Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányként / nőként hogyan kell...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányként / nőként hogyan kell fiúkkal / férfiakkal kommunikálni stb., hogy ne értsék félre?

Figyelt kérdés

Nem is egy példát tudnék mondani arra, amikor egy teljesen hétköznapi szituációból egy elég kellemetlen félreértés kerekedett a nap végére, mert az illető azt hitte ráhajtottam. Volt mikor szimplán ciki volt, hogy azt hitték éppen flörtölni próbálok és megmosolyogták, de ez a legkevesebb. Volt mikor egy ismerősöm felháborodva mesélte a barátnőjének, hogy én ráhajtottam és mit képzelek, hogyan gondoltam, neki barátnője van stb. és mindketten megutáltak gyakorlatilag. Egy másik ismerőssel szintén úgy romlott meg a kapcsolatom, hogy elkezdett flörtölgetni velem (mert azt hitte én is ezt tettem), majd mikor értetlenül álltam a dolog előtt és elmagyaráztam neki, hogy én semmi többet nem szeretnék tőle, akkor megsértődött és azóta is kerül, nem áll velem szóba, rám sem néz, nem is köszön. Egyetemi tanárral is volt már hasonló, nem is részletezem, marha kellemetlen volt.

Próbálok mindenkivel kedves, barátságos és segítőkész lenni, általában mosolygok az emberekre, köszönök, ha valaki megszólít reagálok, szívesen beszélgetek bárkivel stb. Számomra ezek természetes emberi reakciók, mindenkivel így szoktam viselkedni, lányokkal is, ismerősökkel, ismeretlenekkel stb., tehát én ezt mindenféle hátsó szándék nélkül teszem. Nem azért viselkedek így mert flörtölök vagy be szeretnék vágódni valakinél és hasonlók. Egyáltalán nem öltözködöm kihívóan, nem ejtek meg semmiféle szexuális vagy ilyen jellegű utalást vagy poént, nem szoktam kacérkodni, nem érek hozzá a másikhoz, nem is vagyok az a tipikus "csajos" lány sem (a külsőm, a stílusom, a gondolkodásom, a beszéd stílusom stb.). Pont emiatt zavar különösen, mert alapvetően szívesebben barátkoznék és beszélgetnék fiúkkal hiszen sokszor azt tapasztalom, hogy velük jobban meg tudom értetni magam, hasonlóbb az érdeklődési körünk stb., de sokszor ebbe futok bele és emiatt ellehetetlenül a dolog...

Tudom, hogy ez nem annyira párkapcsolati kérdés, de gondoltam talán ebben a kategóriában több választ kaphatok.


2022. márc. 5. 12:22
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem valószínűleg ott ronthatod el a dolgot, hogy nem figyelsz eléggé a másik fél nonverbális reakcióira, miközben kommunikálsz vele. Valószínűleg ez az, amin változtatnod kell, kérdező.
2022. márc. 5. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
78%
Még egy fontos dolog: ugye, van a fejedben egy kissé idealizált kép az emberi kapcsolatokról? (Azon belül is arról, ahogyan te elképzeled a férfi-nő barátságot?) Csak mert amennyiben igen, akkor ez is erősen befolyásolhatja azt, ahogyan a másik fél reakcióit látod. Valószínűleg az (idealizált) elvárásaidat vetíted rá a valóságra, és ezért nem veszel észre figyelmeztető jeleket.
2022. márc. 5. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos nekem is hosszú idő volt, amíg elfogadtam, hogy az emberi kapcsolatok alapvetően arról szólnak, hogy folyamatosan monitorozni kell a másik reakcióit, és lehetőleg lereagálni őket, méghozzá AZONNAL. (Legalábbis minél gyorsabban, annál jobb.) Ez betonbiztos garancia a kellemetlen félreértések megelőzésére.
2022. márc. 5. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
69%

Na, most nagyon el foglak keseríteni.A fiúkkal azért érted meg magad jobban, mert a fiúk ezt akarják.Tehát ők nem barátot látnak benned.A nők meg nem fogják ok nélkül nyalni a segged és bólogatni mindenre, azt mondani amit hallani akarsz, mivel nem akarnak megdugni.Ha ezt sikerül felfognod, akkor nem is kerülsz legközelebb ilyen helyzetbe.

