Ugye ez nem normális?

Világéletemben rettentően introvertált voltam, de sajnos ez kívülről nem mindig látszott, mert 99.9%-ban jól kijövök az emberekkel, kedvelnek, vicces vagyok és mosolygós, meg mindenkivel kedves, ilyen a természetem, szóval úgy tűnhet, mintha nyitott lennék.

Ettől függetlenül férfiak terén nagyon kevés tapasztalatom van, és még konkrétan nem volt senki, aki akár egy randira is elhívott volna (összesen 2 kapcsolatom volt, ami "csak úgy lett").

Időközben elütöttem a negyvenet, és nagyrészt olyan társaságban vagyok, ahol mindenkinek van családja.

Én egy ideje elkezdtem szégyellni, hogy nekem nincs senkim, és pár éve olyan gyűrűt is hordok, ami teljes mértékben jegygyűrűnek tűnik.

Ez valahogy biztonságot ad nekem a világban, hogy idegenek azt gondolhatják, hogy van valakim, pedig nagyon nem. Így érzem jól magam, de néha eszembe jut, hogy ez biztosan nem normális viselkedés?