Mit tegyek, ha anyósom ki akarja sajátítani a lányomat?

Nem is tudom hol kezdjem...először is tisztáznám,természetesen nem ezen a platformon tervezem megoldani a családi problémám, csupán kíváncsi vagyok egyedül vagyok-e a gondommal,de úgy sejtem nem, ezért kíváncsiságból kiírom. 9 éve vagyok együtt a párommal, akinek az édesanyjával mindig nagyon jó volt a kapcsolatom, ő is nagyon kedvelt engem és én is őt. Mindig mindenben egyetértettünk, nem voltak köztünk nézeteltérések, egyszerűen tényleg tökéletes volt vele a kapcsolatom. 4 éve, mikor megszületett az első közös kislányunk a párommal, ez a jó kapcsolat szépen lassan megszűnt anyósom és köztem. Eleinte nem értettem miért viselkedik furcsán velem, miért nem ért már velem egyet semmiben (főleg a babával kapcsolatban) és miért csipkelődik. Majd szép lassan, ahogy telt az idő, rájöttem, hogy egyszerűen át akarja venni az irányítást a kislányom felett. Ezzel kapcsolatban nagyon nagyon sok példát tudnék írni, de a lényegre térek. Nekem nagyon fájt ez a dolog, mert teljesen megváltozott a viselkedése velem szemben és már rá sem ismertem anyósomra,akit addig szinte anyámként szerettem. Rosszindulatú lett velem, ott rúgott belém lelkileg ahol csak tudott, pár évig így ment,majd odáig fajult a dolog, hogy kerek 1 évig nem álltam vele szóba és nem is találkoztunk. (a kislanyt persze elvitte hozzá a párom, hisz őt nem akartam kitenni ennek az értelmetlen vitának) most úgy áll a dolog, hogy 2 éve békültem ki anyósommal és elismerte a hibáit, tényleg meg akart változni és eddig a két év alatt sikerült is neki. Pár hete viszont bekerültem a kórházba két hétre és addig ő vigyázott a (4 éves) lányomra, a párommal felváltva. Mikor hazajöttem ismét érezni kezdtem, hogy ellenszenves velem. Ő volt az egyetlen akit nem érdekelt, hogy végre kiengedtek és ez nagyon rosszul esett, de végső soron nem fordítottam erre nagy figyelmet. Majd egyik nap mikor átmentünk hozzá (ami nagyon gyakori), Meghallottam, hogy megint elkezdte magát anyának hívni a lányom előtt, engem pedig mamának. Az egy éves mosolyszünetünk előtt ezt nagyon gyakran csinálta, de mikor lebukott, akkor mindig az volt a kifogása, hogy "jaj mindig félrebeszélek" emellett még sok sok apró ilyesmit csinál ismét, de ezeket nem részletezem, mert napestig írhatnám.. Azóta nagyon örlődöm mi tévő legyek, mert a veszekedést mindig kerülöm ha tudom,de ez már kihat a lányomra, nem tesz jót neki és számomra beteges is már ez a kényszerképzete vagy nem is tudom minek nevezzem.. Az még fontos infó a sztoriban, hogy közös udvaros házban lakunk az anyóssal tehát külön lakásban, ő pár méterre van tőlünk az ő lakásában. A költözésen gondolkozom, hogy ez lenne a legjobb amit tehetek és a kínos vitát is elkerülném ezzel, ráadásul mivel egy szobás lakásban lakunk, amúgy is tervben van a költözés. Érdekelne a ti tapasztalatotok, vagy hogy erről az egészről mi a véleményetek.

(23 éves anyuka)