A másik dolog az, hogy a férfiakkal nem úgy kell viselkedni, mint a nőkkel.Most már hogy egyre öregebb vagyok, a magadfajta nők viselkedésében is feltűnik egy-egy visszaköszönő elem.Tudat alatt viselkedsz úgy, ami tényleg flörtölésnek illik be.Értem ez alatt azt, hogy kivülállóként nagyon feltűnik, hogy ezek a nők ha más nőkkel beszélnek, akkor nem mórikálják úgy magukat, mint amikor a férfiakkal teszik ezt.Azt elhiszem, hogy számodra ez nem tudatos viselkedés, de megdöbbennél, ha látnád magad kívülről.

2022. márc. 5. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
60%
Ne barátkozz férfiakkal. Nem, nem tudod velük megértetni magad ha ilyen szitukba keveredsz.
2022. márc. 5. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
58%

#4 vagyok.Még eszembe jutott valami.Be kell látnia azt egy nőnek, főleg ha fiatal és vonzó, hogy ez egy fegyver a kezében, amivel nagyon gyorsan és hatékonyan lehet a férfiakra hatni.Éppen ezért tudatosan úgy kell kommunikálni, viselkedni, hogy véletlen se kerülj ilyen helyzetbe, HA nem akarod.


Ezzel párhuzamba állítva írok egy példát.Egy nagyon magas, nagydarab, mély hangú, fizikailag erős férfi elég fenyegető látvány, pláne egy gyenge nő számára.Ezeknek a férfiaknak is meg kell tanulni hogyan viselkedjenek és kommunikáljanak úgy az emberekkel, pláne a nőkkel, hogy ne érezzék magukat veszélyben és fenyegetve általa.Ezek a férfiak sem úgy közelítenek a nőkhöz, mintha egy hozzájuk hasonló kaliberű férfival beszélgetnének.

2022. márc. 5. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
90%
4-es nagyon jól leírta, én is hasonlóan szerettem volna fogalmazni.
2022. márc. 5. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Úgy érzem, hogy picit félreértettük egymást vagy a válaszaitokban inkább a fiú-lány barátságra fókuszáltok, de nem feltétlenül erre szerettem volna kihegyezni a kérdést. Szerintem azért többnyire megérzem és észreveszem, ha valaki többet / mást szeretne és el is fogadom (azt is, ha valaki nem tud rám barátként tekinteni mert nő vagyok), senkit nem szoktam tudatosan megtéveszteni sem, nem szoktam feleslegesen tovább húzni a dolgot stb., mindig tisztázom a dolgot vagy ugye a másik fél "tisztázza". Szóval nem csak arról van szó, hogy valakivel barátkozni szeretnék és ez félresikerül, hanem akár ismeretlenekkel is megtörtént már vagy olyanokkal, akiktől semmit (sem barátkozni, sem semmit) sem szerettem volna. Például egy egyetemi tanárral eszembe nem jutna leállni flörtölni, de barátkozni sem vagy semmi egyéb szándékom nem volt irányába... Vagy például a kérdésben említett másik két példában is az egyik ismerősöm egyáltalán nem szeretett volna tőlem semmit, a másik szituációban pedig számomra semmi nem adott okot arra, hogy többet gondoljak bele vagy a másikról feltételezzem ezt (közös óránk volt, onnan együtt sétáltunk ki az épületből és beszélgettünk átlagos egyetemi dolgokról, mint rajta kívül csomó más emberrel is szoktam akármelyik napon...). Úgyhogy ezek alapján inkább én lennék az, aki valószínűleg olyan "jeleket" küld anélkül, hogy ennek tudatában sincsen. Azt abszolút elképzelhetőnek tartom, ha valaki másképp értelmezi az én reakcióm, viselkedésem, modorom, stílusom stb., de ne tegyünk olyan megjegyzéseket, hogy "A fiúkkal azért érted meg magad jobban, mert a fiúk ezt akarják.Tehát ők nem barátot látnak benned.A nők meg nem fogják ok nélkül nyalni a segged..." és "nem mórikálják úgy magukat, mint amikor a férfiakkal teszik ezt." mert ez így nem állja meg a helyét az esetemben és számomra ez szexista, primitív gondolkodásmódot feltételez.
2022. márc. 5. 13:48
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha tényleg annyira zavar ez téged, akkor tudatosan hagyd abba a mosolygást, a csevegést.
2022. márc. 5. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Nem szeretném abbahagyni, mert én ilyen vagyok.
2022. márc. 5. 15:48
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!