Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kezdeményezzek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezdeményezzek?

Figyelt kérdés

Van egy srác a munkahelyemen, aki tetszik. Nem nagyon beszéltem még vele, párszor egymásra köszöntünk nyáron, de aranyos a mosolya és nem bánnám, ha hosszabban is el tudnánk beszélgetni valamikor.

A probléma az, hogy most, hogy elkezdődött az egyetem sokkal kevesebb időm van dolgozni járni, októberben nem is megyek, ő sincs minden nap és ha esetleg ugyanazon a napon dolgozunk is, nem egy területen vagyunk, úgyhogy elég limitáltak a lehetőségeim:D

Gondolkodtam azon, hogy bekövetem instán és reménykedek, hogy visszakövet, aztán majd lesz valami, de nem is vagyok benne biztos, hogy tudni fogja ki vagyok, sőt.

A barátnőim azt mondják kövessem be nyugodtan, de én inkább annak lennék a híve, hogy jó lenne, ha személyesen lenne előtte valamilyen érdemibb szóváltásunk.


Tudom, hogy túlgondolom, de kicsit félénk vagyok és nem vagyok ahhoz szokva, hogy én tegyem meg az első lépést főleg, hogy ennyire alaptalan a helyzet.

Arra is gondoltam, hogy ha esetleg megszáll valamilyen hirteleni vállalkozó szellem, akkor még rá is írok, hogy szia a nyáron együtt dolgoztunk és valószínűleg nem emlékel rám, de szimpi voltál és nem akarsz egyszer egy forrócsokira beülni valahova? Ez viszont valószínűleg azért nem fog megtörténni mert annak a két dolognak a gondolata, hogy 1. nemet mond és amikor majd megyek dolgozni és összetalálkozunk meghalok a szégyentől 2. igent mond és borzasztó lesz és amikor majd megyek dolgozni és összetalálkozunk meghalok a kínos emlékektől. Nem tudom melyik a rosszabb:D


Ti mit gondoltok?


20/L


2023. szept. 19. 10:13
 1/4 anonim ***** válasza:
14%
Na, ez igen! Ez már valami! Emlékszem, mikor nálam aludtál, és filmet néztünk. Drága Gyurim.
2023. szept. 19. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 gergelice16 ***** válasza:
70%

Nem egyszerű helyzet, mert nem ismered a srácot. Vannak, akik örülnek, ha lányok kezdeményeznek, vannak akik nagyon nem. Neked kell döntened.

Viszont számolj azzal, hogy ha nem kezdeményezel, akkor biztosan semmi nem lesz a dologból, ha viszont igen, egy kis esély van rá. Lehet, hogy ilyen szempontból megéri a szégyen lehetőségét is. De mint mondtam, neked kell dönteni...

2023. szept. 19. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Szerintem azért mielőtt bármilyen online csatornán kezdeményeznéd vele a kapcsolatfelvételt, legyen legalább valami minimális előzménye annak, hogy mindketten szimpatikusak vagytok egymásnak. Első körben próbáld meg kideríteni közösségi oldalakról, hogy egyáltalán szingli-e. Vagy van olyan kollégád esetleg, aki többet tudhat róla és meg mered osztani vele, hogy tetszik neked?
2023. szept. 19. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
20%
Szerintem túlgondolod te ezt. Inkább verj be egy üveg vodkát ma délután.
2023. szept. 19. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!