Elpazaroltam a tinikorom, hogy lépjek tovább? 20F

Kicsit depressziósnak érzem magam, amikor tudom, hogy elpazaroltam a

tiniéveim.

Soha nem tapasztaltam meg azt, amit

mások igen.

Soha nem mentem ki a

barátokkal, nem bandáztam. Soha nem volt első csókom. Soha nem mentem buliba. Szó szerint csak otthon maradtam

minden nap és a játék előtt ültem. Aggódom, hogy így lesz az életem örökké.

Most vagyok elsőéves egyetemista, és a dolgok még mindig ugyanúgy állnak.

Soha nem hívtam el egy lányt egy randira, hogy utána felvehessen a házánál. Hogy megszerezzem a jogosítványomat, hogy megismerjem a vezetésnek a szabadságát.

Soha nem dohányoztam,

rúgtam be. Még mindig nem tudok vezetni. És tudom, nem

reális azt gondolnom, hogy mindent vagy a legtöbbet megtettem volna

ezekből a dolgokból, de meg se próbáltam, nem is kaptam

egy esélyt. Nincsenek igazi eredményeim, semmi amire büszke lehetnék, kínos emlékek amiket próbálnék elfelejteni..

A fentiek közül soha nem csináltam semmit. Semmi sem bizonyítja, hogy még éltem. És

miközben próbálok javítani a dolgokon, és elkezdek valamit csinálni

amit akarok, mindez visszatart. Lemaradtam

szerintem a legszebb dolgokról

az életben. Nem lehettem tinédzser, most már későnek érzem magam, és nem vagyok benne biztos, hogy túl tudok lépni ezen, hogy

"működőképes" felnőtté válhassak.