Véletlen vagy sorsszerű volt a találkozás a párotokkal?

Egyiknek sem mondanám. Nagyon sok eszelős és pszicho csajszi után lett elegem az egészből és "nyugis", tehát nem társkeresős időszakom volt. Ekkor kezdtünk el beszélni és egyszer elhívtam talizni. Aztán később rákérdeztem, hogy nem lenne-e kedve megint talizni és közeledünk a 2 évhez már o.o

29/F

Nem tudom, minek nevezzem. A szándék megvolt mindkettőnkben, mert Tinderre valahogy regisztráltunk, de közel sem úgy mentünk oda, hogy na akkor én itt most párt keresek. Nem akart egyikünk sem rágörcsölni, csak egy lehetőségként kezeltük, ami akár jól is elsülhet, unaloműzésre meg addig is jó a wc-n, buszon nyomkodni.

Végül matcheltünk és innentől szerencsés csillagegyüttállások folyamata következett. Én az voltam akkoriban, aki nem volt egy kőszívű, de szeretett vagánynak tűnni, ő meg az volt, aki aztán nem égeti be magát hülye próbálkozásokkal, hogy felszedjen egy nőt. Elmondása szerint egy napig nézegetett, hogy mikor unmatchelek, végül egy részeg estén hazafelé rám írt, majd el is köszönt, hogy túl részeg ehhez. Én meg még cukkoltam is, hogy hogy elintézte magát (látszott az írásán).

Másnap írt egy normális bemutatkozást, amire én is reagáltam, mert több ponton hivatkozott benne rám is (abból kiindulva, ami a biomban volt) és kezdetét vette a beszélgetés. Amíg ki nem bannoltak Tinderről, mert a képeim között volt valami sötét humoros mém... És hát sehogy sem tudtam visszamenni, csak azt láttam, hogy ő ír, amit én látok, de én bármit írok, már nem kapja meg...

Másnap újra regisztráltam más telefonszámmal (anyukáméval) és leszűrtem a kínálatot az alapján, amennyire emlékszem belőle (max 5 km, valahol 25 és 27 éves kor között, stb). És elkezdtem pörgetni a profilokat, hogy megtaláljam. Végül nem találtam meg.

Ő ezzel párhuzamosan szintén keresésbe kezdett, leszedte az egyik képem és betolta Google képkeresőbe. Így végül eljutott az instámig, ahol a következővel indított: remélem, ez te vagy és nem egy random csaj nyúlta le a képeidet a tinderes profiljához.

Na és akkor onnantól döntöttük el, hogy jobb lesz ezt Tinderen kívül folytatni.(: Azóta már volt minden, összeköltözés, közös gyerek helyett közös kutya, rájött, hogy nem kell tőlem félni, mert csak a szám nagy, én meg rájöttem, hogy tud ő vicces is lenni, ha épp nem hiszi azt, hogy kamuprofilnak ír. :D

Véletlen vagy sorsszerű?

Aminek magyarázod :)

Annyiban sorsszerű, hogy ha nem rugdos a főnököm a munkahelyen, hogy kötelező elvégeznem a fősulit, akkor ma nem lenne férjem és gyerekem.

Elég magamnak való vagyok, itthonról ki se dugom az orrom, ha nem muszáj. Szóval benne punnyadtam egy olyan kapcsolatban, ami már 1,5 éve nem is volt kapcsolat, mert szakítottunk, de fél év szünet után visszacuccolt, mert alkoholisták voltak a munkakerülő szülei, én meg egyedül nem tudtam fenntartani a házat. Szóval beköltözött a házamba és lakótársak voltunk, semmi több. És ekkor kezdtem el a főiskolát. De még itt is sok sorsszerűség volt, pl. hogy felvettek államilag finanszírozottra (de csak épp a ponthatárt értem el). Ha nem vettek volna fel, akkor nem kezdtem volna bele, mert nem tudtam volna fizetni a tandíjat. Másik sorsszerű, hogy Bp-en nem indítottak levelezőn ilyen szakot abban az évben, ezért vidékre kellett hetente lemászkálnom. Következő sorsszerű, hogy egyetlen egyszer ugyanabban a buszmegállóban szálltam fel, mint a leendő férjem és ismerős volt valamelyik óráról, így köszöntem neki. Így alakult, hogy végigbeszélgettük a 2 órás utat és elérhetőséget cseréltünk. Soha többé nem utazott azzal a busszal, mert közben betársult néhány osztálytárssal egy autóba, ahova én nem mehettem, mert nekem a munkahelyem az utazást térítette és kellett a buszjegy. De ez az egy alkalom is elég volt ahhoz, hogy napi szinten elkezdjünk először csak tanulni interneten keresztül, aztán pár hónap múlva már más irányt vett a beszélgetés és nem sokkal utána az életem.

Happy and, elvett feleségül nagy nehezen, mert jó sok krízisünk volt, született egy tökéletes gyerekünk és hamarosan el fogunk válni. De azért 13 év az életemből és ha nem lett volna, akkor nagy valószínűséggel szingli vénlány lennék. Bár volt közben egy srác, akivel valószínű lett volna valami köztünk, ha nem a leendő férjembe lettem volna szerelmes.

Ez a srác is elég sorsszerű, egy szakmai konferencián találkoztunk, azért jött oda hozzám, mert ugyanarra a főiskolára vették fel, ahova én már akkor jártam. Emiatt cseréltünk elérhetőséget. Alaposan megzavart egy időre, mert nagyon vonzó volt és pont az esetem. Ráadásul jött egy krízis a kapcsolatomban. Nem sokon múlt. Végül kicsit jobban megismertem ezt a srácot és volt valami a személyiségében, ami taszított. Elmondta egy-két perverzióját is, ami sokat lendített az ügyön, hogy legyőzzem a kísértést. Egyetlen egyszer láttam életemben, ennek olyan 12 éve és a mai napig kapcsolatban vagyunk a neten keresztül. Időnként megkeressük egymást szakmai kérdésekkel, aztán a beszélgetés rendszerint átcsap személyes vizekre. Tudja jól, hogy válófélben vagyok, ő meg nőhiányos korszakában van (nem tudom, hogy bénázta így el a dolgokat) és állandóan bepróbálkozik. De sajnos mindig az van, hogy épp másba vagyok szerelmes. Igaz, hogy nem kellek az illetőnek és emiatt menekülök mindenféle kalandba, és azt hiszem, most besokallt, mert legutóbb is volt egy próbálkozása, én meg lehűtöttem azzal, hogy van valakim és azóta nem nagyon áll velem szóba. Pedig csak 2 hónapig tartott. De így lenne vele is szerintem, van a személyiségében valami, amitől égnek áll a hajam időnként, szóval bár el tudnék vele képzelni egysmást, hamar eljutnék oda, hogy vele is szakítanék.

Akibe szerelmes vagyok, hát az nem tudom milyen találkozás volt. Ha a sorsnak van is ezzel valami szándéka, max. annyit ért el vele, hogy én lennék a legboldogabb, ha elvinne a koronavírus rövid határidőn belül.