Lányok, igaz hogy nektek az a férfi kell aki nem ugrál körül titeket?

Szerintem pont a kapcsolat során fontos, hogy a másik érezze, hogy szereted, odafigyelsz, kedvében jársz (természetesen ez oda vissza kell működjön). Persze ott se talpnyaló üzemmódban, de ha magasról teszel mindenre, akkor hamar dobva leszel ha a lánynak helyén az önértékelése.

Legalábbis én ezért léptem ki egy hat éves komoly kapcsolatból.

A volt párom elfelejtette, hogy nem magátólértetődő, hogy ott vagyok neki.

Majdnem egy évig rágtam magam azon, mit lehetne tenni, hogy lehetne megmenteni. Többször beszéltünk róla, hogy nem jó így. Sőt, jó másfél évvel a szakítás előttről van az első emlékem arról, hogy erről beszéltünk komolyabban. De már azt megelőzően is jeleztem többször, hogy nekem nem jó amerre haladunk. Bár akkor a szakítás még fel sem merült.

Akkoriban állította, hogy ő is mindent megtesz.

Nem bántam meg azt a közel egy évet amit rászántam, mert úgy léptem ki, hogy én mindent megtettem, rengeteget tanultam és tudom, hogy többet vele nem szeretnék együtt lenni.

Pedig nagy szerelem volt, volt időszak, mikor tényleg hittem évekig, hogy egyszer hozzámegyek és holtomiglan-holtodiglan működni fog és mint embert még mindig szeretem.

Ő most, majdnem egy évvel a szakítás után jött rá, hogy sok mindenben igazam volt, hogy nem figyelt, nem volt ott. Hogy nem adott, csak elvárt. Ő maga mondta ezeket és szívesen visszacsinálná. Csak már kicsit megkésett a bánat.

Sajnálom, mert majdnem egy évvel később se vagyok túl rajta. De épp eleget szenvedtem mellette, hogy ne kezdjem elölről.

Viszont a hangnem amiben kérdeztél és a mögöttes feltételezés már eleve nem túl szimpatikus. A kérdés és egyáltalán kommunikációs kultúra nagyon fontos. Már csak a párkeresés szempontjából is.