Mi a helyzet nálatok a másik szülőjének későbbi befogadása szempontjából?

Idősek otthonában a helyük, ahol 0-24 felügyelet van és az intézményé a felelősség is. Nagyszüleim közül ketten ilyen helyen is voltak amikor már érezték, hogy nem megy az önálló élet.

Anyám pl. önként bemegy ilyen helyre, pontosan emiatt, mert az ő anyja viszont nem ment és nem is ért jó véget a történet. Apám meg megy, választása nincs, ha olyan pszicho lennék, mint ő, lefizetném az őröket, hogy semmilyen esetre se kaphasson alkoholt. Aztán bemegyek hozzá és iszok előtte valami ízletest. "Ugye milyen finom?"

Ha pedig lenne élettársam, neki se igazán nézném el, hogy egy háztartásban kelljen élni a "mindent jobban tudó" anyjával vagy a "lányom jobbat érdemelt, bezzeg a Huffnágel Pisti" alkoholista apjával. Idősek otthonába velük, egy normálisabba persze. Ott van program, őrség, ha elesik szerencsétlen akkor közel a segítség, van finom öregeknek való élelem, lehet bingózni meg nézni a Szerencsekereket.

Nem sokat beszéltünk erről, de elég egyértelmű a helyzet. Mindkettőnknek dolgozni kell teljes munkaidőben, nem opció hogy ápoljunk bárkit is otthon, munkanélküliként. Amúgy is 32 négyzetméteren élünk, egy szobával.

Nyilván munkaidő után tudunk segíteni nagyobb feladatokban, de ennyi amit a saját életünk feladása nélkül tenni tudunk.

Nem konfliktus, mert vagy otthonba megy, vagy én lépek.

Nő vagyok, ergo, hogyha apa vagy após lerobbanna, 100% én gondozhatnám (mert én vagyok a nő, ugyebár), munka helyett vagy munka után.

Ezt nem.

Csináltam 3 éven keresztül (demens nagyapa), elég is volt, köszönöm.

Plusz nekem nem fér bele egy idős ember rigolyáihoz alkalmazkodni, és nem azért, mert szmét vagyok, hanem mert teljesen másképpen működünk, más a bioritmusunk, az ízlésünk (pl főzés terén)... minden, és ez még akkor is konfliktusokat szülhet, ha egyébként is együtt élünk, nem pedig "odaköltözik egy kvázi ismeretlen ember".