egyenlőre elszakadni tőle, de zavar, hogy nem tudom már lefekszik e mással is.. Az is lehet könnyebb lenne eldöntenem úgy.. Nekem számítana..

Szerintetek ez mit jelent a továbbiakra nézve?



2019. júl. 30. 07:42
 1/4 anonim ***** válasza:

Mi van???


Ebből a zagyvasagból annyit lehet kivenni, hogy te beleszerettél, ő meg úgyis kefél mással.

2019. júl. 30. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Egy ffi amikor nem kötelezödik el nem varja a masiktol el az abszolut hüseget hidd el. Tudja jol ha van mas is a dologban hogy ö tehet rola hogy nem akar teged megfogni.


Hidd el CSAK az zavarja hogy a nyakan akarsz logni ezzel a beleszerettem dumaval es ezert tart 3 lepest mert ö az erzelmeket a hata közepere nem kivanja.


Ismerkedj masokkal ö amolyan lo nincs jo a szamar esete legyen csak

2019. júl. 30. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Nem akar komolyat. Ennyi csak
2019. júl. 30. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Azon kívül, hogy érthetetlen amit összeírtál, néhány részlet: megmondta ne szeressek belé, kiderült más nőkkel is beszélget, amúgy sem kezdene tartós kapcsolatba elvált növel...


Nem elég tiszta neked?


Nem kellesz kapcsolatra. Ráadásul amikor ezeket elmondja és újra találkoztok te újra lefekszel vele. R-go, saját magadból csinálsz csak szexpartnert, ő pedig kihasználja amit engedsz, ráadásul nem is szemét módon mert kerek perec elmondta ezeket. Te ezek tudatában fekszel le vele újra és újra. Viszont így ne várd, hogy komoly kapcsolat lesz köztetek. Ha te többet akarsz úgyis kellene viselkedned: vagy kellek kapcsolatra és akkor dughatsz vagy nem kellek de akkor dugjál mást, engem nem fogsz! De félő, hogy ezt már eljátszottad.


A továbbiakra nézve pedig ez annyit jelent, hogy vagy dugsz vele továbbra is a csodára várva, hogy eldönti csak te kellesz ( ez nem fog eljönni hisz te már megmutattad neki, hogy bármit tehet úgyis mindig megkap), vagy döntés elé kényszeríted őt - vagy téged akar vagy mást - de itt fel kell készülnöd, hogy esetleg nem téged választ.


Legközelebb meg próbálj okosabb lenni és ha valakitől valami komolyat akarsz akkor ne csinálj magadból ingyen prostit neki akit bármikor megkap. Tudom, garancia sosincs de legközelebb az kapjon meg aki komolyan képzeli veled nem pedig aki előre leszögezi, hogy komolyra úgysem kellesz.

2019. júl. 30. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!