Tényleg én lennék a sz.r szemét, hogy így érzek? Nem tudok máshogy érezni, piszok féltékeny vagyok az ápolónőkre. Mondhatni "nővérfóbiám" van.

A párom átesett egy fitymaszűkület miatti körülmetélésen, nem élünk együtt, nem lakunk egy helyen, azóta nem találkozunk, hogy csak a "gyógyulásra koncentrálhasson", ne történjen baleset véletlenül sem. Nem malackodhatunk üzenetben, semmi kép, utalás, tényleg semmi, amit 100%-ig meg is értek. Meg volt a műtétje, most kontrollokra jár vissza. Nagyon letört, kérdezgetem hogy van, tudnék e neki valamiben segíteni, mindenre egyhangú nem a válasza. Mindig mikor a klinikáról haza ér, taglalja nekem, hogyan fogdosták a nővérek, mit csináltak a farkával. A bili nálam sajnos kiborult, amikor ilyen dupla szemes emojival ( [link] izgatottan számolt be róla, hogy gyönyőrű nővér látta el ma, majd részletezte is, hogy fiatal, kék szemű, fekete hajú, fehér bőrű volt a nő. Én nagyon kiakadtam, ugyanis ez jobban fájt, mintha gyomorszájon rúgott volna, komolyan. Nem tudok neki segíteni, nem tudok ott lenni, sikertelenül próbálom mindig jobb kedvre deríteni, ő pedig a nővérekről áradozik folyton, meg hogy fiatalok gyÖnyörűek akik segítenek neki, ellátják. Össze is vesztünk, hogy sz.r szemét vagyok, tisztelnem kellene a nővéreket az ember feletti munkájuk miatt, és hogy igen, ez a nővér gyönyörű volt, én is azt mondanám, ha láttam volna. Ő a kedvence mert gyengéd vele, és hogy őt ez ellazítja, hogy nem arra gondol amit csinálnak vele, ha kellemetlen. Megint egy részletes beszámolás, hogy mit csinálnak vele, aztán egy hozzáfűzés, hogy ebben semmi szexi nincs, majd egy olyan megszólalás, hogy fizetne az egyiknek ha hazavihetné, hogy ápolja őt 0-24 (gézcsere, tisztítás stb.) Majd számonkérően bunkó stílusban rámförmedt, hogy mégis miben tudnék én segíteni neki, én ehhez úgy sem értek. Aztán még több veszekedés és hozzám vágta, hogy igen én nem tudok erről semmit, nem is tudok segíteni neki, mert nem vagyok nővér, és hogy igen, a nővérek viszont sokkal többet segítenek neki, mint én. Én azóta idegileg tönkre vagyok menve, bocsánatot kért, de nem bírom elengedni. Akárhányszor kontrollra megy, gyomoridegem van, hogy gyönyörű nők fogdossák, és ő még lehet élvezi is ezt. Valamint rájöttem, hogy nekem nem a nővérek munkájával van a gondom meg a tisztelettel, mégis fájdalmasan féltékeny vagyok, ezek után úgy érzem "nővérfóbiám" van, veszélyben érzem magam, hogy simán megcsalna velük ha tehetné. Most tényleg én vagyok a beteges? Vagy mit tegyek? Van okom félteni a "helyemet"?

22/L