Mennyire fontos hogy egy kapcsolatban vagy házasságban élő nőnek is legyen saját egzisztenciája és biztos anyagi háttere? Mennyire jó vagy rossz ha valaki függ a párjától?

Ezt szvsz nem ebbe a témába kellene kiírni.

Amúgy fontos. Mai világban nem lehet senkiben megbízni. Még magadba sem! Te is változhatsz idővel, a párod is, aztán azon kapod magad, hogy már nem egy irányba haladtok egy pl. 10 éves kapcsolat után. Ilyenkor lépni kell, jó, ha van a nőnek is önálló keresete. Egyik fél se szolgáltassa ki magát a másiknak.

40 feletti elvált nő, anya vagyok.

Természetesen alap.

Nagyon sokat számít akkor, amikor pl elválsz, mert hidd el, én is szerelemből házasodtam anno és holtodiglan hittem. A volt férjemmel ezt mindketten így gondoltuk.

Aztán az élet, mi ketten úgy hoztuk össze, hogy mégsem így lett. Ez sem az élet tragédiája.

Főleg, ha nem voltunk egymással tisztességtelenek (megcsalás stb.) és nem veszekedős proli szinten megy le egy válás, hanem higgadtan, megbeszélve, gyűlölködés helyett.

Nos ebben azért nagy szerepe volt annak, hogy nem meztelen hátsóra házasodtam és szültem és a mai napig úgy élek, hogy jut magamnak és a velem élő egy darab gyerekemnek (mert felelősen ennyit tudok az általam igényesnek és jónak gondolt szinten eltartani!)

Ha egy embernek megvan az a biztonsága, hogy van hol laknia, van olyan értékes tudása, amivel a megélhetését meg tudja teremteni, az hatalmas stresszt vesz le a vállunkról, nem?

Nem kell marakodni a kiskanalakon, nem kell lemenni kutyába gyes mellett, hogy megtűrjenek.

De ennél tovább menve: nem kell minden sz*rszar, feketén fizető/nem bejelentett, egészségtelen stb. munkát elvállani. Ezek is mind igenis hatnak a családi életre, gyereknevelésre.

A volt házastársammal is emberi tud maradni a viszony, továbbra is szülőtàrsak vagyunk a közös gyerek életében és nincs egymás szidása, a “mert apád nem fizet tőbbet, nincs vacsora”...

Nyugodtan alszom el, mert most is van tartalékom, gondolok a nyugdíjas éveimre, egészségügyi kiadásaimra, van a gyereknek tandíjra most és majd egyetemre is.

Így mindenesetre kiegyensúlyozottabb az élet, mint egy szűkös bérelt lakásban, egy nem túl sok hozzáadott értékű műszakos munkával hó végére kiszámoltan egyik napról a másikra túlélni.

Engem arra neveltek, hogy mindig legyen tartalék, mindig annyit vállaljak pénzügyekben, ami akkor is tudok tartani, ha lebetegszem, munkámat vesztem, egyedül maradok. Ez egy nagyon okos tanács.

Kérdező, mi jó lenne abban, ha egy nő függ a párjától? Már a kérdést sem értem.

Addig jó, persze, amíg a férj ki nem fordul magából. Ismerek egy nőt, felnevelt 3 gyereket, már a legkisebb is lassan nagykorú lesz, de még az első gyerek előtt otthagyta a munkahelyét, azóta háziasszony. A férje hülyére keresi magát, neki meg gőze nincs arról, hogy mit jelent fizetésből élni, azt beosztani, hogy mindenre jusson. De szerencséje van, szép élete van, semmi gondja, még életében nem küzdött meg semmiért, minden a segge alá lett rakva. De attól ezt én még nem nevezném jónak, előnyösnek, vagy éppen követendőnek.

Két nőt is ismerek, akit 50 körül tett lapátra a férje egy fiatalabbért.

Közös bennük, hogy egész életükben a férjük vállalkozásában dolgoztak. Nem nagyon részletezték, de nekem nagyon úgy jött le, hogy nem értenek kb. semmihez. Közfoglalkoztatásban tengődött az egyik és kegyelemkenyéren a nyugdíjig. Egyrészt, mert nem ért semmihez, másrészt, mert megszokta a kényelmes életet a férje cégében és esze ágában sincs számára megterhelő vagy lealacsonyító munkákat elvégezni.

