Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit akart ezzel mondani? Ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akart ezzel mondani? Ha most ez az igazság akkor korábban miért mondta, hogy jobb lenne ha nem keresném?

Figyelt kérdés

Ismerkedtem egy lánnyal, minden jónak tűnt, aztán egyszer csak behúzta a vészféket, mondtam neki, hogy nem kell sietni, ráérünk majd alakulnak a dolgok. Erre ő írt egy üzenetet két nap hallgatás után, "Szia, most bonyolult az életem, jobb lenne ha nem keresnél és hagynánk ezt az egészet. Vigyázz magadra"

Nem értettem, hogy miért változott ekkorát a világ, ezt meg is írtam neki, de nem reagált semmit, majd másnap felhívtam, de nem vette fel, este újra próbálkoztam de semmi, mondtam magamban, hát jó, nem akarja, próbálom tiszteletben tartani amit kért, ez van, ennek ennyi.


Ennek kb három hete, erre ma teljesen véletlenül találkoztunk a fagyizóban, összenéztünk, köszöntem nekik(a barátnőjével volt) aztán tulajdonképpen miután kikértem a fagyim ő jött oda hozzám és mondta, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy nem kerestem pedig tudhattam volna, hogy sokkal több is alakulhatott volna köztünk.

Mosolyogtam az egészen és otthagytam..


Nem tudom, hogy félreértem-e, de ez nekem olyan ócska játék szagú..



2019. szept. 15. 18:13
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Az hat. Csak benyalta. A hallgatasos lelepes tokeletes volt. Pacsi
2019. szept. 15. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
65%
Kort írnál légyszíves?
2019. szept. 15. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
A lány 25, én 28
2019. szept. 15. 18:20
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Ügyes voltál haver. Tökéletesen csináltad. Így kell.
2019. szept. 15. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 Savlekotő ***** válasza:
100%
Akkor épp volt jobb mikor leépített, most amig nem lenne jobb megtennéd te is,aztán ujra lapát lenne,ne szállj be a körbe..
2019. szept. 15. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Dobta a másik, akiért ő dobott téged, így meg azt hiszi nyitva hagyta a lehetőséget veled (valószínűleg jó pár ilyen srác van az életében, akik arra várnak hogy "felszabaduljon", mert küldi nekik a kétes jeleket - helyette csak megkapja a figyelmet, amit annyira akar).


Ahogy viselkedett, az amúgy egy elterjedt manipulációs trükk, gaslighting-nak hívják. Meghajlítja a valóságot, hogy kételyt ültessen beléd és idővel irányíthasson. Én megszakítanék vele minden kapcsolatot, letiltva őt mindenhonnan.

2019. szept. 15. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A legrosszindulatúbb ***** válasza:
100%
Jól csináltad, eleve azt, hogy elegendted, hiszen aki menni akar, az menjen is isten hírével, másrészről meg a fagyizós dolgot is jól reagáltad le. Ez csak egy manipulatív liba, akit kilométerekről kerülni kell.
2019. szept. 15. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Volt neki más, aki jobban tetszett, de az nem jött össze.
2019. szept. 15. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Nőként írom, hogy madárnak akart nézni. Nagyon helyesen teszed, ha nem foglalkozol vele! Őt csak az zavarja, hogy nem nyalod a s.. ggét.
2019. szept. 15. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
75%
Fullriszpekt Bro.
2019. szept. 15. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!