Másik nem mesélte, csak összeállt a kép a fejemben. Állást keresett nálunk. Közelebb az 50-hez, mint a 40-hez, épp elvégzett egy tanfolyamot és biztosított róla, hogy bár soha nem dolgozott ezen a területen, ő mindent meg tud tanulni és fel fogja eleveníteni az Excel ismereteit is. Kérdeztem, mit csinált korábban. Hát a férje cégében dolgozott. Kérdeztem, de mégis mit? Nagy hallgatás a válasz. Összeállt a fejemben a sztori, bár arról nem beszélt, de nyilván elváltak, most került ki a munkaerőpiacra. Nem ért semmihez. A szeme megtört volt, próbálta eljátszani, hogy ő mennyire lelkes és motivált, de csak azt láttam, hogy iszonyatosan nagy bajban van. Szerettem volna segíteni rajta, de olyan követelmények elé állítanak a feletteseim, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy egy semmihez se értő nő helyett én dolgozzak, időm pedig nincs arra, hogy én képezzem őt.

Nagyon szép dolog, ha valaki háztartásbeli lehet, én is mindig arról álmodoztam, épp elég lenne az egy nőnek.

Volt is olyan férfi az életemben, aki megadta volna azt a luxust, hogy semmi más dolgom ne legyen, mint háztartást vezetni és ha dolgozok is részmunkaidőben, az egész fizetésem magamra költhettem volna. Mi ennek a lényege? Hogy csak vendég lettem volna az ő házában, bármikor lecserélhető. Pedig erre vágytam, mert olyan sokat dolgoztam életemben és olyan kevés szabadidőm volt. De hogy én ennyire kiszolgáltassam magam bárkinek is...Én még nem találkoztam azzal a férfivel, akitől ilyen szinten mernék függeni. Nem biztos, hogy lecserél. Az is elég, ha meghal. Egy felnőtt ember legyen képes magáról gondoskodni. Ez alap.

7: ezt nem értettem soha, hogy egyes nők miért tartják természetesnek, hogy majd a férfi eltartja őket. Te is erre vágytál, de mire föl? Miért kéne téged bárkinek is eltartania? Tudom, írtad, hogy ezt nem tudnád bevállalni a tőle való függés miatt, de ha nem lenne függés, akkor simán otthon maradnál.

Fordított esetben a nő kikéri magának, hogy ő ugyan már csak nem fog eltartani egy férfit. Mi ez a kettős mérce?

8-as, az a kettős mérce, hogy egy házat rendben tartani, egy háztartást vezetni megfelel főállásnak. Utálom ezt az állandó tűzoltást, a soha el nem fogyó mosogatnivalót, azt hogy luxus a szabadidő. Egy rabszolgaság az életem, amikor nem a munkahelyen, akkor otthon dolgozok. Ha hobbira vágyok, azt csak az alvás rovására tudom megvalósítani. Ez mitől élet? Hogy a gyerekemre már alig marad energia a munka és a háztartás mellett.

Bőven elég lenne napi feladatnak a főzés, rendrakás, kis kertészkedés, tanulni, játszani a gyerekkel, olyan luxusról nem beszélve, hogy elvinni a kutyát sétálni vagy elolvasni egy könyvet.

Ahhoz, hogy a háztartást, a gyereket rendben el tudjam látni, nem fér bele az időmbe se a napi 8 óra a munkahelyen, se a 10. Ettől még meg kell persze oldani, de minden szalad, minden állandóan megoldandó, soha nincs megállás, ezer éve nem volt otthon festés, már lerohadnak a falak, de azt is mikor intézhetném, ha nem a nyomorúságos szabadidőmben? Nekem elegem van.

9: így voltam én is az előző kapcsolatomban, annyi különbséggel, hogy nincs gyerekem. Mintha magamat olvasnám. Hétfő reggel megkérdezte a kollégám, hogy milyen volt a hétvége, én meg bele kellett nézzek a naptárba és visszakérdeztem, hogy milyen hétvége volt most? Azt se tudtam, hogy melyik kezemmel hova kapjak, háztartás, kert stb. Észre se vettem, hogy két napig hétvége volt.

Aztán lecseréltem a pasit.

Azóta van időm kutyát sétáltatni, egy csomó könyvet kiolvastam, festegetek, filmeket nézünk stb. és lám, mégis minden meg van csinálva otthon. A módszert csak ajánlani tudom.